ELRABOLT BIZALOM


HÉTKÖZNAPOK, ÉLETÚT

Dávid már úgy érezte, nem tud létezni, olyan belső idegfeszültség lett rajta úrrá.
A személyiségéből adódóan azonban nem engedheti meg magának, hogy a külvilág felé gyengeséget mutasson, sokkal inkább a rátermettséget, a férfias erőt sugallotta mindig is eddigi élete során.
A mostani esetnél is kétségbeesetten kapkodott a levegő után, az izzadás is erősödött a testén. Elsőnek a feje kezdett el verejtékezni, majd az egész állapot átsugárzott minden porcikájára.21 éves kora ellenére, már nyolc éve a kábítószer rabja.
Most is a teste kívánta meg a szert, amit nem becézett másként, mint „hobbi”.
Ez az úgynevezett Herbál fű egy marihuánához hasonló, de szintetikus szer, amely mára gyűjtőfogalommá vált.
Könnyű hozzájutni, akár otthon is elkészíthető. Nem számít újfajta drogfajtának, már a hetvenes években ismert volt, éppen ezért már akkor elkezdték kutatni.

Összetétele sokféle lehet: alapja egy Kínából származó fehér por, amit általában valamilyen szerves oldószerrel, vagy közkedvelten körömlakklemosóval oldanak fel, majd növényi törmelékkel látják el.
Ezen szer kedvence Dávidnak, aki naponta négy vagy öt cigarettát teker magának. Egyet reggel, hogy nyugodt legyen a szervezete, utána csak a hatás kedvéért, majd estefelé, hogy mindjárt elaludni tudjon. Sokszor görcsös elvonási tünetek jelentkeztek nála, szinte idegbetegség jelei törtek rá, ha valamilyen oknál fogva nem jutott kábítószerhez.
Az említett szer mellett még a „kristály” nevű drog is kedvenc kábítószerei közé tartozott.
A megjelenésén is már meglátszik a nyolc esztendő, ugyanis a homloka ráncos, mozgása lassú, és soha nem néz az emberek szemébe még akkor sem, ha szemben áll.
Az ilyen emberek csupán a céljuk elérése érdekében élnek és léteznek. A munkahelyükön nem tudják megtalálni a számításaikat, ugyanis gyengének érzik magukat, hamar elfáradnak.

Dávid is ilyen, hiszen hiába ért a gipszkarton szereléshez, és az építőiparban létező szakmák többségéhez, ha úgy látja jónak, akkor nem megy el dolgozni. A teljes érdektelenség uralja szellemét, nem tud önértékelést tanúsítani, elengedi a füle mellett a társadalmi keretek közé szorított viselkedési kultúrát. Dávidnak csakis ilyen barátai vannak, akik a kábítószer rabjai és nem mondják meg neki, hogy nem helyes úton halad. Éppen ezért tudja minden egyes napját úgy eltölteni, ha nincs is pénze. Megy a haverok után, ahol, ha valakinek van cigire valója, behívja őt is egyre. Ő is megteszi társaival ugyanezt, és így folyamatosan tudják biztosítani a szervezet számára, amikor az elvonási tünetek jelentkeznek, a kábítószert. Még csak reggel öt óra, de Dávid verejtékezik, idegrendszere labilissá válik és a belső feszültség lesz rajta úrrá. Homályos látásszemlélete nem taszítja el tőle ezt a már nyolc év alatt megszokott érzést, sőt egyre inkább igyekszik a szervezete számára biztosítani a minél nagyobb mennyiséget.

Ekkor a száj kiszárad és folyadékpótlási igény jelentkezik, amit minél előbb igyekszik pótolni az egyensúly fenntartása céljából.
A sötétítőfüggönyt lebegteti az őszi szellő, ami ha kicsit is megmozdul, Dávid idegesen tekint a függöny felé, és legszívesebben szét tudná tépni azt. Egyre jobban növekszik benne az idegfeszültség és csak forgolódik az ágyban.
A kialvatlanság is jelentkezik nála, ugyanis a test ugyan megpihen alvás közben, de a szervezete elfárad.
Úgy érzi, hogy soha nem fogja tudni teljesen kipihenni magát, de ha egy kicsit tudna aludni, már jobban érezhetné magát. A kora hajnali óra azonban meggátolja őt mindenféle ez irányú tevékenységben. Gyűlöli magát azért, mert tehetetlenségével nem tud mit kezdeni, a kábítószer függőségből adódó elvonási tünetek iránt tehetetlen. Ezen állapot viszont csak szenvedtetni tudja őt, s alig várja, hogy fél kilenc legyen.
A kábítószer árus ugyanis ennél előbb nem fogja kiszolgálni és a tudat, hogy semmi remény nincs a szer minél előbbi megszerzésére, még jobban felbosszantja őt.

A függöny libbenése egyre erősebben engedi hallatni magát, az erősödő szél hatására, amit Dávid úgy értékel, hogy a mostani zaj is csak azért jött létre, hogy őt felidegesítse.
Ahogy így mérgelődve bámulja a szobabelső terét, közben múlik az idő.
Már reggel nyolc órát mutat az óra a szoba falán, így egy kicsit kezd megnyugodni Dávid. Lassan veszi fel a ruháit, még lassabban bandukol el a cipőig, amit a lábára húz és kifelé tart a kábítószerárushoz.
– Szevasz – mondja önfeledt mosolyt párosítva a drogdílernek Dávid, majd rögtön rátér a lényegre, amiért tulajdonképpen érkezett.
A szert egy mackós alkatú fiatalember, aki gyakorlatias mozdulatokkal veszi elő a nyakába akasztott táskájából egy alufóliát, amibe előre csomagolt herbált vesz elő.
– Mennyi kell Dávid? – kérdi az árus, aki, mint amikor bemegy valaki a műszaki boltba árut venni, természetes komolysággal kérdi a fiatalembert.
– Adjál két csomagot – mondja a már a fogyasztást elképzelő és ezért boldog Dávid.

Ezután kifizeti a szert és rögtön indul is a dohányboltba, ugyanis ebben a pillanatban nem volt nála dohánypapír, amibe tekerni tudná a cigit. A léptek egyre gyorsabbá válnak, mert a tenni akarás erősödött fel benne azon irányban, ami a drogos cigi elkészítéséhez vezet. Az őszi reggel kissé hűvös volt, azonban arra vigyázott Dávid, hogy meg ne fázzon, rétegesen öltözött fel. Nem volt hideg, de mivel megizzadt az ágyban előre gondolkodott. A dohányboltban egy túlsúlyos hölgy szolgálta ki, aki mosolygós kedvében, percek alatt négy embert szolgált ki még Dávid előtt. Reszkető kezekkel adta oda a dohánypapírért járó összeget, majd amilyen sietősen érkezett, olyan gyorsan távozott is a boltból. A közeli utca mellett volt egy gát, arrafelé haladt. Mindig szerette ezt a helyét, ugyanis a közeli folyópart kiváló lehetőséget adott arra, hogy nyugodt körülmények között elszívhasson egy cigit. Ahogy felfele ment a töltésen, oda kiabált neki egy fiatalember, aki éppen kerékpárral sietett úti célja irányába, csupán az illendőség kedvéért kurjantott oda Dávidnak, mivel általános iskolában osztálytársak voltak.

Dávid viszonozta a köszöntést, majd lábait szedve folytatta útját a folyó fölé állított híd irányába. Gyorsan és egyre céltudatosabban igyekezett, s közben már „csigát” készített magának, amit menet közben meg is csavart.
A szakzsargonból ismeri minden füves ezt a kifejezést, ugyanis a cigarettapapír egyik elejébe helyeznek egy összetekert viszonylag keménypapírt, ami majd a cigarettafüstöt hivatott koordinálni a szájüregbe.
Amikor a híd alatt elhaladt, hirtelen eszébe jutott, hogy dohány is kellene, az meg nem volt nála. Dühroham fogta el, ugyanis már a dohánybolttól olyan hatszáz méterre járhatott. Legnagyobb örömére, az egyik spanja éppen ott volt, aki szintén hasonló okokból tartózkodott a helyszínen. Volt is nála dohány, és ezért cserébe, behívta egy cigire. Villámgyorsan elkészítette Dávid ismerőse a cigit, majd a csigát és a megtekert cigi elejét is öngyújtóval megégette, majd nekilátott beleszívni. Két slukkot szívott az illető, majd vérbe úsztak szemei, a levegőt lassabban szedte, de a pulzusa egyre inkább növekedett.

Egy vékony póló volt a srácon, de szemmel jól látható volt, ahogy a szívverése periodikusan ismétlődött, ugyanis a póló mozogni kezdett. Vérnyomás emelkedés volt megtapasztalható Dávidnál is, aki nagyokat szívott a cigibe, és pár másodpercig a tüdőbe hagyta a füstöt, majd erőteljes levegő kilégzéssel a szabadba engedte azt. Mindketten a híd alatt elhelyezkedtek és tovább szívták a megtekert cigit, ami mint ha csak kérlelték volna, hogy tovább tartson, úgy tartotta magát egyre hosszabb ideig égett. Dávid lassan lehevert a földre, nem zavarta, hogy sáros lesz vagy poros a ruhája, úgy érezte mindenképpen le kell neki feküdni. Nekitámaszkodott a híd lábának és lassan, szótlanul becsukta szemét.
Ahogy lecsukódtak a szemhéjak, úgy indult meg az egyenletes légzés, s pár perc múlva bekövetkezett a teljes alvás. Álmodott. Kezeivel arcát csapdosta, és némi izomrángás is látható volt, amit a magnéziumhiány okozta biológiai visszacsatolás okozott. Társa is hasonlóan viselkedett, de ő hangokat is hallatott, szintén álomba szenderült másodpercek alatt.

Így telt az idő és körülbelül négy óra múlva együtt ébredtek. A megszokott mozdulatokkal keltek, szinte mindig ugyan úgy, először felébredtek, majd mindegyikük jobbra és balra néztek és megszólalt Dávid.
– Egész jó volt ez a cigi, elég ütősre sikerült Valóban, hiszen úgy elaludtunk, mint ha csak altatót vettünk volna be. – szólt Róbert, aki a beszélgetéssel egyidejűleg már nyúlt is a dohányos tasakjáért, amivel egyértelmű jelét adta Dávid irányába, hogy most pedig ő hívja vissza egy cigire Dávidot. Ekkor újra megismétlődött az egész, így telt el a napjuk. Néhány perccel múlt el délután négy óra amikor újra felébredtek, de nyugodtan aludtak, hiszen arra nem járt senki sem,így nem volt feltűnő az alvás sem. Elköszöntek egymástól amikor kiértek a töltéshez,és mivel Róbert a belvárosban, Dávid pedig a kívül lakott, egyikük jobbra, másikuk balra vette az irányt.
Egészen frissnek érezte magát Dávid, amikor bandukolt az utcán. Jó néhány kilométert kellett megtennie az otthonáig, hiszen a város külső peremén lakott.

A távolság nem nagyon jelentett nagy gondot számára, hiszen minden egyes nap szinte mindig ugyanúgy teltek napjai, csupán akkor volt valami változás a hétköznapjaiban, amikor munkába ment. Alkalmi munkavállalóként mindig arra várt, hogy valaki ismerős által beajánlja valamelyik vállalkozónak, aki foglalkoztatta őt. Bár nagyon nem volt jó ez a munkalehetőség, mert gyakran pórul járt, nem fizették ki. Az eltöltött idők folyamán már nem egyszer jutott olyan helyzetbe,hogy két hétig hiába dolgozott, a munkaadó azt mondta nem tudja kifizetni, és ilyenkor a bosszankodáson , a káromkodáson és az oda – vissza mutogatáson túl nem történt semmi előrejutás. Hiába volt minden dühödt megnyilvánulás,hiszen nem tehetett semmit. Az ilyen alkalmak mindig előrevetítették Dávid számára, hogy az emberek mennyire kihasználhatóak. Eddig azt hitte,hogy furfangosságával kizárólag ő tud másokat a saját igényeihez igazítani,de belátta,hogy az emberek mindegyike hasonló szituációba legalább egy alkalommal belekerülnek. Ilyenkor nyomorultan érezte magát.

Az emberi gyengeség jeleit érezte magán, amit az egoizmusa nem igazán engedhetett meg magának.
Mindig valami sarkallta őt arra, hogy az ilyen szituációból minél előbb ki kell szabadulnia.
A rettentő érzés, amely a felismerést testesítette meg gondolatában, újra és újra erőt adott számára arra, hogy az előtérbe került helyzetből minél előbb szabadulnia kell.
Már két hete nem volt munkája.
Pénz hiányában olyan lehetőségek után kellett neki nézni, amely kilendíti őt ebből a helyzetből.
A pénz nagy úr és ilyenkor az emberi elme nem ismer határokat.
Soha nem volt olyan, hogy ne tudott volna kitalálni valamit a sanyarú helyzetéből való kimozdulásához.
Az éjszaka számára egy édenkert volt.
A sötétségben a rossz dolgok szinte maguktól kibontakoztak, így történt ez a mai estén is. Csaba, aki hasonló személyiséggel rendelkezett mint Dávid, már várta őt az utcán


– Szia – mondta Dávidnak Csaba, aki a tőle megszokott lazasággal öklét szorítva Dávid szintén összeszorított ökle irányába nyújtotta, ami a kölcsönös üdvözlést jelezte mindkettőjük számára.
– Mi a helyzet? – kérdezte Dávid, aki mosolyogva üdvözölte régi cimboráját.
Kissé furcsa srác Csaba, aki már hosszú évek óta a kábítószer rabja, és ez a cselekedet az idegrendszerére is kihatottan, a külvilág felé is olyan jeleket mutatott, amitől az – az ember is kitalálta, hogy drogfüggő, aki csupán könyvekből olvasva szerezhette meg azokat az információkat, amely a hasonló cselekedetekkel bíró emberek személyiségjegyeire jellemzőek. Lassú, lomha járásával, néha összefüggéstelen gondolatmenetekkel adta tudtára a külvilágnak, hogy nem egyenes úton halad az élete. Sokkal inkább abba a körbe mozog, amely a stílusváltással, és magával a megjelenéssel arról árulkodik, hogy szenvedélybeteg. Soványságával is egyre jobban tagadhatatlan bizonyítékot nyújtott azon irányba, hogy a szenvedélye nem éppen a sportoló emberek világába vitte őt az idők folyamán. Sunyiságáról az árulkodott leginkább, hogy amikor kommunikált Csaba bárkivel, soha nem nézett a szemébe senkinek. Az örökös aggódás, az üldözési mánia befolyásolta idegeinek stabilitását. A szokásos lelki egyensúlyi állapot nem igazán volt nála megtapasztalható, sokkal inkább a félelem párosult megnyilvánulásaival. Az örökös bizalomhiány , a másokban a negatívumok keresése külső megnyilvánulásait a pesszimizmus irányába terelte. A mostani találkozás során is folyamatosan az utcaképet pásztázta. Gondolataiban állandó jelleggel az járt, hogy vajon ki figyeli őt , mikor és milyen arányban érezheti önmagát biztonságban. Saját maga bevallása szerint is egyfajta folyamatos félelemérzés gyötri , amit a szenvedélyéből fakadóan , a szer megszerzését és szervezetbe jutását követően , némiképpen csillapít a cselekvés. Dávid kabátja zsebébe nyúlt, ahonnan egy alufóliát vett elő. Csaba szeme rögtön felcsillant , hiszen a megnyugvást vélte felfedezni a szituáció során. Egy körülbelül tíz centi hosszú keskeny fóliából vett elő Dávid egy zöld színű növényi törmeléket.

Nem por állapotú, de majdnem hasonló szilárdságú anyagot megszagoltatta Csabával.
– Na haver?-kezdte a kommunikációt, és azzal a mozdulattal Dávid, Csaba orra alá helyezte a növényi származékot. Csaba pedig a ki nem mondott szavakból is megértette, hogy Dávid mozdulataival azt szeretné elérni, hogy Csaba az orra segítségével megállapítsa, milyen minőségű árut szerzett a találkozás apropójából maga és barátja számára.
– Nem rossz! – kiáltott fel Csaba, aki az orrával mélyet szippantott a szer szaglásának céljából. Az erős illat meggyőzte őt arról, hogy olyan szert hozott Dávid, amely ismételten megnyugvást fog majd előidézni az elfogyasztás alkalmával mindkettőjükből.
– Tekersz egy cigit? – kérdezte Csaba és ezzel a mondat alkotással egyidejűleg elővett zsebéből egy dohánypapír tekercset. Ebből a tekercsből jó huszonöt centit letépett, és villámgyors mozdulatokkal félbehajtotta azt. Ennek a papírnak az egyik oldalának a szélén ragasztócsík volt megtalálható, ami azt a célt szolgálta, hogy a dohány betöltését követően, henger formára hajtogatva , a teljes elkészülést követően , cigaretta váljék.
Amíg Csaba zsebéből elővette a dohányt, addig Dávid egy keménypapírból készített egy körülbelül egy centi hosszú henger alakú csigát. Ez arra volt hivatott, hogy a cigarettafüstöt elvezesse a szájüregbe. A mozdulatok egyre gyorsabbá váltak , a közös munka eredményeként megszületett az új Herbál tartalmú cigaretta. Dávid most is , mint általában minden alkalommal , hirtelen mozdulatokkal vette elő jobb zsebéből öngyújtóját, és ugyan olyan hirtelen mozdulattal meg is gyújtotta azt. Először csak kisebbet szívott a cigarettába , majd igyekezett minél nagyobbat szippantani , elárasztva egész tüdejét füsttel , amit rövid ideig bent is tartott , és gyors mozdulatokkal a külvilág felé fújta azt. Négy slukkot szívott majd átadta Csabának , aki már türelmetlenül várta is a cselekvés megtörténtének következményeit. Ilyenkor mindig látszott Csabán az izgalom jele , talán az átélés ismétlődésének érzése járhatott fejében , hogy újra átélheti azt az eufóriát , amelyet az ilyen drog okozott számára. Lazán,lassú mozdulatok kíséretében adta át magának az érzéseket Csaba. Szemeiben minden ott volt,hiszen a mondás szerint is a szem a, lélek tükre, ami most teljes bizonysággal árulkodott a külvilág felé. Az idő is kedvezett az időtöltésnek , ugyanis semmi nem volt akadálya a szabadban eltöltött tevékenységnek. A nyári kellemes szellő átsuhant mindegyikük agyán , a szer szeretete pedig tovább emelte a bennük feltornyosult pozitív érzéseket, a nyugalmat, a szabadságot érezve teltek a percek. Érdekes, hogy milyen hatással bír minden használó elméjében ez a szer, hiszen az ősidőkig visszatekintve mindig is voltak olyan szerek, növényi származékok, amelyeket fogyasztva hasonló élmények kerültek napvilágra. Az évszázadok során az ember , aki mindig is találékony fajta volt, a mai időkbe is felfedezte azt a növényt , amely bódító hatásának köszönhetően kikapcsolja őket a mozgó és egyre jobban felgyorsuló társadalmi kultúrából. Ez a kivételes szokásvilág pedig terjed ha nem is apáról – fiúra, de fogyasztókról fogyasztókig bezárólag hosszú időn át. Csaba és Dávid talán az életkörülményeik miatt lettek a rabjai ennek a szernek, hiszen mindig minden pillanatban az élet határozza meg a döntő szerepet bármilyen történés is játszódjék le az emberek életében. Mindig mindenhez valami kapcsolódik , az életkörülmények, a családi neveltetés befolyásolja a cselekedeteket. A két fiatalember is szegény család tagja, akiknek nem adatott meg , hogy mindig azt tegyék amihez kedvük van , gyakran betörésekből és más emberek becsapásából kellett megvalósítaniuk a mindennapi megélhetéshez szükséges lépéseket.
Dávid látszólag erősebb jellem mint Csaba, viszont a valós életben – aki ismeri mindkettőjüket – tudja, hogy Csaba sokkal jobban tud érvényt szerezni akaratának. A rátermettség tekintetében hasonlóak, viszont a határozottságban Csaba vinné el azt a képzeletbeli pálmát. Dávid inkább pimasz,sunyi, aki céljai eléréséért még a saját édesanyját is képes lenne feláldozni. Az önteltség is jellemzi őt, a saját maga dicséretén kívül nem igazán törődik semmivel. Általában ha el szeretne érni valamit, akkor az csupán azért van , hogy számára jobb körülmények teremtődjenek. Ennek a körülménynek a véghezviteléhez azonban számos akadályt kell leküzdenie, amiért bármiféle színjátékot is képes eljátszani. Képes magabiztosan hazudni az emberek felé, mutatni egy olyan arcot, amiről az őt körülvevő környezete szinte el sem hinné , hogy csupán érdekek húzódnak mögötte. Az érdekember magas szintű változata Dávid, mert mindenkiben keresi a lényeget. Az utóbbi pedig abban nyilvánul meg , hogy az emberi gyengeség keresésére összpontosít. Amikor megtalálja azt, akkor igyekszik mint egy számítógépen tömörített fájlt kicsomagolni , hogy annak minden részletével tisztában legyen . Ekkor már a gondolkodás fázisában igyekszik azon lenni , hogy az összes hasznos percét a kidolgozás technikájára áldozza. Mikor, mit és milyen módszerrel fog kicsalni a másik emberből, aki naivitásának köszönhetően szinte nem is sejti a feléje leselkedő veszélyt. Dávid mindig tudja ilyenkor kinek , mit és mikor kell mondani , nem tanult személy, de beszédkészsége meglehetősen kifejlődött ilyen téren, és nagyon tudja formálni a szavakat. A szavak mellé viszont párhuzamosan kell alakítania a cselekedeteit, hogy az adott pillanatban megfelelően tudjon érvényt szerezni céljai eléréséhez. Hasonló pillanatok kidolgozása közepette lépett életébe egy középkorú férfi. Egy hétvége kínálta fel számára a lehetőséget, hogy nagy anyagi haszonszerzést remélve, kiépítse tervéhez az összes lehetőségeket. Az idő malmai hol gyorsan , hol pedig lassan őrölnek , éppen ezért a türelem is nagy barátjává vált az eddigi élete folyamán. Történt , hogy a középkorú férfi egy pultnál egyedül iszogatott egy közeli szórakozóhelyen , ahol Dávid is ott tartózkodott. Ezen az éjszakán úgy érezte , hogy megfogta a szerencse kezét. Minden egyes beszédjében , gesztikulálásában benne volt a haszonszerzés reménye,így a lehetőség kidolgozásán fáradozott, amikor megtette az első lépéseket. Odament az akkor még ismeretlen férfihoz, aki szemmel láthatóan jól érezte magát , de mégsem baráti társasággal érkezett a szórakozóhelyre.
– Hát te egyedül szórakozol? -kérdezte a férfit, aki nagy lelkesedéssel azt a külső jegyeit mutatta egyből Dávid felé, hogy szimpatikus számára, nem volt kellemetlen az idegen közeledése.
– Igen, mert most nem volt kedvem senkivel sem eljönni, meg sokáig nem is akarok itt lenni, mert csak egy üdítőt jöttem be inni, kocsival érkeztem. – mondta a férfi, aki rögtön be is mutatkozott Dávidnak, így azt is meg tudta, hogy Miklósnak hívják a pultnál kiszemelt férfit.
Gondolatai szinte non-stop jártak, a kezdeményezést követően szinte az egész haszonszerzéshez szükséges tennivalók képei ott lebegtek a szeme előtt, s közben a külvilág felé a kedvességet, a szerény, de ugyanakkor magabiztos jellemet árasztotta.
Sokat beszélgettek, ahhoz képest, hogy Miklós csupán egy üdítő elfogyasztásáig tért be eredeti szándéka szerint a szórakozóhelyre, már lassan két órája beszélgettek , amikor Dávid felvetett egy másik témát. Egyszerűen rákérdezett , nem kertelt, körmondatokkal sem húzta az időt. Rákérdezett az új barátjára, hogy szokott – e valamilyen bódítóhatású szert szedni, vagy lenne – e kedve hozzá. Miklós tekintetén látszott a bizonytalanság egy kicsit igyekezett más irányba terelni a témát, mert a bizalom nem igazán tudott még erőt kapni a néhány órás beszélgetés alkalmával. Végül elmondta, hogy korábban ugyan egy győri ismerősével volt alkalma fogyasztani füves cigit, de ez csupán egy átmeneti állapot volt, kipróbálta mert kíváncsi volt arra , hogy milyen hatása is lehet. Mikor Dávid tovább faggatta, kiderült, hogy a kristály néven ismert dizájner drogot még nem fogyasztott, viszont nem volt lehetősége kipróbálni senkivel sem, önmaga pedig nem érzett késztetést arra, hogy további lehetőségek segítségével kipróbálja ezt a szert. Mosolygott Dávid , mert éppen volt nála egy kétszemélyes mennyiség, majd ezt közölve az új alkalmi ismerősével, kimentek a férfi kocsijába, amely a szórakozóhely bejáratától nem messze parkolt. Sötét volt, és szinte senki nem is járt abban az időszakban arra, így nyugodt körülmények között próbálhatta ki Miklós az élénkítőszert. Elsőre kicsit izgatottság lett rajta úrrá , nem is tudta pillanatnyilag miként kezelje a helyzetet. A vérnyomás növekedésével egyre inkább a kommunikáció erősödött benne. Egyre jobban kényszert érzett a benne lévő mondatok formálására. Olyan volt Miklós belsője, mint akiben egy másik személy lakozik, aki egy kommunikátor és az ő szája egy szócső lenne, és a külvilág felé , mint egy közvetítő kényszeresen beszélt. Elsőként arról kezdett el mondatokat formálni , hogy az életben számos kudarc érte már , de valamilyen oknál fogva egy önzetlen őrangyal segíti át a nehézségeken.. .Így hisz rendületlenül abban , hogy az emberek számára ha vannak is nehéz pillanatok, akkor is lehet mindig megfelelő kiutat találni. Dávid meg csak hallgatott, de rájött, hogy senki nem fogja őt sem meggátolni abban , hogy a jelen helyzetből fakadóan , a saját mondatainak megalkotása külvilágra jusson. Olyan volt Miklós autója, mint egy két optimista ember felfokozott hangulatvilágának tükörképe. Az esti fények sem zavarták meg őket abban , hogy hosszú órákon át beszélgessenek. Úgy érezték, hogy egy hullámhosszon vannak , és ebből a közös képzeletbeli éterből senki nem tudja őket kiszakítani. A szavak hatalmas erővel tódultak mindegyikük szájából,és úgy érezték az élet meg adta számukra azt a lehetőséget,hogy nyíltan felvállaljanak mindent ami nyomja a belsőjüket. Hihetetlennek tartották mindketten ezt az állapotot, mert annak ellenére, hogy most ismerték meg egymást, olyan őszintén és nyíltsággal, beszélgettek egymással, mint akik évtizedek óta mély barátságban lennének egymással. Dávid már ismerte ezt a hatást, mégis rácsodálkozott megváltozott személyiségére. Úgy érezte, hogy aki Miklós mellett ült a kocsiban, az ugyan az ő testében volt, de személyiségileg nem önmagát adta. Mindig is jellemző volt Dávidra, hogy ugyan a külvilág felé , és ismerősei , barátai előtt a nagy férfinek titulálta magát, ugyanakkor meg egy rendkívül érzékeny belsővel rendelkezett. Ott lapult benne a romantika , viszont a kemény ember jegyeivel leplezte az ő számára gyengeségnek vélt emberi tulajdonságát.
– Annyira örülök Miki, hogy összehozott bennünket a sors. – folytatta a beszélgetést Dávid – aki kissé zavartan az ujjait piszkálgatta a másik kezével. Ezt zavartságot azonban nem lehetett igazán látni, csupán az vehette észre, aki nem csupán beszélgetőpartnerként nézett rá, hanem olyan szempontokat nézett, ami a viselkedéskultúrát helyezte volna előtérbe. Sokan vannak így , hogy az embereket megfigyelik, miként végzik mindennapi feladataikat , ők a szociálisan érzékeny embertípusok, akik közé tartozott élete felnőtté válásának kezdetétől Miklós is. Ebben az állapotban azonban még nem tudta úgy megfigyelni Dávid jellemvonásait, mint azt a hétköznapok során más emberekkel művelt.
– Én is nagyon örülök annak, hogy összefutottunk ezen a napon. – válaszolt Miklós vissza Dávidnak, aki most mint egy elpiruló kisgyermek, lehajtotta fejét, és rámosolygott mint egy szimpatizáló gesztikulálást kicsikarva magából.
– Milyennek találod ezt a cuccot? – kérdezte Miklóst az újdonsült barát, aki kérdésére már szinte az utolsó mondat betűinek megformálását követően adta is a választ.
– Nagyon jó érzésnek tartom, bár nem tudom, hogy a szervezetemre miként hat ez a tudatmódosító, ugyanis én olyan ember vagyok, aki szereti nagyjából tudni, hogy mit csinál. Tudom furán hangzik, de az embereket megfigyelni szoktam, elképzelni, hogy amit cselekszik, azt miért is teszi. Ha azt elképzeltem, akkor a kérdések sorai feltornyosulnak bennem , ami abban nyilvánul meg , hogy felteszem magamnak azt a kérdést, hogy ha ezt tette az akit megfigyelek, miért abban a pillanatban tette , és hogy mi fog következni . Szerintem túl kíváncsi vagyok , ami nem feltétlenül abban rejlik, hogy mindenbe beleütöm az orromat. Csupán a hétköznapiságot , az emberek viselkedésformáját nézem kíváncsian , és visszafordítom saját magam önmegvalósítására.
– Te egy igazi pszichológus vagy? – kérdezte mosolyogva Dávid.
– Nem, de ha már így a tudományosságát tekintjük ennek a dolognak, akkor az a szociológia irányába sorolható be inkább. Számos olyan tartozik az érdeklődési köreimbe, amelyek azt bizonyítják, hogy az emberek viselkedését saját magam hasznára próbálom fordítani.
– Mert, hogyan tudod ezt véghez vinni? – szólt Dávid, aki kíváncsi tekintettel várta Miklós válaszát.
– Tudod, ahogy viselkednek az emberek, néha furcsa dolgokat művelnek. Én ilyenkor megpróbálok arra összpontosítani, hogy ők miért követték el azt amit tettek. Ha pedig már elkövették, én milyen formában tudnám másképpen véghez vinni a tevékenységet úgy, hogy az pozitív irányba terelje a cselekedeteket.
– De jó, nekem ilyen meg se fordulna soha a fejemben. – mondta Dávid, azzal újra kérdően nézett Miklósra, szinte arckifejezésével azt a gondolatot sugallva, hogy folytassa amit elkezdett. Mikósból csakúgy áradtak a szavak, szűnni nem akaró témakör követte egymás után a másikat, és egyre csak múlt az idő.
Már reggel hat óra volt amikor elköszöntek egymástól. Dávid arra kérte Miklóst, hogy egy darabig legyen olyan kedves és vigye el autóval, hogy lakhelyéhez közelebb legyen. Az újdonsült barát pedig felajánlotta, hogy elviszi hazáig, hiszen idejéből kitelik, nem siet sehova. Azzal elindultak Dávid lakásához, majd ott rövid búcsút követően elváltak egymástól.
Miklós sokszor volt úgy, hogy amikor autóval elindult és egyedül utazott, gondolkodni kezdett. Minden egyes apró mozzanat az életében előtérbe került, olyan dolgok is, amelyek a jövőt illetően fontos tényezőkké válhatnak. Szeretett vezetni, hiszen ilyen alkalmakkor sokkal tisztábban látta át életét. Azokra a dolgokra is részletesen rávilágított képletesen , amiket addig az elméjében tárolt , jó mélyen és csak az ilyen alkalmak adtak arra lehetőséget, hogy felszínre kerüljenek. A múlt az , amiből már a tapasztalatokat lehetett kibogozni. Azokat a szálakat , melyek sokszor bonyolultnak tűntek. Bonyolultságuk pedig abban rejlett, hogy a már meg történt cselekedetek részleteinek miértjét kereste önmagában. Ez is egyfajta személyiséggel kapcsolatos pszichológiai önterápiának tudható be , ami Miklós esetében is egyfajta öngyógyító módszer a hétköznapokban történő nehézségek kiküszöbölésére. Felismerte, hogy ez jó érzés mint a belső békéjének , mint pedig annak a harmóniának , ami összekapcsolja és egy hullámhosszra tereli a személyiségét. Egyfajta mérleget próbál úgy súlyokkal megrakni, hogy az a rajta lévő áruval egyensúlyt alkossanak. Egyre több ember ismeri fel ezt az öngyógyító lelki terápiát. Mint tudjuk , az emberek számára a stressz a gyorsuló világnak köszönhetően fokozódik. A stresszes ember idegrendszere pedig számos problémát tud szülni , és ez utóbbiak nem vezetnek senkinél sem jó útirányba.
Miklós amikor hazaért, főzött magának egy kávét. Garzonlakásában már kora reggel áradt befele a nyitott ablakon át a meleg. Érezte, hogy testéről gurgulázik az izzadtság, verejtéke fokozatosan áradt szét feje tetején, majd az orrnyergen keresztül az arcáról lefele csurgott. Ennek ellenére nagyon megkívánta a kávét , ezért is sietett rögtön a kávéfőzőért a konyhába megérkezését követően. Ahogy főt ki a kávé , az illata elárasztotta az egész lakást. Halkan szólt a rádió , ahol a helyi kereskedelmi rádióban ismét egy szörnyű halálos balesetről számolt be , amely az emberi felelőtlenségből adódóan következett be az előzetes vizsgálatok alapján. Miklós soha nem tudta tolerálni azokat az embereket, akik ittasan , vagy bódult állapotban , vagy rendkívül megfeszített idegállapotba ülnek a volánhoz. Szerinte ha egy ember volán mögé ül, azzal nem csupán saját maga iránt tartozik felelősséggel, hanem a másik ember testi épségét, közlekedési biztonságáért is felelős. Ingerültté válik ilyenkor és elszomorodik Miklós , ha ilyen hírekről értesül. Azonban hiába tépelődik gondolataiban erről, ha a valóságban mindig vannak olyan emberek, akik bár felnőtt emberek, mégis gyermekként viselkednek. Valamilyen lelki terápiát nyújt minden üres idő Miklós számára, ha egyedül van. Ilyenkor előjönnek a régmúlt emlékei és a rosszakról is ugyan olyan véleményt formál elméjében , mint a pozitív történésekről. Valójában jó is ez , hiszen az elme tisztulásával , önmagával való még tisztázatlan dolgok letisztulttá válnak és a lelki egyensúly helyreáll szervezetében. Ez utóbbi pedig nagyon fontos minden ember számára, és ez alól Miklós sem kivétel. Volt olyan , amikor futni indult , és az úton az eltelt napját foglalta össze gondolatban . Levonta belőle a tanulságokat , és mint egy szita rostáján átpréselődő liszt, kivonta azokat a tevékenységeket, amiket elgondolása szerint a jövőben másképp hajtana végre, vagy legalábbis valamilyen formában átalakítva végezné el. Apróságnak tűnnek mindezek , de barátai szerint is hasznos az önvizsgálat. Sokan letagadják, hogy maguk is végeznek ilyet, de nem szégyenleni való cselekvésről van szó, amit ha Miklós személyes ismerőseinek mindegyike nem is , de legtöbb elismeréssel fogad. Látja rajta a nyugodtságot. A békével párhuzamosan pedig a higgadt tevékenység jellemzői mutatkoznak meg rajta , ami ugye nem másodlagos a hétköznapi életben. Aki nyugodt , az nagyon sokszor reálisan értékeli a helyzet súlyát , és a realitás minden esetben fontos tényezője a hétköznapoknak. Jobban , értékesebben figyel és cselekszik dolgokat,így mindenki számára fontos, hogy sokan legyenek hasonló személyiséget valló emberek.
Lassan délelőtt fél tízet jelzett a konyhában lévő falióra. Miklós a konyhában sürgölődött. Jókedvének adott hangot énekelgette kedvenc dalait, s közben mosogatott, a konyhában lévő edényeket szedte ki a szekrényből, és tette a konyhaasztalra. Rendetlennek érezte a lakást. Azonban a rendetlenség mindig is távol állt tőle. Soha nem szerette, ha valami elől volt, legyen az konyha , vagy éppen más része a lakásnak . Szerette rendben tudni a maga körüli tárgyakat , eszközöket. Úgy vélte, hogy aminek a polcon van a helye, azt oda is kell rakni , és aminek a konyhában nincs keresnivalója, azt minél előbb szerette eltenni a helyére. A szabadideje is megengedte számára, hogy gondosan elpakoljon mindent. Igaz , hogy a konyhában a szekrényben voltak az edények , de idegesítette, hogy nem rendben voltak, hanem csakúgy a korábbi főzést és elmosogatást követően , be volt rakva a szekrény polcaira. Szerette Miklós úgy elrakni az edényeket, hogy a nagyobb lábasba a közepes és a közepesbe a kicsi legyen , ezzel a praktikus mozzanattal teret nyert , ami a többi eszközök tárolásánál természetesen előnyt jelentett. Ahogy szólt a háttérben a helyi kereskedelmi rádió , és sürgött – forgott a konyhában , hirtelen megszólalt a telefonja.
– Halló! – szólt vidám hanglejtéssel a telefon túloldalán lévő ismeretlen számmal hívó félhez Miklós.
– Szia! – válaszolt a hang, aki szintén örült, vidáman közölte Miklóssal, hogy kicsoda.
– Én vagyok, megismered a hangomat? – szólt a hívó Miklóshoz, aki várakozott egy másodpercet, majd lehangoltan közölte a telefonálóval, hogy sajnos nem ismeri fel a hangját.
– Dávid vagyok – és mosolygott közben, amit Miklós is hallott, de ezt a nevetést már nem törte meg a csend, hiszen a meglepődöttségén túltette magát Miklós, majd rögtön ennek hangot is adott.
– Na, örülök, hogy felhívtál, mi újság van veled? Hogy tudtad meg a telefonszámomat? – tette fel egymás után a kérdéseit Miklós. Dávid nem lepődött meg a kérdésen , hiszen tényleg váratlanul telefonált újdonsült ismerősének, gondolva arra, hogy meglepi azzal , hogy felhívja őt.
– Az internet csodákra képes. – szólt Dávid, aki ezzel a kijelentésével mint ha rögtön várta volna a megfelelő választ, csendben várta a reakciót.
– Sokat dolgozom az interneten, biztos vagyok benne, hogy csodákra képes, ezzel egyidejűleg arra nem is gondoltam, hogy rögtön megtalálod a számomat.- mondta Miklós, aki most már a váratlan helyzeten túl téve magát, egyenletes hanglejtéssel, a tőle megszokott közepes dinamikával intézte szavait Dávidhoz.
– Nagyon örülök, hogy felhívtál, gondolom érezted a meglepődöttségest rajtam, de te sem tettél volna másképpen ezt biztosan állíthatom.- mondta mentegetőzve Miklós Dávidnak a telefonba.
– Ilyen ez a „popszakma” hangzott el Dávid szájából a zsargon kifejezés, de Miklós értette ennek a szóhasználatnak a jelentését. Igyekezett mindig tisztában lenni azokkal a folyamatosan változó életritmussal, amelyben a szavak átformálásából eredő zsargon kifejezések is beletartoznak. A kíváncsi természete soha nem helyezte háttérbe az újabbnál újabb szleng kifejezések elsajátítását. Mivel van nála mindig egy telefon, amelyben a jegyzettömb használata is lehetséges , amikor új szavak kerülnek elébe bárhol legyen is , rögtön lejegyzi , hogy ne maradjon le az újdonságokról.
Így van a mobiltelefon technikájával is, hiszen a kezdetektől már használta a mobilt. Ez a technikai vívmány ugyan úgy, mint manapság most már több ember számára is nélkülözhetetlen a hétköznapokon. A verbális kommunikációt részesíti előnyben, azonban a még további kisegítő lehetőségek, amelyek úgy mondottan kényelmi funkciót szolgálnak létezik az életében. A közösségi oldalakon is kiveszi részét Miklós, hiszen minden barátja , ismerőse rajta van a Facebookon. Innentől kezdve pedig a kommunikáció ez irányú lehetőségei számára is nyitott tevékenységet nyújtanak. A telefonján mindenféle kommunikációs kényelmi szolgáltatás aktiválva van , hogy elérhetővé váljon mindenki számára, a lehető legolcsóbban. Éppen ezért megfigyelhető, hogy Miklós figyel az ismerőseire,barátaira, akik bármelyik csatornán mint szóban , mint hangban is elérhetik őt.
Dávid nem sokat beszélt telefonon Miklóssal, ugyanis igyekezett rövidre fogni hívásának célját. Elmondta Miklósnak, hogy ha van kedve , akkor összefuthatnának délután vagy az esti órákban . A felkérésnek Miklós örült, hiszen látott valami fantáziát Dávidban, valami olyan közös dolgot, amely megragadta őt. Megbeszélték, hogy este hat órakor fognak találkozni az egyik kisebb városrészben lévő utcában, közel ahhoz a töltéshez , ahol Dávid szeretett járni . Itt terelgette ő is gondolatait , és a Herbál nevű cigarettából is szívott néha ezen a helyen. Az idő a telefonálást követően egyre jobban telt, rohant , akár egy sebesvonat a célja irányába, ugyanis Miklós mosott, és valami kisebb időt igénylő ételt készítve magának , azon vette észre magát, hogy lassan el kell neki indulnia ahhoz, hogy a megbeszélt helyen tudjanak találkozni Dáviddal.
Napsütéses délután volt, annak ellenére az UV-sugárzás még éreztette erejét, hogy este hat órát mutatott a közeli templom tornyán lévő óra. A harangkondulással egy időben érkezett a megbeszélt helyszínre Miklós, aki mindig is pontosságáról volt híres. Már mosolygó arccal várta őt Dávid, aki erős kézfogással jelezte barátságának szándékát, majd elindultak ismét lefele a töltésen azon irányba, ahol egy folyó hídja volt. Ezen híd alatt haladtak át az ártérben , ahol elég sokat gyalogoltak. Közben az eltelt időről kérdezték egymást , és szemmel láthatóan mindketten örültek egymás érkezésének . Előkerült Dávid zsebéből a számára megszokott dohánypapír, amely hengerbe volt kivitelezve. Elővett egy cigarettásdobozt, amelynek az elejéből letépett egy darabot, majd henger alakúra formálva szájába vette azt. A dohánypapírból letépett egy körülbelül huszonöt centi hosszú részt, és félbe hajtotta. Ezt követően egy szál cigarettát vett elő, aminek a dohányt tartalmazó részét félbeszakította. Gondosan a félbehajtott dohánypapírba töltötte, amit egyenletesen elosztott , hogy az egész papírban legyen a dohány. Miklóst kérte meg , hogy vegye elő Dávid zöld színű táskájának elülső zsebéből a Herbált tartalmazó kis zacskót, amit pillanatok alatt át is adott neki. Ezt követően mint egy vegyész , olyan mozdulatokkal keverte össze Dávid a dohányt és a drogot, majd két kezét gondosan formálva, hengert alkotva csavarta cigaretta formára az egészet, a végén pedig a ragasztóval ellátott felületet benyálazta és mint egy kötőanyagot, nyomkodta össze a még különálló papírfelületet. Még mindig nem fejeződött be a folyamat , hiszen az egyik kezébe fogva a megcsavart cigarettát, a másik kezének kézfejére ütögette azt , hogy szépen , egyenletesen helyezkedjen el a papírban a dohány és a drog. Amikor ezzel Dávid elkészült, egy öngyújtóval leégette a cigaretta végén lévő felesleges papírt,és meggyújtotta öngyújtóval azt. Mélyet szívott bele Dávid és hosszan tartotta bent tüdejében. Két slukkot szívott , de már szemmel láthatóan hatott a szer, vérvörösre változott a szeme,összeszűkült pupillája pedig csak bámulta a messzeséget. Mindketten leültek az ártérben – nem messze a hídtól – egy földcsomóra, ahol kényelmesen elhelyezkedtek. Miklós csak bámulta a körülötte lévő eseményeket , egy picit idegesen hatott rá , hogy Dávid egy szót sem szólt hozzá azután, miután meggyújtotta a cigarettát és szívott bele kettőt. Természetesen tisztában volt a szer okozta tudatmódosulás következményével . Egyrészről az olvasottságából adódóan , másrészről pedig azon tekintetben , hogy számos ismerőse mesélt neki a maguk közvetlen tapasztalataiból részleteket . Ennek függvényében – mint mindig tudományosan – szemlélődött tovább . Nézte Dávid arcvonásainak torzulását, a szem színének változását, és a tudatmódosulással meglévő rángásokat . Az idegeket stimuláló szer Dávid szervezetét sem kerülte el , aki olyan magabiztossággal szívott egyre csak mélyebbeket a cigarettába , mint egy orvos aki több éves tapasztalattal egy komoly műtétre igyekezett volna bemosakodni. Négy slukkot szívott el Dávid a cigarettából, amikor lassú mozgáskoordinációval jelezte Miklós irányába, hogy most ő következik és átadta a cigarettát. Miklós mint ha egy kicsit félt volna a rá váró következményektől, mégis a gondolataival egy időben , jobb kezét kinyújtva , átvette a cigarettát Dávidtól. Mosoly ült Dávid arcára, kifejezve a szimpátiáját Miklós irányába. Fesztelen arccal , nem reagált Miklós. A cigarettát pedig nagyon megfontolt , lassú mozdulatokkal vette a szájához, drogokat és megtörtént az első szívás. Mivel nem szokott tudatmódosító szereken élni , szervezetének háztartása külsőleg is jelezte a hirtelen bekövetkező változást. A vérnyomása a kétszeresére emelkedett, szemei vérben úszva jelezték a hatást. Kicsit csodálkozott Miklós, hiszen egy szívást követően indult meg a látványos és érezhető változás. Mégis jól érezte magát , elfeledte a hétköznapok szürkeségét. Semmire nem gondolt, átadta magát az eufóriának , és halk nyöszörgő hangnak betudható hangot hallatott magából amikor elszívta a következő slukkot. Dávid meg csak szótlanul nézett maga elé. A változás is mélyen áthatotta testét, nekitámaszkodott a közeli fa tövének és szétterpesztett lábbal,kinyújtózva várta a cigaretta visszakerülését magához. Dávidra legtöbbször úgy hatott a füves cigi, hogy elaludt. Ilyenkor keveredtek benne azok a képek, melyek a napjából tevődtek össze, és tovább vegyült az álom egyéni képzelgésekkel. Volt olyan , hogy egy olyan más világba képzelte magát , ahol maga volt a béke, és a nyugalom szigete. Forró nyári napsütésben egy végtelennek látszó szigeten üldögélt, ahol halk zene szólt. A verőfényes napsütés mellett a halk zene társaságában ott állt előtte egy gyönyörű hölgy, aki negyvenes éveiben járhatott. Ez a középkorú nő bájolgó mosollyal csábította őt a kavargó hullámok közé a tengerbe. A víz morajlása és a hívogató szó teljesen magával ragadta. A mesebeli szigeten azután a csókos perceket követően mindkettőjükről lekerült a ruha . Kéjes mámorukból csupán egy közeledő turistacsoport láthatott valamit, akik megbotránkozva vették tudomásul a szexjelenet teljes leforgásának minden pillanatát.
A kéjes pillanatoknál a valóságban csupán az volt szemmel látható Dávid testén, hogy halk nyögéseket hallatott, és közben meg – meg rándult a teste. Az átélt pillanatokra nem minden esetben emlékezett tökéletesen vissza, csupán annak egyes részleteit tudta visszaidézni maga előtt. Az állapot ami körülbelül négy órán keresztül tartott Dávid drogos óráiban, minden egyes alkalommal az alvás mély fázisával vette kezdetét. Ilyenkor ha ágyút szólaltattak volna meg mellette, akkor sem zavartatta volna magát. Egyszerűen a drog hatására kizárta maga körül a világot. A személyek és a tárgyak az alvás előtti fázisban kezdtek halványodni. Az alakok éles látásból egyre homályosabbá, a tárgyak pedig távolodni és mozogni kezdtek, majd azok is tompultak és elindult a hosszú órákig tartó vajúdás a szervezet és a drog között.
Miklós már a hatodik slukknál tartott és a cigaretta is elfogyott, de ő még nem volt olyan fázisban, amikor az álomképek fokozatos keveredései alakultak volna ki benne. Csupán a nagyon erős pulzus érzései jöttek ki rajta. Verejtékezni kezdett és a levegő után kapkodva érezte tarkóján az egyre forróbbá váló hőérzetet. Elsőként a feje teteje kezdett el zsibbadni, majd a tarkóját elöntötte a melegség érzése. Utána a kezei kezdtek elnehezülni, ami lefele ment mint egy lávafolyam. Amikor már az egész teste elzsibbadt, és forróság érzése öntötte el, odasimult Dávid mellé, ezzel is jelezve , hogy hasonló állapotba került, elérkezett a nyugodtság érzésének állapota . Úgy is történt , Miklós elnehezült testét áthatotta az álom, majd mélyebb fázisához érve, elkezdődött nála is a képzelgés és a valóságból kikerülő álom keveredése. Olyan ez mint egy mennyország és egy valós állapot keveredése, de a nyugodtság és a béke keveredése. Miklós álmaiban a számára fontos életcéljai keveredtek. Kezében volt egy füzet , ahova leírta eltervezett vágyait. A füzet gondosan formált sorokat takart , ahol pontokra bontva tartalmazta azokat , amelyek fontosak az elkövetkezendő időszakban számára. Teljes mértékben látta önmagát , ahogy írt, gondolkodott és csakúgy gyűltek a papírra vetett gondolatok. Ez is igazolja vissza őt. Mindig is a valós életben is úgy intézte napjait , hogy egy hétre előre a naptárába bejegyezte , hogy mivel fogja tölteni az idejét . Volt úgy , hogy ha tudta milyen időpontban mit fog tevékenykedni , akkor azt előre időpontokra bontva jegyezte be határidőnaplójába, hogy a következő héten úgy tervezze dolgait, hogy mindenre jusson időt. Természetesen ügyelt arra , hogy úgynevezett szabad sáv maradhasson , a váratlan események, helyzetek beiktatására. Mindig is úgy volt Miklós vele, hogy ha előre megtervezi a hetet , akkor nem lehet abban káosz és a bonyodalom kialakulásának megelőzése érdekében , ezzel a cselekedetével már évtizedek óta pontosan tudja rendezni a napjait. Sokan nem tudnak ilyen keretek között élni , de nála bevált a rendszerezett időbeosztás.
Már mindketten felocsúdtak bódult állapotukból, és még egy félórát beszélgettek azon a helyen, ahol tevékenységüket elkezdte Miklós és Dávid.
– Tudod Dávid – kezdte el beszélgetésük elejét Miklós.
– Én mindig is azt hittem, hogy ez – az állapot egyfajta eltúlzott képzelgés, amikor az interneten olvasva találkoztam hasonló fázisban lévő emberek élménybe beszámolójával. Azonban amikor átéli az ember, hihetetlen szembesülés ez a valósággal. Olyan, mint ha egy mesébe kerülnék , és a mesebeli történések a valóságba térnek át. Nem hittem volna , hogy ez ilyen. Azonban soha nem is gondoltam volna , hogy én kipróbálom ezeket a dolgokat. Mint tudod Dávid, én tudományosan igyekszem az emberek viselkedését figyelni. Amikor ezt teszem , akkor az énemet is előtérbe helyezem , mint egyfajta tükörképet. Mi lenne , ha velem történnének meg ugyanezek a történések, mit valósítanék meg hasonlóképpen , és mi az , amivel semmiféleképpen nem tudnék azonosulni.-fejezte be monológját Miklós.
– Miklós! – kiáltott fel Dávid.
– Én nem vagyok iskolázott, nekem nem adta meg azt a sors, hogy tanuljak, amiről ugyan nem a szegény sorsú családi hátterem tehet. Inkább saját magamnak köszönhetem mindezeket, hiszen úgy alakítottam az életemet , hogy ebbe nem fért bele a tanulmány. Már kiskoromtól kezdve az utcán nőttem fel. Tudom , sokan vannak így , de mindenkinek egyedien alakul az élete, kinek jobbra, kinek pedig balra , nekem a rosszabbik út adatott meg. Talán azért is alakult így , mert hosszú időn át csak otthon zsörtölődtem. Kiskoromban édesapám nem igazán jött ki édesanyámmal , folyamatos veszekedések mellett kellett töltenünk az időt. Hat testvéremmel együtt sokat kellett éheznünk . Ekkor kezdődött minden , hiszen kisiskolásként anyaotthonba kellett menekülnie anyukámnak , aki engemet vitt magával. Többi testvéreim a szél minden irányába kerültek , teljesen szétszórtan élt a családunk . Ráadásul apámnak született egy gyermeke is , aki oda is költözött a szeretőjéhez. Eddig sem volt valami jó élete az édesanyámnak , de amikor ez a tudat volt bennem , hogy már mi soha nem leszünk egy család, valami olyasmit kellett kezdeni magammal , ami a körülöttem lévő eseményeket kicsit képzeletben lelassítja, vagy ideig, óráig csökkenteni tudja. Olyan baráti körbe kerültem később, akik a saját maguk megélhetéséért bűncselekményeket követtek el. Betörtek, loptak , másokat kihasználtak , csakis az egyedi önérvényesítés érdekében mindent elkövettek , hogy ne legyen például üres a gyomruk. A gyomor nagy úr. Amikor éhes vagy , akkor az emberi pszichét is csökken, vagyis az idegrendszered labilissá válik. Amikor ezt az állapotot eléred, akkor már két – három napja nem ettél semmit. Az ilyen pont elérését követően teljesen kezelhetetlenné válsz, nem tudod kontrollálni magadat, bármi kis konfliktus alakul ki körülötted amit meg lehetne oldani normális keretek között, ilyenkor az elvesztett uralmad önmagad felett megszűnik létezni. Volt úgy , hogy amikor előtört belőlem ez az érzés, akkor hirtelen mérges lettem az egész világra. Azokra , akiknek van pénzük és be tudnak menni a boltba, hogy vásároljanak maguknak ételt, vagy amit szeretnének . Nem azért , mert nekik van , hanem , hogy nekem nincsen. Ekkor szokott elborulni az agyam , és se Istent , se embert nem nézve törtünk be haverokkal boltokba, és szereztünk hatalmas mennyiségű kaját. Volt úgy , hogy műszaki cikkeket volt szerencsénk lopni , amiket egy adott orrgazdának továbbítva adtunk el és lett pénzünk belőle. Nem gondolkodtunk , csak tettük amit abban a pillanatban úgy éreztünk , hogy fennmaradásunkért meg kellett , hogy tegyük. Szegény anyám éjjel nappal dolgozott, volt úgy , hogy három állása volt , hogy minket gyerekeket együtt tudjon tartani és meg legyenek a legalapvetőbb dolgaink, ruhák,cipők és ételek. Mi azonban fiatal suttyókként nem igazán fogtuk fel azt a helyzetet , amibe gyakran helyeztük édesanyánkat bátyámmal és nővéreimmel együtt. Gyakran jött a rendőrség , hogy lopáson fogtak minket. Ilyenkor egy cseppet se gondoltunk arra , hogy mennyire rossz érzés lehet számára, hogy amúgy is rossz helyzetben élünk , de még ezekkel a cselekedetekkel tovább fokozzuk a bajt. Azonban a lelke mélyén meg is értett bennünket , mert tudta, hogy az étel amit otthon adott számunkra, nem igazán volt laktató, vagy legalábbis nem tudtunk jól lakni soha rendesen. Ahogy mondtam , az utcán éltem az életemet , szinte csak aludni jártunk haza bátyámmal, legtöbbször vele voltam és a haverokkal , de ha nem is volt mellettem mindig , ő is inkább a haverjaival töltötte a délutánjait amikor iskolából hazamentünk néha enni. De a legtöbbször inkább haza se mentünk , csak az esti órákban. Itt kezdődtek a problémák, hiszen amikor már haza se mentünk , hanem inkább csavargással töltöttük az időt, akkor az iskolai kötelességeinket sem voltunk hajlandóak elvégezni . Ebből adódóan pedig tovább erősödtek a problémák. Iskolai figyelmeztetések, hiányzások stb. Akkor azokban az időkben mint gyermek, nem is gondoltuk , hogy milyen rossz dolgokat cselekedtünk. Sajnos anyunak sem tettünk sok jót, talán nem is tudnék olyat mondani , amikor valami örömet okoztunk volna neki. Pedig szegény megérdemelte volna, hogy jobban bánjunk velük, de nem elég, hogy a két fiúgyermek , ráadásul a legfiatalabb leánytestvérünk 15 évesen teherbe esett. Szóval nem volt leányéletünk , de ahogy nekünk sem , úgy drága édesanyánknak sem.-állt meg mondandójával Dávid, aki kicsit megtorpant , majd hirtelen elvörösödött arcán végig gurguláztak a könnyek,majd amikor észrevette , hogy elérzékenyült, rögtön elnézést kért Miklóstól, és folytatta.
– Azért volt ez a kis elérzékenyülés, mert sajnos édesanyám meghalt. Jövőre lesz májusban, hogy két éve eltemettük, szegény súlyos betegséget rót rá a sors , nem csak a családban kellett keserves körülmények között élnie az életét , hanem még olyan fájdalmas betegségben mint a méhnyakrák kellett meghalnia. Rettenetes visszagondolni azokra az időkre, bár nem tartott sokáig, két hét alatt elvitte őt a betegség. Még mindig magamat okolom azokért a pillanatokért, ugyanis nem voltam rá képes, haldoklása közben nem tudtam bemenni hozzá , és nem tudtam tőle elbúcsúzni. – mondta Dávid, majd idegességében a közeli bokor ágait kezdte el tördelgetni, ezzel hagyva kis szünetet monológjában. Miklós nagyon jó hallgató volt, türelmesen figyelte ahogy Dávidból hirtelen törnek elő a szavak, és a sok – sok szó összekapcsolódásából alakulnak ki a mondatok. Furcsa is volt számára, hogy a hirtelen jött kapcsolat ennyire mélyen érinti Dávidot. Talán az lehet az oka, hogy nincsenek barátai, inkább csak olyan emberekkel szokott bárhova is eljárni, akik az utcában voltak. Tehát nem is igazán barátok, hanem inkább haverok azok, akik a hétköznapokon eltöltik vele az időt. Igazi bizalmi viszony azonban nincs közöttük. Miklósban megtalálta azt a jó hallgató szerepet, amely azt a lelki nyugalmat adta számára, ami igazából hiányzott eddigi életéből. A belsőjéből kitörő érzelmek gazdagsága ebben a szituációban igyekezett felszínre törni. Hatalmas megkönnyebbülést érzett Dávid ebben a pillanatban , mert még ilyen mélyen nem tudott senkivel sem beszélni mostanában. Hihetetlennek tűnt számára is, hogy egy ilyen beszélgetés mennyire megnyugtató tud lenni. Rájött, hogy a beszélgetés mennyire fontos az ember számára, és nem csupán azon téren , hogy a hétköznapi élet problémái és történései kerülnek szóba, hanem a benne rejlő problémák, feszültségek sokasága. Ugyan ezen dolgokat nem mindenki képes ennyire őszintén és nyíltan megtárgyalni , de legtöbb esetben az igazolódik be , hogy ha kibeszéli az ember magából, akkor lelkileg megkönnyebbül és ilyenkor a hangulat is sokkal jobbá válik. Nem lesz az ember befordult, a külvilággal szemben elzárkózott. Ahogy beszélgettek , észre sem vették, hogy elment az idő. Már két órán át csak Miklós mint hallgató szerepben lelkesen bólogatott Dávid érdekes történeteire, de mivel nagyon széles skálán mozgott Dávid élettörténete, továbbra is lelkesen hallgatta.
– Mi van még, kérlek folytasd Dávid, mert nem régóta ismerjük egymást, de nagyon jó dolgokról beszélünk.- törte meg a csendet Miklós, aki felállt és Dávid vállára helyezte jobb kezét, és kérlelő arccal párosította mondandóját feléje.
– Tudod mi a furcsa Miklós? -kérdezte Dávid.
– Nem, de ha elmondod rájövök, hogy mire is gondoltál. – szólt furfangosan Miklós, aki a mondat elhangzásával párhuzamosan, mosolyogni kezdett.
– Arra akartam kitérni, hogy még csak alig ismerjük egymást, de látod mennyire nyitott vagyok feléd. – mondta Dávid, aki kissé zavart lett mikor Miklós felé irányította a beszélgetést újra. Tarkóját megvakarta, majd ismét mint ha csak valaki csavarná az elméjéből ki a szavakat, ismét kitört belőle a mondat áradat.
– Annyira jó érzés, hogy van egy olyan ember, aki meghallgat és ha kell tanácsot is ad számomra. Nekem még soha nem voltak ilyen barátaim. Remélem viszont, hogy most ez a találkozás összejött, hosszú ideig így is fog maradni, hogy megbeszélhetünk mindent.
– Rajtam nem múlik. – válaszolt Miklós.
– Ott hagytam abba , hogy édesanyám méhnyakrákban halt meg. Szegény egész életében keményen dolgozott a családjáért , viszont a sors nem jutalmazta meg érte. Nekem nagyon rossz volt az a két hét amíg a kórházban haldoklott. Betépve mentem be hozzá , természetesen észrevette rajtam , mindig mondta, hogy változzak meg , de én valahogy soha nem tudtam úgy bemenni hozzá látogatni , hogy ne szívjak el egy cigit. Talán azért, mert gyáva voltam. Az volt bennem , hogy elvesztem azt az embert, akiért az életemet is feláldoztam volna. Látni azt, hogy ott fekszik az ágyon , naponta két három kilóval kevesebb, és szinte elsorvadt az egész teste, egyszóval iszonyú érzés zajlott bennem akkor. Sajnos nem tudott megérteni , rám is szólt az utolsó találkozásnál, hogy ha nem tudok normálisan bemenni hozzá , akkor ne is menjek, mert ő nem akar úgy meghalni , hogy így lássa a gyerekeit. Ott abban a pillanatban egy kis dac is volt bennem, haragudtam rá , hogy így beszél, pedig neki volt igaza. De abban az időszakban elég rendesen benne voltam a kábítószer fogyasztásban, naponta talán két vagy éppen három órát voltam tiszta. Jó, lehet ,hogy csak terelésként mondogattam magamban , de mindig az volt bennem , hogy ezt nem lehet kibírni másképpen. Persze tudtam a tudatalattimban , hogy nem így van , de valami kapaszkodót kellett keresni ahhoz , hogy a kábítószer fogyasztást lelkileg letudjam , hogy miért művelem. – fejezte be ismét hosszúra nyúló beszédét Dávid , majd hirtelen nem várt kérdést intézett Miklós feléje.
– Azt mondod anyaotthonba voltál. Ez miért is volt valójában, hiszen volt lakásotok, akkor mi történt, hogy úgy alakult az életed?
– Sajnos a családi körülmények indították el azt a lavinát, ami által édesanyámmal kényszerűen anyaotthonba kerültem. A család többi tagja amerre látott arra széledt szét. Édesapám ugyan rendesen dolgozott. Azonban pénzt nem mindig látott belőle anyám, aminek köszönhetően sanyarú szegénységben kellett tengődnünk, annak ellenére, hogy anyu is rengeteget dolgozott. Nem tudom, hogy korábban amikor elkezdtük a beszélgetést jól mondtam – e neked, de mint ha eltévesztettem volna az időt, nem iskolás voltam , hanem 5 éves lehettem, amikor anyuval anyaotthonba kellett mennünk. Folyamatosan verte apám anyámat. Volt úgy , hogy részegen érkezett haza két nővel. Ők fetrengtek a szobában , amíg anyámnak kávét kellett bevinni, vagy őt is megpróbálta bevonni a hancúrozásba. Mindezt az én és testvéreim szeme láttára. Ebből aztán viták kerekedtek és a szóbeli heves csatározásokból gyakran menekülés lett. Testvéreim nagyobbak voltak, ők szabadon mászkáltak mindenfelé ilyenkor. Azonban én meg mint ötéves gyermek , ragaszkodóan édesanyám mellett voltam. Szegényke, emlékszem amikor egyik veszekedés alkalmával megfogott éjjel , karjába szorított és futott az utcán , az éjszakában menekültünk át a szomszédokhoz. Édesapám részegen beállított, és elindult a csatározás. Szörnyű tudott lenni amikor ivott. Az utóbbi viszont elég gyakran megtörtént. Ezen az éjszakán is ráborította az ételt anyámra , mert nem tetszett neki. Közbe tettlegesen is kifejezte dühödtségét, amit ekkor már anyám nehezen bírt elviselni. A tőlünk négy házzal lakó szomszédhoz menekültünk , ahol sírva kért menedéket édesanyám. A szomszédok sajnálták azt az asszonyt, aki szívét – lelkét kitette, hogy jusson valamire a család , de olyan párral mint édesapám volt akkoriban, csak nehezedtek a mindennapok. Adódott a lehetőség, hogy egy kicsit kilendüljön ő is a sorozatos megaláztatásokból,így kerültünk ketten egy évre az anyaotthonba. Rossz volt elszakadni a testvéreimtől, de telefonon tarthattuk a kapcsolatot, viszont jó érzés volt tudni , hogy édesanyám mellett lehetek biztonságban. Akkor kisgyermekként még nem fogtam fel teljesen, hogy igazából mi zajlik le bennem , de valahogy most ahogy itt kibeszéljük a dolgokat jövök rá igazából, hogy milyen időket értünk meg. – azzal ismét csend uralta a teret, amit végül Miklós tört meg.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a droggal?
– Tudod, mindig is az utca volt a lételemem. Ahol tudtunk loptunk krumplit, paprikát, paradicsomot,sárgarépát,mindent ami a kertekben termett. Vittük haza édesanyámnak, ezzel is segítve , hogy legyen étel az asztalon. Jó, nem örült neki, de más megoldás neki sem jutott , hiszen hat gyermeket nem volt eléggé könnyű ruháztatni , etetni és iskoláztatni akkor, amikor a férj csavargott, ivott és nem igazán törődött a családdal. Az általános iskolába többnyire roma fiatalok voltak , így az ő életstílusuk is beékelődött a tudatomba. Lehet , hogy nem ez a megfelelő szó erre, de azt szeretném elmondani neked, hogy átvettem a stílusukat. Nem szerettem volna kilógni a sorból , és mutattam a kemény ember stílusát. 13 évesen cigarettáztam. Gyakran dobozszám szívtuk el a cigarettát, mert menőknek akartuk érezni magunkat. A külső azonban sokszor csalóka. Tudod én keménynek tűnök külső jellemként , de a belsőmben ott vannak az érzelmek, valójában a romantikus stílus sem távoli tőlem, de igazán nem mertem felvállalni , mert az cikinek tűnt volna abban a társaságban. Annyira jól sikerült ez a szerepkör, hogy egyszer csak azt vettem észre, felfigyelnek rám, elfogadnak mint vezetőt. Persze nem úgy kell tekinteni mint egy főnököt a gyárban, hanem hallgattak rám , elfogatták tanácsaimat. Nagy szónak számított az , amikor elújságoltuk egymásnak , hogy ki mennyi tantárgyból áll bukásra, mennyi intője volt, vagy éppen mennyi hiányzása volt beírva az ellenőrzőjébe. Úgy 13 évesen egy felsős srác jött oda, hasonló gondolkodásmóddal mint amilyenek mi voltunk, és neki az volt a ciki, hogy mi nem próbáltunk semmi drogot még ki. Ekkor a nagy egoizmus kitört belőlem , én voltam az első , aki megmutatta a társaimnak is akikkel együtt lógtunk, hogy én nem vagyok kisfiú és rágyújtottam a sráccal. Ekkor indult meg az első szívás után a történet. Rettenetes dolgok indultak el ekkor. Volt olyan nap, hogy szinte nem is tudtam magamról. Lehetett péntek, hétköznap, vagy vasárnap, másról nem szólt az egész napom, mint , hogy kábultan feküdjek valahol egyik drogos társammal. Most visszagondolva a történtekre, egy kicsit csodálkozom magamon , hogy milyen ember is lettem valójában. Azonban ez már függőség amiről beszélek. Eleinte csak a nagyképűség vezérelt , később pedig már hiányzott a cigi.- mondta fejét lehajtva Dávid, mint aki talán egy kicsi önvizsgálatot tartva , sajnálná az elmúlt történéseket. Látszott rajta , hogy valamilyen módon amikor meséli a történeteit egy kicsit megbotránkozik saját maga tettein , de ugyanakkor a szóáradat még mindig nem fogyott el belőle. Jól eső érzéssel nézett Miklós felé , aki arcáról megpróbálta leolvasni azt a pillanatot , amit éppen abban a percben látott rajta. Sokáig csend volt , és Miklós is csak maga elé tekintett, észre sem vették, hogy több mint két percig senki sem szólt egymáshoz. Végül Dávid újra megtörte a csendet.
– Először egy – két haverommal kezdtünk el cigizni , és nem Herbált szívtunk , hanem igazi füves cigit. Ennek annyiban más a hatása, hogy inkább elsőként vidámmá tesz, utána lassul le az ember szervezete, majd a végső stádiumban elalszik az ember. Amikor még suhanc voltam , nem igazán voltak ezeknél jobb és megfizethetőbbek, ugyanis kétezer – ötszáz forintba került egy egység cigire való, amiből ha jól mérte a drogárus , akkor 4 cigi kijött. Később a piacra került a Herbál , ami olcsóságából adódóan kedvezőbb volt minden olyan kisebb pénzügyi helyzettel rendelkezőnek , aki ennek a szernek a rabja. Amikor Herbált kezdtünk el szívni , könnyebb volt összeadni a pénzt , hogy egy baráti beszélgetés közben ellazulhassunk. Ez a szer sokkal veszélyesebb és durvább állapotokat szült. Persze ez is mindenképpen az ember szervezetétől függ és függött is. Volt akire egyszerűen nem hatott, de olyan is akadt , aki hirtelen rosszul lett a gyors pulzusszám és vérnyomás emelkedésétől. Valakit pedig egyszerűen az első alkalommal pánikroham kapott el , hirtelen a testében történő változásokat pszichikailag nem bírta feldolgozni. Azt is mondhatnánk , hogy megijedt saját magától. – fejezte be Dávid, aki kért egy sima cigit Miklóstól, majd ismét folytatta történetét.
– Ilyenkor természetesen mindenki odafigyelt a másikra, és természetes volt, hogy megijedtünk. Azonban nem is tudtunk volna mást csinálni, mint, hogy az orvost vagy mentőket hívjuk, de ezt mindig a legvégső esetre tartogattuk, ami azért szerintem érthető is volt.
Mindenki a saját felelősségére tette amit tett, de aztán végső soron valamiféle lelkiismeret-furdalás mindenkiben volt.
– Édesapád hogyan viselte el azt, hogy te és a testvéred is drogot fogyasztottatok? – tette fel kérdését Miklós, ami szinte meglepte Dávidot, hiszen eddig mélyen hallgatott.
– Mint mondtam, édesapám szinte semmit nem törődött a családdal, élte a maga kis életét. Elég züllött volt, hiszen alkoholista. Számára semmi más nem létezett , mint a pia és a nők. Fütyült az rá , hogy mi történik a családtagjaival, ugyanakkor ha meg kellett védenie valakit a családból mások előtt, kész volt ölre menni is érte.
– A családi történeted nagyon izgalmas, nem gondoltál arra, hogy ezt valamilyen formában meg kellene örökíteni az utókor számára, hogy mások is tanuljanak belőle?- tette fel a következő kérdését Miklós, akiből egyre jobban törtek elő a kíváncsi kérdések, és ennek szemmel láthatóan Dávid is örült, hiszen kialakult egy párhuzamos beszélgetés.
– Dehogyis, szegény srácként ki a fene foglalkozott volna azzal, hogy az én történetemről írjon valamit. Különben is borzasztó helyesírásom van, nem tudtam volna papírra vetni a dolgokat. Így ahogy most neked elmondom, valahogy jönnek a gondolatok, de ha már kényszerűen, kötelezően kellene tennem , akkor azt hiszem az semmiképpen nem menne.
– Mégis van valami logika abban, amit itt elmesélsz. Örülök neki, mert ilyen őszinte és hosszú beszélgetésnek még nem voltam mostanában tanúja.- szólt kissé tudálékosan Miklós, aki kezével mutatott Dávidnak, hogy folytassa.
– Nem is tudom, hogy mivel folytassam neked az életemet. Nagyon jó, hogy itt vagy és beszélgethetünk.- mosolyodott el Dávid és kicsit gondolkodóba esett.
– Abbahagytad például az anyaotthont. Amikor bekerültetek édesanyáddal 5 éves voltál. Annak ellenére biztosan sok olyan dolog meg is maradt az emlékezetedben, amiről tudnál beszélni. Miként éltétek meg az ottani létet? – segített Miklós a párbeszéd folytatásához kérdésével.
- Tulajdonképpen én , mint kisgyerek el voltam az otthonban is , csak hiányoztak a testvéreim. Sokat gondoltam rájuk és anya is mesélgetett , hogy majd ha innen kikerülünk , elmegyünk mindnyájan a strandra és én ilyenkor boldog voltam. Elképzeltem, hogy rúgjuk a labdát, anya lángossal, mosolyogva jön felém és lubickolunk a strand vízében. Anya az otthonból járt minden reggel egy sütödébe dolgozni. Elég jó munkabeosztása volt, engemet elvitt óvodába reggel már hét órakor. Az ő munkaideje pedig reggel nyolctól négy óráig tartott. Volt úgy , hogy túlóráznia kellett. Ekkor sem volt probléma, mert mindent igyekezett megoldani. Eljött értem az óvodába fél 5kor. Ezt a kedvezményt mindig megkapta a főnökétől akkor, amikor kicsit tovább kellett maradnia, majd együtt mentünk vissza ilyen alkalmakkor az otthonba. Sokszor láttam rajta , hogy nagyon fáradt , mert ott az otthonban is kellett bizonyos feladatokat ellátni. Meg volt adva , hogy melyik nap ki és mikor felelős a belső területek takarításáért, ablakpucolás is volt meg lépcső takarítás, portalanítás. Ezeket a feladatokat nem külön takarítók végezték, így még ezen munkálatok elvégzésével is tovább csökkent anyámnak a szabadideje. Azonban soha nem mutatta ki, csak így visszagondolva, akarata ellenére is látszódtak azok a jelek, amelyek arra utaltak, hogy nagyon fáradt. Ugyan ötévesen nem fogtam fel, hogy ezen jelek valójában mit is takarnak , csak ahogy felnőttem , egyre jobban visszajöttek bennem mindazok az emlékek , melyek körülbelül négyéves korom óta történtek meg velem. Nem tudom , hogy más miként van vele, de én számos alkalommal, amikor kimentem horgászni , a vízpart mellett eltudtam gondolkodni a múlton , és a jövőn is. A múltbeli emlékek számos esetben bizonyították azt , hogy mennyi mindent másképpen láttam akkor mint most. Az otthonban töltött egy év meghatározó szerepe lett szerintem az életemnek . Sokkal jobban szeretem a testvéreimet. Ők is ragaszkodnak hozzám. Ez mondjuk így van rendjén. Még most is sajnálom azt , hogy édesapám és édesanyám nem jöttek ki jól egymással. Természetesen anyámat sajnáltam a legjobban , mert számára volt a lég megalázóbb, hogy apámnak egyik kalandjából gyermeke is született. Apám teljesen szerelmes volt , és össze is költözött a nővel. Ott sem bírt a hatalmas nőimádatával, őt is megcsalta. Két év múlva úgy alakult, hogy anyám visszafogadta őt. Azt gondoltam , hogy talán megfog változni a helyzet, és az életünk is valamilyen formában más irányba terelődik . Azért gondoltam mindezeket, mert apám ha részeg is volt és szerette a nőket, dolgozni mindig elment, soha nem volt olyan , hogy ne lett volna neki munkája. A kilátásaink azonban nem mutattak erre hajlandóságot, ugyanúgy robotolt anyám, sőt három – négy munkahelye is volt , hogy a nagycsaládnak mindig legyen valami kenyere. Mi pedig nőttünk csak és a kamaszkori problémákat tetézték a drogos napjaink.
– Most is drogozol, már ne haragudj Dávid a kérdésemért, de akkor hogyan mondhatsz olyat, hogy megbántad amit eddig tettél, ha most is ugyan úgy teszel. – kérdezte Miklós, aki karját összekulcsolva nézett Dávidra a választ várva tőle.
– Jó, igazad van, de akkor is azokat amiket régebben tettem, tényleg megbántam.-kezdte Dávid, aki kicsit morcossá vált, hogy közbeszólt Miklós mondanivalójába. Ma már annyira nem csinálom a dolgokat mint az régebben tettem, tudom nem mentség, de a tények magukért beszélnek. Mint ahogy azt mondtam neked, hihetetlen dolgokat műveltünk. Annak ellenére, hogy gyermekek voltunk , 13 évesen a nagyobbaktól beszereztünk mindent amire szükségünk volt. Akkoriban a füves cigin kívül a speed -et , a kokaint is kipróbáltuk. Az utóbbiból nem nagy adagot kaptunk , mert a nagyobb srácok is tisztában voltak vele, hogy a kis adagtól is függővé válhatunk , megszerették volna előzni a bajt.
– Te atyaúristen! – kiáltott fel Miklós, aki mint ha teljesen idegessé vált volna , olyan hisztérikusan rikkantott fel a mondat hallatán.
– Most mi van? – kérdezte Dávid, aki Miklóson csodálkozva tette fel kérdését.
– Mi lenne? – szólt kissé lehangolt hanglejtéssel Miklós.
– Egyszerűen nem tudom elhinni hirtelen amit itt elmondasz nekem, olyan hihetetlennek tűnik, hogy ennyi minden volt az életedben, pedig még csak 22 éves vagy. – mondta Miklós, aki intett kezével, hogy folytassa Dávid a történetét.
– Pedig így igaz, minden egyes mondatom az igazságot tükrözi. Mondtam már amikor megismerkedtünk, hogy színes életem volt. Mások csak élnek, én éltem is az életemet. Visszatérve azokra az időkre, amikor 13 éves voltam, már akkor kacsingattunk a lányok után. A megfelelő szerek pedig még felerősítették a vágyat. A speed például rendesen mint ha egy ördög suttogta volna a fülünkbe, hogy elégítsük ki vágyainkat. Hihetetlennek hangzik, de ez minden egyes alkalommal meg is történt. A vágy hangja szólt. Kacsingattunk , flörtöltünk a lányokkal , de tovább nem mentünk. Amikor az idő elmúlt és elérkezett a pillanat , már három évvel későbbet írt a naptár. 16 évesen ismerkedtem meg akkori első szerelmemmel. Ildikónak hívták, aki 16 éves kora ellenére már eléggé tapasztaltan , bátran indított útjára a nemi élet felnőtté válásának irányába. Ez a lány egyszerűen letaglózott. Persze annak is tudható a dolog, hogy mint ártatlan fiú , vártam a csodát. Tűnődtem , hogy ha elérkezik a pillanat, milyen lesz. Nem féltem érdekes attól, hogy valamit szerencsétlenül fogok csinálni , mindig is meg volt bennem az – az alap egoizmus, ami fenntartotta életemet akkoriban. Nem tartom magamat önzőnek , de akkor amikor elhatároztuk, hogy véghez visszük amit mindketten szerettünk volna , kiválasztottunk egy olyan helyet , amit mások nem is gondolnának. A kórház épületének a legtetejére igyekeztünk , és szerencsénkre a tető felé vezető kijárati ajtó nyitva volt. Ott rámosolyogtunk egymásra , majd akkor már mindketten tudtuk, hogy ott fent a tetőn leszünk egymásé.
– Kezd érdekessé válni a történet. – mosolygott Miklós, aki rögtön rá is vágta:
– Nem mint ha az egész eddigi élettörténeted nem lett volna az, de ahogyan meséled, nagyon érdekes minden. Ezért is hallgatom figyelmesen. – fejezte be Miklós, s közben leült a közeli fa tövébe, kényelembe helyezte magát és intett Dávidnak , hogy ő is üljön le szembe vele, és így folytassa a történet elbeszélését.
– Jó, akkor folytatom de remélem nem csak udvariasságból mondod, hogy jó érzés hallgatni a történetet, mert nem szeretnélek untatni. Valahogy olyan jól esik beszélni igazán őszintén veled, ezekről a dolgokról, megnyugtat és köszönöm neked.
– Igazán semmiség. – válaszolt a kérdésre Miklós.
– A tetőre kijutva körülnéztünk, hogy nincs – e valaki fent, ne hogy valaki meglepetést szerezzen nekünk. Amikor meggyőződtünk, hogy teljesen egyedül vagyunk , elkezdtünk csókolózni. Fogdostuk egymást , a simogatás hirtelen átváltott heves tettekbe, majd egymásé lettünk. Tudom sokszor mondtam már , de a szerencse is nekünk dolgozott, ugyanis kint ahol a helikopterleszálló volt, mellette nem messze két fotel volt kitéve egy dohányzóasztallal. Teljesen úgy nézett ki , mint az egyik kórházi sorozatban az orvosoknak kialakított dohányzóhely. Mi ezen fotelek egyikét választottuk szexuális életünk egyik segédtárgyának, amiben én foglaltam helyet. Talán nem kívánod, hogy részletezzem , hogy mi történt igazán , a lényeg az volt, hogy megtörtént az első szexuális együttlétem. Olyan volt, amiről álmodtam, az elképzeléseim szinte percről – percre valósultak meg az együttlét során. Teljesen egy hullámhosszon voltunk Ildikóval. Nem is akarta elhinni nekem , hogy én még vele létesítettem elsőként szexuális kapcsolatot. Amikor végeztünk, kipilledt állapotban üldögéltünk egy kicsit a fotelben, rágyújtottunk , ugyanis mindketten dohányoztunk. Ahogy beszélgettünk , ránk is sötétedett, meg előjött bennünk az a felismerés, hogy nem lenne másodlagos dolog, ha megbizonyosodnánk arról, hogy a tetőtér ajtaja nyitva van – e még. Ellenőriztem , gondosan kinyitottam és megnyugodva tapasztaltam a járhatóságot. Lementünk a lift ajtajáig , majd beszálltunk a liftbe és mint ha semmi sem történt volna úgy elhagytuk a kórház épületét. Észre se vettek abban a nagy kórházban , hogy mi valójában milyen céllal mikor és mennyi idő múlva távoztunk . Később jutott csak eszembe és mondva Ildikónak , együtt mosolyogtunk azon , hogy mi van akkor, ha a tetőn kamera rögzítette az eseményt? Biztosan nem fognak ezután nyomozni , legfeljebb máskor bezárják az ajtót , hogy ne ismétlődhessen meg az eset. Ildikó viszont reálisan látva a helyzetet, azt mondta erre, hogy szerinte nem zárják be , mivel ha egy olyan sürgős eset érkezik a kórházba , ahol a percek is számítanak , akkor még ha a kulcs megtalálásával kell bajlódni , az időveszteséggel járna. Mondtam számára , hogy milyen következetes. Mire ő mosollyal válaszolt kijelentésemre. Sokáig beszélgettünk még odalent egy padon. A nyári kellemes időjárás meghozta a szabad levegőn való tartózkodáshoz a kedvet. Témánk is volt ami bizonyította közös érdeklődési körünket.
Miklós megtörte a beszélgetést azzal, hogy már nagyon elszaladt az idő, ideje lenne hazamenni. Meg is egyeztek, hogy hasonló beszélgetésre holnapután sort fognak keríteni, mert nagyon tanulságos és hasznos beszélgetést indítottak útjára. Már bizony este kilenc órát mutatott az a toronyóra, ami a találkozásuk alkalmával tíz órát jelzett. Ez a négy óra nagyon rövidnek tűnt mindkettőjüknek , csodálkoztak is azon , hogy milyen hamar elment az idő. A búcsúzás pillanataiban mindketten egymásra néztek és mint ha egyet gondoltak volna azzal kapcsolatosan , hogy ők igazi lelki társak. Egyikük sem fejezte ki ezen kifejezéssel kapcsolatban az érzésüket szóban , de elég volt az , hogy mindketten egymásra néztek. Dávid a közeli boltba igyekezett , hogy valami estére való ételt vásároljon magának , ugyanis az első falatok igazán csak most kerülnek a gyomrába. Egész nap csak bandukolt, járta a várost, és hol ezzel , hol pedig azzal találkozott. Mindenhol útjába került egy ismerős, akivel váltott pár szót , és elment az idő. Kezdte azt hinni , hogy majd nem fog odaérni a megbeszélt találkozóra Miklóssal , de azért igyekezett olyan irányba terelni az utcai alkalmi beszélgetéseket, hogy időben odaérjen. Az utóbbiakat nem osztotta meg Miklóssal , nem érezte fontosnak , hogy tudjon erről frissen megismert barátja. Ahogy ballagott a boltba , folyamatosan a történteken tűnődött. Soha nem gondolta volna , hogy rátalál egy olyan emberre , akivel ennyi mindent és ilyen őszintén meg tud beszélni . A sorsnak tudja be mindezt Dávid. Hitt mindig is abban , hogy a történések nem hiába valósulnak meg . Ezeket valami vagy valakik irányítják . Minden embernek meg van írva abban a képzeletbeli könyvben az élete. Ha ezt az utat valamilyen formában meg akarjuk változtatni , akkor kezdődnek a bonyodalmak. Ettől viszont soha nem félt. Mindig is azt tartotta magáról, hogy nem ijed meg semmitől. A dolgok mindig a maguk medrében sodródnak , és nem létezik olyan , hogy nincs kiút a problémák megoldása tekintetében. Talán a gyermekkora vezeti arra az optimizmusra , ami engedi neki az ilyen következtetéseket. Sokszor volt olyan kilátástalannak tűnő helyzetben , amikor napokig nem volt mit ennie, hogy más régen feladta volna az életét. Erősnek érezte minden pillanatban magát ,és igyekezett olyan megoldást keresni a bajra, ami a jobb irányba terelheti őt. Ennek ellenére azért voltak nehéz napjai . Azokon a napokon kicsit félt. A félelmet viszont mindig le tudta győzni . Azt vallotta , hogy az emberben benne van az erős jellem , ugyan úgy , mint a gyengeség. Csak tudni kell választani mikor melyiket akarjuk jobban a felszínen tartani. Dávid útja során megérkezett a boltba , ahol egyszerű ételt választott vacsorájának. Vett négy zsemlét és húsz dekagramm felvágottat, mellé pedig még fél literes kakaót. Dávid amikor az utcán egy padon elkezdte fogyasztani a megvásárolt élelmiszert, elgondolkodott azon , hogy ha legközelebb találkozik Miklóssal , elmondja – e neki , hogy valójában ahol első alkalommal elvitte kocsival és kiszállt, egyik ismerősének a háza volt, vagy sem. A tények aggasztották kicsit. Valójában egy sátorban lakott nagyapjánál másod magával. Kint a városból legalább öt kilométerre állt az a sátor , amiben nagyapja, édesapja és bátyja éltek. Ennek előzményeként az tudható, hogy egy vidéki házban laktak albérletben mind addig , amíg a főbérlő el nem küldte őket. Mivel mindegyikük , testvére,édesapja és jó maga is alkalmi munkákból éltek , igazából nem volt soha pénzük. A feketemunkák alkalmával volt úgy , hogy két hétig dolgoztak a semmiért. Amikor a fizetésre került volna a sor, a munkaadó arra hivatkozva , hogy számára sem fizették ki a munkát , nem adott nekik egy fillért sem . Ezen tények ismerete során, ugyan a dühön kívül semmit nem tudtak tenni , hiszen a feketén végzett munka miatt , ha jogi útra terelték volna az esetet , ők is megüthették volna a bokájukat. Ezért kénytelenek voltak elkönyvelni mint veszteséget és keresni egy újabb munkalehetőséget azért , hogy fent tudják tartani magukat. Az albérlet éppen ezeknek a nem fizetős munkáknak köszönhetően vált köddé. Felhalmozták a rezsiköltségeit . A villanyszámla majd félmillió forint volt. A felszólítások csak gyűltek , amelyeket postai úton kaptak kézhez , de nem tudtak mit tenni, csak félretették a csekkeket annak reményében , hogy majd a későbbiekben befizetik. Sajnos a felhalmozódás egyre több költséget nyomott. A főbérlő pedig ennek tudatában döntött a felmondásról. Hiába könyörögtek azért, hogy majd részletben kifizetik, érthető volt a főbérlő részéről is a kétség, hiszen ha eddig a normál számlákat nem fizették be , akkor hogyan várható tőle az , hogy valamikor is kiegyenlítik a számlát. Ekkor indult a család ismét a lejtőn lefelé. Mint mindig , a nehéz időszakokat is át tudták vergődni. Olyan nem volt soha, hogy valamilyen megoldás ne lett volna a baj orvoslására. Az egész család úgy tartotta, hogy ha valami nehézség adódik az életben, annak mindig meg vannak a megoldásai, amivel orvosolni tudták a kialakult körülményeket. Olyan ez, mint egy kígyómarás , hiszen az ellenszer beadását követően jó esélye van az áldozatnak arra, hogy baj nélkül megússza a kígyómarást. Ilyen az életben számos példa akad. Ezeket a kényszerű megoldásokat az ember ösztönszerűen alakítja ki, gyakran nincs is tudatában azzal, hogy mit is tesz valójában annak érdekében, hogy a felmerülő problémák megoldódjanak. Ez utóbbi viszont rendkívül jó dolog. Hiszen az ember ha ösztönösen cselekedik, akkor magától is megtalálja azt a megfelelő megoldást, amivel ki tud mászni az éppen aktuális bajból. Azt szokták mondani , hogy a baj nem jár egyedül. Ha az egyik akadályt leküzdjük, hamarosan jön helyette egy másik. Azok, akik gyakran kerülnek ilyen helyzetbe, már edzett emberként próbálnak utat törni a gödrökkel teli élet útján. Ha azonban ezeket a gödröket teljesen feltöltik, akkor simán , egyenes úton haladhatunk tovább, mindenféle akadályok nélkül. Sajnos legtöbbször úgy alakulnak a dolgok, hogy ha jön egy hosszabb ideig tartó jobb hét , vagy napok, utána – mint ha ezt egy menetrend szerinti sorskerék irányítaná – ismétlődik egy hosszabb ideig tartó rossz esemény is. Az utóbbit sokkal nehezebben lehet átvészelni , hiszen kezdetben az ember nem tudja pontosan , hogy miként induljon el a megoldás irányában. Amikor azonban egy ötlet születik, gyakran már nem is nehéz megtalálni a kivezető utat. Nem is akármilyen tervekkel, hiszen a legmagabiztosabb ember általában nem egy , hanem két tervet is igyekszik kidolgozni , mert mindig benne van abban a képzeletbeli kártyalapban , a nem sikerül lehetősége is. Ha pedig van az „A” terv mellett egy „B” terv is , akkor nem kell félni , hiszen általában egyszerre két megoldás terve nem borulhat fel, vagy legalábbis nem az általánosan megszokott társadalmi trend. A lehetőség viszont ott áll , és a ki nem próbáld dolgok sokkal jobban megnehezítik a halandó ember hétköznapi élettörténések folyamán. A csodák is megtörténnek velünk földi lényekkel , hiszen mennyi és mennyi olyan történetről hallani , amikor egy hajléktalan egyik percről a másikra gazadag, milliomossá válik. A helyzet és a sors formálódásával alakulnak ki életünk olyan eseményei, amelyek gyökeres változásokat hozhatnak negatív , de ugyanakkor pozitív irányba is . Dávid azonban gyermekkora óta folyamatosan küzdelmek soraival éli hétköznapjait. Ezen küzdelmek mindennap erőt adnak számára, és olyan lendületet biztosítanak a tenni akarás képzeletbeli színpadán, hogy a helyes útra való elérkezés, a jobb életkörülmény meglétének biztosítása érdekében , szinte pillanatok alatt elérkezik a válasz . Csupán ösztönszerűen kell cselekedni , a megérzésekre hagyatkozva kell kialakítani azt a biztos pontot, ahol a lehetőségek odavezetnek, ami a gödörből való kilábolás gyökereit engedik megragadni ahhoz, hogy a pozitív változások erőt mutatva adják át magukat a sorsában addig nem megelégedett , szegény sorban élő személyek számára. Dávidnak mindig voltak ötletei, elképzelései a túlélés irányába. Akármilyen is a jelleme édesapjának , annak ellenére szokásává vált és szükségszerűségből adódóan is olyan irányba terelte a hétköznapi élet formálódását, hogy a legtöbb esetben nem a munkát nézegető újságolvasók táborát öregbítette, hanem a munkába igyekvő tettekre kész dolgozó emberét. Felettébb érdekes ezen hasonlóság Dávid és édesapja között, hiszen a cél ugyan ha közös is, mégis valami ,mint egy mágnes fizika törvényei szerinti vonzás – és taszítás jellemzői lennének úrrá rajtuk. A rokoni szálak éreztetik ugyan erejüket, de személyileg lebontva térnek el egymástól.
Dávid életét a személyes énkép kialakulása után az önfenntartáshoz való fokozott ragaszkodást a cselekvési kényszereibe is bevéste. Szinte ösztönszerűségből adódóan alakultak ki nála olyan kezdetben tudatosan, majd a tudatalattiból teljesülő cselekvési mechanizmusok, amelyek hihetetlen módon segítették mindig a gödörből való kijutását. Akkor, amikor egyes napjaiban elgondolkodott eddigi életén , számos alkalommal csodálkozott saját magán , hogy ebben a gyötrelmes világban, néha milyen könnyen vette az akadályokat. Pedig ha ember tud mélyre jutni , akkor az Dávid maga személyében az egyik ilyen személy.
Amikor el kellett nekik hagyniuk a vidéki albérletüket, a közeli városban barátoktól, ismerősöktől kért segítséget, hogy ne a kültéri padokon hajtsa le álomra a fejét.
Miklóst, akit ugyan rövid idő alatt kedvelt meg és hozta össze vele a sors, olyan embernek tartotta, akit a maga hirtelen megismerésén túl, nyugodtan barátnak is tekinthetett. Ez utóbbi nem csupán a közhelyes szavak egyszerűségének felhasználásából ered, hanem a közelség, az egymás iránt tanúsított bizalom kovácsolta egységgé. Itt is ez a mértékadó magatartás, ami az idő múlásával formál bizonyos eseményeket, és fordulatokat vált ki az emberek világában, mégis teljesen ellenkező látásmód és szemlélet került bele abba a hétköznapi világba, amelyet Miklós és Dávid képvisel. A szavak súlyánál fogva az érzelem is mélyen áthatotta őket, azon irányt képviselve, hogy két ember rövid ismeretségéből rögtön megbizonyosodhattak arról, hogy rövid idő alatt is születhet mély barátság. Ezen értékeket mindketten igyekeztek megőrizni, óvni a környezetükben előforduló káros dolgoktól, így születhetett meg később Miklós fejében, hogy olyan segítséget nyújt Miklós számára, amely tökéletesen bizonyítja a barátság iránti elkötelezettségét. Nagyon sokat gondolkodott azon Miklós, hogy milyen úton tudna segíteni Dávid félresiklott életén. Ekkor jutott eszébe az a döntő pillanat, amely azt az elhatározást testesítette meg gondolataiban, hogy ideiglenesen megosztja vele az otthonát.
Egy következő találkozás alkalmával, ismét egy hosszú beszélgetésbe kezdtek, amikor is Miklós taglalni kezdte a lehetőséget Dávid számára.
– Dávid, mit szólnál ahhoz, ha egy ideig nálam laknál, amíg megoldódna a lakhatási problémád. Tudom, vagyis inkább csak sejtem milyen így élni. Ha csak egy kicsit is belegondolok, hogy egy kert szélén , lakókocsiban laktok négyen, beleborzong az egész testem.
Én velem nagyon könnyű kijönni, csupán a napi rutinomba nem engedem senkinek sem azt, hogy beleszóljanak. Mint mindenkinek, nekem is meg vannak azok a szokásaim, amelyek minden egyes nap úgy kezdődnek és végződnek , ahogy azt már hosszú idők óta folytatom. Egy megszokott rendszerint, általában egy vagy két hétre előre elterveztem mit fogok vagy mit kellene elvégeznem, a feladataimat a határidőnaplómba rögzítem, rendszerint időbeosztással egyben, hogy az akkori aktuális napon tudjam mikor éppen mit kell csinálnom. Ez azért is jó , mert ha esetlegesen vannak üres óráim, vagy perceim, akkor abba bármi beleférhet, vagy adódhatnak olyan váratlan helyzetek , amiket valamiképpen be kell sorolni az időmbe. Ezekhez a mániákusan ragaszkodó időbeosztásomat sokan kinevetik, pedig ha tudnák, hogy mennyi időt, és problémát megspórolnának vele ha ők is így cselekednének, biztosan inkább köszönettel fordulnának felém , hogy az idejük milyen egyenletesen és pontosan van napról – napra elosztva. Jut idő szinte bármire, csak be kell sorolni a szabadidő és az elfoglaltság közé. Évekkel ezelőtt terveztem el, hogy ilyen módon fogok tudni irányítani a hétköznapjaimat úgy, hogy magam se keveredjek bele abba, mikor, mit , és hova kell mennem, kivel kell valamiért beszélnem, vagy ki jön éppen hozzám, milyen ügyben. – fejezte be Miklós a szokásairól szóló monológját, majd hirtelen visszatért eredeti felajánlásához.
– Dávid! – szólt barátjához, majd a szemébe nézett és arcán a kérdéshez párhuzamosított kifejezéssel adott nyomatékot annak, hogy a felhívás után, korrekt, egyenes választ szeretne kapni kérdésére.
Egy kevés szünet következett, majd a csendet néhány autó hangja törte meg a távolból, közben Dávid orrát vakargatta, köhintett egyet és nekilátott a számára feltett kérdés megválaszolásának.
– Nagyon kedves vagy Miklós, hogy ennyire szíveden viseled sorsomat és családom életkörülményeit, de nem fogadhatom el ezt az önzetlen ajánlatot, hiszen nem akarom, hogy teher legyünk számodra. Azonban jó lenne nagyon a dolog, mert tényleg nyomorult körülmények között vagyunk, de arra kérlek, hogy ne most kelljen erre választ adnom. Át szeretném gondolni mindennek az előnyét és a hátrányát, bár inkább előny , mint hátrány lenne ebből , hiszen ebből a nyomorult kényszerhelyzetből kerülnék ki , nem utolsósorban a családom is.- fejezte be Dávid mondanivalóját .
Miklóson látszott a csalódottság jele, világosan látni lehetett az arcán , hogy nem ilyen válaszra számított. A szociális érzékenységével együtt az örökös megfelelőségi kényszer vett erőt rajta , és gondolataiban semmi más nem volt, mint a segíteni akarás, a problémák gyors leküzdésének lehetőségeinek kivitelezése. Soha nem értette meg , hogy nem neki kell megváltania a világot , nincs olyan ami követelné tőle a segítőszándék 24 órás készenlétét, de úgy látszik valami belső kényszer mozog benne folyamatosan, ami nem engedi leállítani testében és lelkében a segítőszándékba merülő folyamatot. Sokszor még maga is elcsodálkozott azon, hogy amíg más esetekben, saját személyes életére visszapillantva elképzelni sem tudta volna, hogy amit tett másokért, valójában azt valamikor is az ösztöneiben rejlő képességei nélkül meg is tudta – e volna valósítani. A hirtelen kényszerű döntések voltak azok, amelyek megerősítették minden egyes alkalommal arról, hogy bármire képes, csupán egy kis idő kell ahhoz, hogy ha valamit igazán szeretne elérni , azt meg is tudja valósítani. Másképpen kifejezve, meg kellett találni mindig azt a csatornát, amelyen el tudott indulni , hiszen minden egyes feladat megoldása a kezdetekben válik nehézkessé, utána már a folyamat megy magától. Ötletgazdagsága révén , a kidolgozási folyamat mindig is könnyű volt számára, hiszen annyira kreatív ének lakoznak benne, amelyek gyermekjátéknak foghatók fel a megvalósulás alkalmával. A szokásos tervezett hetek viszont most felborították az elképzeléseit, hiszen már betervezte magának Dávid családját , – maga Dávidot is – , hogy mikor és mit fognak csinálni , hogyan tervezze be a saját személyes programjait és egyáltalán miképpen menjenek a hétköznapok a megváltozott életkörülmények miatt. A tervek most a mérleget a felborulás határára sodorták , ugyanakkor már a kreatív énjében ott voltak a változások is , mint amikor a GPS-en újra tervezést kell végrehajtani a cél elérése érdekében.
Miközben az említetteken gondolkodott Miklós, Dávidot kezdte zavarni a gondolkodás közben létrejövő csend, de igyekezett még egy kicsit elnyomni magában a feszültséget. Nem sokáig tudta azonban visszafogni magát, mert valójában úgy érezte, hogy a kérdésre feltett válaszával megsértette Miklóst. Természetesen a lojalitását ismerte barátjának, viszont nem igazán tudta másnak betudni azt a csendet, ami éppen ekkor tört rájuk, majd megszólalt:
– Miklós! Remélem azzal, hogy visszautasítottam az általad felajánlott lehetőséget, nem sértettelek meg. Tudod, hogy nem állna szándékomban soha megsérteni téged, ha elő is fordul, az abból adódik, hogy a véletlenek összejátszanak ellenünk.- mondta meggyőzően ható szavait Dávid, aki ezalatt az idő alatt amíg beszélt, zavart tekintetében a bocsánatkérés jelei látszódtak. Több perc is eltelt azután, hogy beszélt Dávidhoz, aki ez idő alatt csak magában, csendben szó nélkül meredt a semmibe. Valószínű, hogy nem is nagyon hallotta mit mondott neki Dávid, mert annyira belemélyedt gondolataiba, hogy a külvilág felé is olyan jeleket mutatott, melyek arról árulkodtak, hogy szinte kikapcsolt az elméje.
– Ugyan már! – szólt hirtelen megtörve a csendet Miklós, aki mosolyt csalva az arcára fordult Dávid felé. Erre a mozdulatra Dávid örömmel figyelt fel, mert így az a lehetőség, hogy szinte meg sem hallgatta mit mondott neki az előzőekben , hirtelen szerte – foszlani látszottak.
– Ugyan már, soha nem tennék ilyet, mert azért meg van bennem az a tisztelettudás, hogy ha valaki beszél hozzám, azt meghallgatom. Hallottam azt is mit mondtál, csupán belemélyedtem a gondolataimba. – szólt Miklós , aki ezzel egyidejűleg elmosolyodott , és mint egy családi vonást , barátja vállára tette a kezét . Tudniillik , Miklós édesanyja is ugyan így viselkedik , ezért mondható el , hogy családi vonásnak tudható be az a viselkedésforma , amely az időnkénti vállveregetéssel azonosul . Ezen viselkedési forma csupán egy reakció arra , hogy egy témára jobban felhívja a figyelmet , vagy éppen valamit jobban kihangsúlyozzon nem verbális úton , hanem gesztikulálással . Megint rohant az idő , a két jó barát szinte észre sem vette az idő múlását , annyira jól elbeszélgettek egymással . Amikor két ember között nincs semmi mondanivaló , akkor lassan telik az idő , és ezt észre is veszik . Azonban Dávid és Miklós közösen együtt töltött idejük alkalmával soha sem mondhatták el azt , hogy nem tudnak egymásnak mit mondani . Szinte lelki terápiaként hatottak egymásra , ha néha vélemény különbözőség alakult is ki náluk , akkor is a hibák beismerését követően vagy éppen a vélemények összeütköztetésével töltött idők is meghatározók voltak számukra . Úgy érezte mindegyikük , hogy ha a vélemény különbségek nem lettek volna akkor azon a napon nem is tudtak volna miről beszélgetni . Egyikük sem volt azonban olyan személy , akik a szókincshiányuk miatt nem tudtak volna kommunikálni egymással. Mindig volt mit mondaniuk és ez a kialakulóban lévő mélyülő barátságban minél jobban gyökeret eresztett.
– Nem sértődtem meg az ajánlatom elutasításán. Sőt, még azt is meg merem kockáztatni , hogy két részről kapott meglepetést szült a felvetésem egyidejűleg . – fejezte ki magát Miklós , kissé tudálékos stílusban . Sokszor észre sem vette a korábbi idők alkalmával sem azt , hogy a körülötte lévő embereket kioktató stílusban kezeli . Valószínű , hogy a kisebbrendűségi érzés lappangásainak tünetei ezek , amelyek arra a szituációba kerülnek a felszínre , amikor valamiben nagyon biztos , ugyanakkor büszke arra , hogy az információval csak ő rendelkezik . Az tudatosul benne , hogy teljességében csakis ő tudja a témakörben a választ , így az enyhe egoizmus jegyeit is birtokolja ilyenkor. Általában az átlagember és a megfelelő intelligenciával rendelkező személyek igyekeznek mindig úgy alakítani a kommunikációjukat , hogy olyan témával hozakodnak elő , amelyre ha visszakérdeznek , ténylegesen tudja is a választ . Ha nem figyel az ember az ilyen szituációk alkalmával , gyakran kényelmetlen helyzetbe kerülne és rossz közérzet alakulna ki a valóság felismerése során. Dávid amikor meghallotta Miklós elmélyedt állapotából való visszatérése utáni szavait , ismét bizakodóan nézett a jövő irányába , ugyanakkor kíváncsivá tette barátja azzal , hogy vajon , mit szeretne tovább mondani számára . Érezte , hogy még van mondanivalója Miklósnak , de amilyen hirtelen elindult a válaszával , olyan hirtelen meg is szűnt a verbális kommunikáció . A közeli fák ágainak reccsenésére koncentrált Miklós , és tekintetét a hang irányába szegezve , némán bámulta a fák és a természet kisdedi játékát.
– Figyelsz rám ? – kérdezte Dávid Miklóst , aki hirtelen mint egy pin – pont játék alkalmával az ütővel a kapott labdát visszaütötte a szavakat Dávid irányába.
– Persze, hogy figyelek, mondanám is tovább amit szerettem volna elmondani, csak hirtelen a reccsenő faágak kilendítettek a mondanivalómból.
– Ott hagytad abba, hogy mindkettőnk felé egyfajta meglepődés zúdult, kíváncsian figyelem, hogy mire is gondoltál. – szólt Dávid, aki jobbkezét az állára helyezve nézett Miklós arca felé.
– Azért gondolom így, – kezdte Miklós – mert te a hirtelen felvetődő ötlet miatt lepődtél meg, én pedig az általad adott nem várt válasz miatt. Őszintén azt gondoltam, hogy ahogy felvetem az elmondottakat , rögtön a részletet beszéljük meg , hogy miként és mikor valósulhatna meg a dolog. Erre fel nemleges válaszoddal nem várt véleményalkotást kellett elkönyvelnem magamnak, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy megsértődtem volna. Azt javaslom, hogy gondold végig amit mondtam, aludj rá egyet, és a holnap vagy a holnapután úgyis elfogja majd dönteni, hogy ténylegesen mit is szeretnél . Ha eldöntötted magadban vagy megbeszélted családtagjaiddal a tényeket, térjünk vissza rá, és így biztos vagyok abban , hogy mindegyikünk nyugodtan fog lefeküdni – e kérdés lezárása után. – fejezte be Miklós.
– Rendben. – válaszolta Dávid és azonnal áttértek egy másik témára. Dávid annyira jól érezte magát, hogy szinte ugrálni tudott volna örömében. Akkor, amikor jól mennek a dolgok, vagyis gond nélkül telnek az órák, olyankor mindig nyugodt a lelke. A belső békéjében szinte teljes nyugalom lakozik. Nincsen semmi gondja és nem kell azon aggódnia, hogy az esetleges akadályokat hogyan küzdje le. A horgászatot is azért kedveli annyira. Ilyenkor a csendes vízparton a csalikkal órákig el tudja tölteni az időt, a kukoricát összekeveri meg mindenféle ezzel kapcsolatos foglalatosságokkal helyezi magát nyugalomba. Az időt is mindig úgy igazítja, hogy lehetőleg ne legyen meleg, de azért hideg időjárás sem. Ilyenkor jó a levegő, és kellemesen el lehet tölteni az időt a vízparton. A horgászbotot beledobja a vízbe, és türelmesen várakozik arra, hogy valamilyen hal rákapjon horgára. Mindeközben a gondolatai mélyen járnak, ezért is szereti az ilyenfajta időtöltést. Sokan haszontalan dolognak tartják a horgászatot, azonban megannyi horgász szerint is hasznos az ilyen irányú természetben való foglalatosság. Ha többen vannak kint, akkor ugyan a kapás miatt nem igazán lehet hangoskodni, azonban az úgynevezett "csapatépítés" alkalmával, gyakran maga a horgászat ténye háttérbe szorul. Inkább csak a programnak adnak egy nevet és az igazi lényeg nem a horgászaton van, hanem a barátokkal együtt töltött idő. Dávid általában maga szokott kijárni horgászni. Nem szokatlan nála az – az eset sem, amikor az éjjeli órákat választja szenvedélyének. A sötétség és a csend még hatékonyabban tudja megnyugtatni lelkét. A múlt, jelen és jövő játszódik le gondolataiban, csakúgy, mint amikor egy halála előtt haldokló tudatában villámgyorsan lepereg az addigi élete. Itt viszont a közeli életképek jönnek elő, melyeket összeütköztet. Mit végzett jól, és milyen dolgokat tett úgy, ahogy azt már megbánta és másképpen követne el, ha meg lehetne ismételni a már megtörténteket. Egyfajta önvizsgálatnak veti alá magát ami tényleg egyensúlyba helyezi a lelkét és a testét egyaránt. Miklós is hasonlóképpen látja a nyugalmat amikor a vízpart közelébe tartózkodik, vagy a természetben, erdő közelében sétálgat. Mint egy olcsó lelki terápia az ilyen ténykedés. Fura,hogy egyszerűen a vízpart milyen nyugalmat tud árasztani az emberben, de valahogy kétségek sem merülnek fel Miklósban akkor, amikor kifejezetten tudatában van annak, hogy szükségét érzi a vízparti közelségnek. Ilyenkor szinte érzi a lelkében a megnyugvást, a pillanatnyi békét. Az emberek hiába vannak a part közelében , mást esetleg zavarná a dolog , őt viszont a víz közelsége és az ott lévő környezet megnyugvásra készteti . A tudatos öngyógyító módszer már bevált nála. Ezért is gondolja azt, hogy szüksége van erre a terápiára, időnként tudatosan formálja úgy a dolgait, hogy amikor összegyűlnek benne a feszültségek, a hétköznapi gondok, problémák sokasága, akkor lemegy a Dunára és elmélkedik gondolataival. Rendszerint a napjait mindig megtervezi,és ilyenkor nincs szüksége vízpartra , csupán a gondolataiba mélyedve az esti órákban önértékelést folytat magában. Mit, miért és miért éppen úgy? Elmélkedik azon, hogy vajon szükségszerűen cselekedett – e. Abban a szituációban ténylegesen szükségszerűen cselekedett vagy sem. Mindig is azt tartotta, hogy a lelkének és a testének meg kell adnia azt amit szeretne, különben felborul az a bizonyos egyensúly. Amikor bekövetkezik, az egyenlőtlenség felborít minden olyan tevékenységet, amit máskor egyensúlyban tartva testet és lelket viszi teljesen öntudatosan a hétköznapok kavalkádjában szinte észrevétlenül. Talán a kölcsönösen megegyező tulajdonságok sorozatai voltak azok, amelyek Dávidot és Miklóst összehozták. A sorsból adódóan, kudarcaik során is hasonló helyzetek elé állítódnak, így méltón mondhatnák egymásnak a szakzsargon kifejezésével, hogy egy cipőben járnak, vagy éppen egy csónakban eveznek.
Dávid, miközben hallgatta Miklóst, úgy érezte, hogy tényleg el kellett volna fogadnia azt a soha vissza nem térő ajánlatot, amit Miklós intézet feléje. Szomorú sorsában nem tudott más kiutat találni, mint , hogy eldöntötte magában, elfogadja a kínálkozó lehetőséget. Azonban nem tudott hirtelen fordulatot vinni a gondolataiba. Az imént utasította vissza a lehetőséget, hirtelen nem mondhatja Miklósnak, hogy akkor mégis csak élne a felajánlott lehetőséggel. Úgy határozott, hogy alszik még rá egyet, és amikor elérkezik a megfelelő alkalom, Miklós elé tárja azt, hogy meg gondolta magát. Nem akarta, hogy Miklós azt higgye, hogy ide – oda kapkodó embernek képzelje őt. Bár már nagyon is megismerték egymást, azonban nem teljesen ismernek egymásból mindent, ami azért némi bizonytalanságot enged a barátságukba éreztetni . Nincs még az a stabilitás meg bennük, vagy éppen a teljesség nem bontakozott ki barátságuk alkalmával. A mély, szoros kapcsolat még nem elég ahhoz, hogy százszázalékosan meg tudjanak magukban állapítani olyan tényeket, amelyek arra engednek következtetni, hogy mindkettőjük személyének gondolatvilágát már szemrebbenés nélkül el is tudják képzelni. A legtöbb érték meg van külső és belső jegyeik ismeretéből, de nem elég ahhoz, hogy stabilnak is tudhatnák az egész barátságot. Most kezd kialakulni egy nagyon mély, belső értékekben megegyező tulajdonságokra épülő kapcsolat.
Elbúcsúztak egymástól abban maradva, hogy másnap találkoznak a belvárosban a vidéki autóbusz-pályaudvarnál. Mindig volt egy adott pont, ahova még elköszönés előtt közösen megegyeztek, hogy találkozni fognak. Ez a legjobb megoldás tűnik a legjobbnak arra, hogy az emberi kapcsolattartás ne csupán a mai kor technikai vívmányaira, a távközlésre épüljön. Annál is inkább, mert Dávid a telefonokkal nagyon sokat bajlódik. Nem tud rá vigyázni. Nem tudja értékelni a kor egyik legjobb találmányát. Ha belegondolunk, mennyivel gyorsabb az információáramlás, milyen mértékben nőt a lehetőség azon tekintetben, hogy a távol élő rokonainkkal, ismerőseinkkel bármikor kapcsolatba tudunk kerülni, és ez nem is tart hosszú ideig. Soha nem érdekelte a fejlődés ezen irányú része Dávidot. A hétköznapok szürkeségében elvegyült, és inkább az életben maradásért küzdött mindvégig élete során. Dávid pedig pont az ellenkezője, hiszen a fejlődés irányát a számítástechnikában és a távközlés területén igyekezett követni, úgy, ahogy azt a saját maga igényei megkövetelték. A verbális kommunikáció nagyon fontos Miklós számára, ugyanis az ismerősök, barátok és rokonok között csakis ilyen formában tudja elképzelni a kapcsolattartást. Ő sokkal inkább a szavak embere, mint az írásban kommunikálásé. Szóban legtöbbször olyan hirtelen jövő gondolatokat is el tud mondani, amit írásban elképzelhetetlennek tart. Ez abban nyilvánul meg, hogy amíg üzenetküldéssel töltené az idejét, addig telefonhívással ugyanezt a dolgot rövidebb idő alatt elvégzi. A javításra is van lehetősége, hiszen amikor telefonál, ha eszébe jut valami, azt rögtön el tudja mondani, nem kell ahhoz újra egy olyan technikai eszköz, amellyel a világhálóra kellene csatlakoznia, és hozzá írnia az elküldött közlendőjéhez, ami persze újra csak időt vesz igénybe.
Ahogy elbúcsúztak, mindenki ment a maga dolgára, Dávidnak eszébe jutott, hogy elfogyott a dohánya. Már 14 éves kora óta rendszeres dohányosnak mondható. Talán családi örökség lehet az oka, hiszen mindenki dohányzik a rokonságában is. Édesanyja annak idején, amikor még aktívan dolgozott, mindig annak örült, hogy egy kicsit pihenhetett, amikor is a munkahelyén óránként tíz percre kimehetett dohányozni. Számára ezek a percek jelentették a szusszanásnyi időt. Volt úgy, hogy két cigarettára is rágyújtott, miközben valamelyik gyermeke ott tipródott mellette, és igyekezett megoldani a gyermek problémáját. Sok stressz lecsillapítható a dohányosok elmondásai alapján akkor, amikor egy hatalmasat szívnak a dohányba. Azok, akik rászoknak, számukra nélkülözhetetlen az a késztetés, amikor meggyújtják a cigarettaszálat és ki lassan, ki gyorsan elfüstöli azt.
Dávid még időben gondolkodott arról, hogy vásárolnia kell neki dohányt, ha nem akar cigarettázás nélkül lenni a még hátra lévő időben. Nem volt erős dohányos, inkább a tudat vezérelte most is a dohánybolt irányába, hogy legyen mindig kéznél, ha éppen szükségét érzi rágyújtani. Alig ötszáz méterre volt tőle a bolt, amely egy templommal szemben található. Késő estig van nyitva, így nem kellett rohannia a cél érdekében. Ahogy ment végig az utcán, szörnyű alakokkal találkozott. Számára nem voltak talán azok, de akik nem találkoznak mindennap ilyen kinézetű emberekkel, azok irányában visszataszító ez-az embertípus. Nagyon ápolatlan férfiak és nők haladtak el Dávid mellett, akik a huszonéves koraikban járhattak. Annak ellenére a tisztátalanság tükröződött végig testükön, szakadt, lógó ruhákban, amit szinte elnyomott a mocsok haladtak végig az utcán. Beesett arc, kidülledt szemek és mint ha hónapok óta nem aludtak volna, tekintetükből borzalmas fáradtság tükröződött. Olyannak tűnhet ez – az utca és az ilyen személyek látványa az arra járó idegen számára, mint ha egy horrorfilm forgatásának szünetében lennének ott. Ez az utca a drogfogyasztók és a drogkereskedők utcája ebben a városban, ahol szemtelen módon még van olyan hely, ahol ki is van írva a nyitvatartási idő. A városi rendőrség időnként razziát tart némelyik házban , ahol már annyira eldurvult a szemtelenség, hogy szinte a rend őrei előtt árulják a kábítószereket. Ilyen időszakokban csapnak le, hogy azért kapjanak a fejükhöz az amúgy is alacsony iskolázottságú, és intelligencia szinten lévő emberek. Van úgy , hogy semmi más dolguk nincs egész nap , mint , hogy ide – oda rohangálnak , a dílerek fogyasztóért, a fogyasztók dílerekért. A város ezen része teljesen elkülönül a hétköznapok során azoktól az emberektől, akik a természetes és elfogadott társadalmi beilleszkedés kereteinek szabályain belül élnek. Itt a túlélés szabályaiból merítenek, ahol gátlástalan módon tudnak érvényt szerezni elvárásaiknak. Nem igazán nagy igényszintjük van , ami a ruházatukból, az ápolatlanságukból ki is derül. Gyakoriak azok a tények is , hogy gyermekeket küldözgetnek egyik utcából a másik utcába, hogy mozgásban tartják a szállítmányt , az eladni kívánt drogokat. Ha éppen razzia van , akkor nem tudják nyomon követni , hogy éppen hol van az áru. Így a bizonyíték hiányában nem tudnak lépni semmit sem a rend őrei, ha csaknem valaki be nem árulja a folyamatot. Érdekes módon , iskolázatlanságuk ellenére, mindig tudnak olyan dolgokat kitalálni , amivel ki tudják játszani a rendőrséget. Talán iskolázott ember vagy emberek segítenek a kivitelezésben , vagy éppen az ötletfelvetés során a helyszínen tartózkodnak. Nem véletlenül, hiszen számos iskolázott, jól szituált személy is megfordul ezeknél a dílereknél , akik  ugyan olyan függőkké váltak az idők folyamán , mint az itt élő emberek.
Bár tagadják maga a tényt, azonban nyílt titok övezi mindennapjaikat ezeknek az embereknek. Dávid a boltban egy molett hölggyel beszélt, akinek elmondta vásárlási igényét, majd meg is kapta a dohányt. Azzal elégült mosollyal, udvariasan elköszönve távozott a dohányboltból. Amilyen csibész is Dávid, olyan udvariasság lakozik benne. Talán az anyukájától örökölte ezt a tulajdonságot, viszont nem igazán mondanánk igazat akkor, ha ezt biztosan állítanánk. Tudniillik a részeges és csapodár múlttal rendelkező édesapja is udvariasan viselkedik. Így talán az lenne a legkifejezőbb meghatározása Dávid tulajdonságának értékelése során, hogy a szüleitől örökölte azokat.
Hat testvér ugyan olyan tulajdonságú udvariassággal bírnak, így nyugodtan állítható, hogy a család neveltetése során örökletesen viszik tovább a jövő irányába ezen megnyilvánulást.
  A legidősebb testvére Dávidnak már fiatalon férjhez ment. Nővérét, akit Anikónak hívnak, 21 éves korában érte utol a nagy szerelem. A családban történő folyamatos veszekedések, a szegénység és kilátástalanság közötti súrlódások is egyre inkább arra sarkallták Anikót, hogy valamilyen módon ki kellene kerülnie ebből az ördögi körből. Szerette családját, de úgy érezte mégis valamit tenni kellene annak érdekében, hogy a lehetőségei olyanná váljanak, amelyek az életben valamilyen pozitívabb kilátást tudjanak megengedni számára. A sors úgy irányította életét, hogy 19 évesen egy szórakozóhelyen megismerkedett férjével Andrással. Álmaiban sem gondolta volna, hogy olyan jól megtalálja az igazi boldogságot, mint amit végül megkapott az élettől. András nem csupán szerető férj, hanem jó barát is, akivel az élet minden területéről el lehet beszélgetni és a nehéznek tűnő napokon is társként lehet rá számítani. Ők már korábban ismerték egymást, így csupán az ismertségük bővítése és az utána kialakuló mélyebb kapcsolatnak kellett letisztulnia. Azon a napon, amikor kapcsolatuk szerelemmé alakult át, egy nyár végi zenés mulatságon teljesedett ki. Sokan voltak és sokféle ember volt jelen a bálban, ahol felforrósodott hangulatot korbácsolt a közönség számára az élő zenét játszó hat tagú zenekar. A mulatós slágerek mellett, az utóbbi stílusába feldolgozott könnyűzenei slágerek is a repertoárjukon szerepeltek. Éppen ezért tudtak sikert aratni, melyet valószínű, egy kidolgozott marketing stratégia folyamán értek el. Sok olyan zenekar van, akik csupán spontán módon lépnek fel közönség elé , és ha be is jön a számításuk , nem tudják, hogy valamilyen ösztönös marketing alapján tevékenykednek. A teljes sikert viszont a tudatos marketing felépítése érheti el. Az idők folyamán számos olyan lehetőség adódik ebben a rohanó világban, amikor is az igényeket szembe vetik a lehetőségekkel és a megvalósítás alkalmával kialakul egy olyan végleges lehetőség, amely sikeressé teheti őket. Ez a zenekar is hasonló alapokon tevékenykedik már hosszú idők óta, és sikereiben az alapos átgondoltság játszik döntő szerepet. Anikó és András –e sikerekben osztoztak a zenekarral. Soha nem látszott még ilyen boldognak Anikó. A nőiességét kiemelte a nem kirívó, de felhőtlen mosolya az arcán, melyet András bohókás megnyilvánulásai követeltek ki tőle. Ezen az estén szinte izzott a levegő körülöttük. A szenvedély és a kíváncsiság mindkettőjük gondolataiban ott lapult. A tánc, – amely még közelebb vitte őket egymáshoz – pedig egyre fokozta a vágyakozást egymás iránt.
Úgy örülök, hogy összejöttünk egymással! – szólt Andráshoz Anikó, aki mélyen a szemébe nézett, és látható jegyeit adta annak a boldogságnak, amit most párhuzamosan arckifejezésével, szavakba is öltött. Tudod Andris, ismered a családunkat. Tudod miként éltük eddig az életünket. A legidősebb lánytestvérként szinte rám maradtak az otthoni feladatok, hiszen anyu mindig dolgozott. Igyekeztem neki mindenben segíteni, viszont a gyermekkorom, a fiatalságom szinte minden ideje a négy fal között bezárva a házunkban volt. Mindig vágytam el egy hasonló szórakozásra, mint most azt veled együtt tesszük. Örülök nagyon annak, hogy lehetőségem volt eljönni ide, meg természetesen, hogy meghívtál. – mondta egyre lelkesedve Anikó.
András, amikor a szavakat intézte hozzá Anikó, figyelmesen hallgatta végig a mondatokat. Látszott rajta, hogy nem csupán udvariasságból jó hallgató, hanem valójában érdekli Anikó és annak sorsa. Ő is érezte a kialakuló kapcsolatot, a nőt látta Anikóban, aki, érzelmeinek részévé vált. Anikó amikor hirtelen feltörő szavai végére ért, várta, hogy András is reagáljon, azonban a párbeszédet megtörte egy számukra kedves zenei ütem, amire úgy reagáltak, hogy szó nélkül, rögtön a tánctérre rohantak. Hatalmas táncot roptak le abban a tíz perces egyvelegben, melyet a zenekar játszott vendégei számára.
     – Jaj, de jó volt ez a tánc! – harsant fel András, akit mint ha belülről motiválta volna valami, mondta a magáét.
     – Úgy érzem, hogy a szívem kiesik a helyéről! – kiáltott fel mosolyogva Anikó, aki kipirosodott arcára ismét mosolyt fakasztott.
      – Nekem is nagyon melegem van! - szólalt meg András, aki a kijelentésével egyidejűleg kezével a kijárat irányába mutatott. Anikó kódolta is a jelzést, és jó ötletnek tartotta azt, hogy a rendezvény helyszínének udvarára kimenjenek. A szabadba jutás után mindketten megkönnyebbültek, hiszen a nagy tömeg által borzalmas meleg keletkezett a rendezvénynek teret adó teremben. Sokan kint voltak már ekkor az udvaron. Nagyon jó idő volt és az éjszaka is alkalmat adott egy kis romantikának. Lementek a közeli folyóparthoz, amely Anikó számára hatalmas élményt nyújtott. A jó idő, András közelsége és az égen ott lévő csillagok mind – mind adottak voltak ahhoz az érzésnek a térnyerésére, hogy a romantika jegyében töltsék tovább azt időt. Ahogy pár percig némán bámulták a folyópartot és a környéket, mindkettőjük gondolatában ott lapult érzelmeik elmélyülésének gondolata, vagy legalább is egy romantikus csók mindenképpen belefért Anikó gondolatvilágába. András kavicsot dobált a vízbe. Anikó pedig fel - alá járkált a parton és némán tevékenykedtek. A némaságot a vízben úszó hal csobbanása törte meg. Ekkor Anikó hirtelen Andráshoz rohant, és egy hatalmas kiáltással egyidejűleg ugrott karjaiba.
   – Úristen! – mi volt ez? - jajdult fel Anikó, aki csupán annyit vett észre, hogy a felkiáltásával egyidejűleg már András karjaiban volt.
Nagyon jó érzés volt biztonságban tudni magát egy erős férfi karjai között. András próbálta nyugtatgatni a hirtelen megrémült lányt. Simogatni kezdte a haját, majd lassan a tarkóját. A folyamat ezután nem állt le. Arcát Anikó arca irányába fordította, és érzelmes csókolózás vette kezdetét. A hirtelen elindult szeretet bonyodalmas szenvedéllyé változott. András és Anikó szíve egyre hevesebben vert, melyet a növekvő pulzusszámuk is igazolt. A csókolózás fokozódó pillanatai átváltottak szenvedélyes mozdulatokba. Ahogy csókolták egymást, mindkettőjükben erősödött az egymás iránti vágy. András esetlenül próbálkozott teret nyerni a lehetőségek tárházából. Minden mozdulatával kereste a legmegfelelőbb alkalmat arra, hogy Anikó az övé legyen. Férfiassága egyre inkább mellé állt. Agyában egyre jobban erősödtek az ingerek azon irányba, hogy valamilyen módon egymásé lehessenek. Ennek tudatában a belső feszültségeknek hangot is adott András.
  – Anikó, szerelmem! Annyira szeretném bebizonyítani neked, hogy mennyire szeretlek, hogy az már fáj! Kívánlak és minden percben azt szeretném, hogy együtt lehessek veled. Kérlek engedd, hogy bizonyítsak! - suttogta Anikó fülébe András, és azzal elkezdte simogatni Anikó testét. Lassan ment végig minden egyes testrész irányába. Anikó szótlanul tűrte és halk szuszogást hallatott, ami felfokozódó érzelmi állapotát volt hivatott szolgálni. Nem tudta hirtelen mit kezdjen ezzel az állapottal hirtelen, azonban a vágyai sem nagyon engedtek megálljt parancsolni sem a testének, sem pedig az elméjének. Igyekezett - miközben András egyre hevesebben simogatta őt - gondolkodni, hogy helyesen cselekedne – e akkor, amikor arra az elhatározásra jutna, hogy enged a vágyainak és Andrással szeretkezzenek. A vágyak tüze egyre inkább arra sarkallta őt, hogy véget vessen mostani tiltakozó lépésének. Vágyai erősebbé váltak és az elméjében is homályosodni kezdtek azok a lépések, melyek a szeretkezés bekövetkezése ellen indítottak képzeletbeli hadjáratot a testi tiltakozással kibontakozva. Nem is lehet szavakba foglalni azt a tudatosan felkészülni látszó lány kibontakozóvággyal teli érzéseit, amit most Anikó érzett.  Végül győzött a szerelem, a testiség utáni mérhetetlen izgalom, kíváncsiság. András férfiasságát érezte a combjainál Anikó, amely lüktetve adta tudtára Anikónak, hogy szerelme hihetetlenül felizgult a testi kontaktus alkalmával.
– Azt érzem a combomnál amire gondolok? – kérdezte huncut mosollyal kísérve mondatait Anikó Andrástól?
 – Igen, azt és hidd el nekem, hogy egyre jobban megőrülök érted Anikó! – fejtette ki gondolatait a lány barátja, aki a szavakkal egyidejűleg folyamatosan lihegett. Felfokozott izgalmi állapotát nem titkolva folytatta tovább a lány izgatását. Anikó sem tudta leplezni vágyakozását, ennek tudatában szólt újra Andráshoz:
 – Menjünk valamerre távolabb, bizony Isten én sem tudom tovább türtőztetni magamat. – mondta Anikó, aki megrántotta András kezét. A kézfejét fogva rántotta meg őt, hogy induljanak azon a keskeny földes úton befele, amely egy erdős részen volt. A Duna mentén húzódott végig az az ártéri út, ahova Andrással haladtak. Ahogy mentek egyre beljebb a fák sűrűjébe, folyamatosan csak nevetgéltek, de semmi más verbális jelzés nem jött ki a szájukon. Mindegyikük szíve hevesebben dobogott. Mindketten várták a szerelmük beteljesedését, annak ellenére, hogy tudták nagyjából, mire is számítsanak egymástól, mégis izgatottan várták a pillanatot, hogy miképpen történik majd a megvalósulás. Körülbelül háromszáz métert mentek távol a szórakozóhelytől. Hirtelen András megállt, majd így szólt:
 – Itt jó lesz! - határozottságából az derült ki, hogy meggyőződött magában arról, hogy itt nem fogja őket senki zavarni, nyugodtan megállhatnak, nem kell tovább menniük. Azután heves csókolózás követte a megállást. Anikó sem fogta vissza magát, egyre hevesebben kezdték egymást simogatni. András ahogy csókolta szenvedélyesen Anikót, azzal egy időben szabadította meg ruháitól. Közben ugyanezt tette Anikó is Andrással, minek eredményeképpen, percek alatt anyaszült meztelenül álltak egymás előtt. A szavak helyett a tettek uralták a teret. Egymással szemben álltak, és András szorosan átfonta karjaival Anikó hátát. Fél percig mozdulatlanok voltak. Érezték egymás testének forróságát. A két meztelen test egymással szorosan átfonva mutatta magát az éjszakában. Majd András heves csókolgatásba kezdett, Anikó minden egyes porcikáján áthatolt a leheletnyi szeretet, majd egymásé lettek. Soha nem érezte ilyen jól magát Anikó. Hihetetlen vágyának most nyomatékot adva, nem bánta meg, hogy Andrással szeretkezett. Három óra múlva indultak vissza a szórakozóhelyre, ahova kipirult arccal érkeztek. Mindkettőjük szinte repült a boldogságtól. A nagyon jó hangulatú szórakozóhelyen, vidám fiatalok közé mentek vissza, és ez a helyzet tovább lendítette jókedvüket. Egészen a kora reggeli órákban indultak hazafele.

ZSOLT AZ ÉRDEK HARCOS
Az általános iskolában már gondok voltak Zsolttal. Mindig is öntörvényűen, a saját elképzelései szerint élte az életét. A realitások nem játszottak nála szerepet. Szülei nem éppen éltek fényűzően és nem is lehetett azt mondani rájuk, hogy boldogok voltak. Édesanyja egy másik házasságból lépett ki, onnan egy lányt hozott át második házasságába. Ide érkezett Zsolt, az egyetlen fiúgyermek a családban, ugyanis az anyukája második házasságából született még egy lányt testvére Zsoltnak. Ő Dáviddal az általános iskolában ismerkedett meg. Jellemükben hasonlóságok mutatkoznak, azonban Dávid megfontoltabban éli a hétköznapokat, sokkal jobban életszerűbben gondolkodik Zsoltnál. Ahogy az kiderült már, Zsolt nem éppen a minta iskolai tanuló volt. Tetteivel, cselekedeteivel határozottan kivívta magának a legrosszabb jelzőt. Fiatalon, 16 évesen került elsőként javító intézetbe, sorozatos betörés és lopások miatt. Az általános iskolai tanulmányait sem fejezte be, emiatt és munkafóbiája miatt nagyon sok nehézsége adódik az életben. Többnyire olyan felfogással él, hogy minek menjen el dolgozni, ha más majd dolgozik helyette, neki csupán a megfelelő alkalmat kell megvárnia, és elveszi amit már megszerzett a kiszemelt áldozat kemény munkával. Semmibe sem veszi az élet nehézségei közé sorolható munkanapokat. Állítása szerint a munka annak való, aki nem ésszel gondolkodik.
Zsolt negatív magatartásai a gyermekkorára vezethetők vissza. Szülei állandó feszültségben éltek egymással. Folyamatosak voltak a veszekedések, ami általában az alkohol miatt történt. Amikor mindkét szülő részegre itták magukat, egymásba kötöttek. A viták gyakori hangos kiabálás mellett volt úgy, hogy tettlegességig is fajultak. A poharak és tányérok darabokra törései Zsolt anyjának állandó jellegű stressz levezető tevékenységei közé tartoztak. A férj pedig – mivel tudta, hogy felesége szereti a virágokat – cserepes virágok földhöz vágásával csillapította felkorbácsolt hangulatát. Ezen állandósult veszekedési jeleneteket a két gyermek, kénytelen volt végig nézni minden egyes alkalommal. Zsoltot nagyon megviselték ezek a családi balhék. Az idegrendszere labilissá vált, amit szülei észre sem vettek. A gyermek csak őrlődött, de olyan visszacsatolás, ami arra engedte volna következtetni Zsoltot, hogy szülei megértik miért verekedik az óvodába, miért nem jár be iskolába, miért csavarog. Sajnos a világban nagyon sok helyen így vannak gyermekek, akik kénytelenek a szülői vitákat átélni. Hiába volt olyan Zsolt életében, amikor azt kívánta, bár csak ne ebbe a családba született volna, mégis amikor valamilyen baj érte, rögtön megnyugvást talált, ha egy békés pillanatban az anyukájának beszélhetett róla.  Ahogy az minden családban legalább egy személlyel előfordul, náluk ő volt az úgynevezett fekete bárány. Bármit tett, cselekményeit a már egy előre beállított személyiségjegyek közé sorolták szülei. Zsolt volt a betörő, csavargó és szülőszomorító egy személyben. Sokáig egymagában próbálta helyzetének javításához a megoldást találni. Harcolt az élettel és az őt körülvevő környezettel, azonban egy idő után elkezdett nem foglalkozni semmivel. Az ösztöneire hagyatkozott, és az egyéni igényeihez igazodva kereste mindig a kiutat a megvalósítás irányába. Gyakran ezen megoldásokat törvénytelen cselekedetek követték, amit szemrebbenés nélkül hajtott végre a cél megvalósulása érdekében. Mivel Zsolt személyisége egyre inkább a társadalmi elvárások keretein kívülre terelődtek, a barátai is ezen cselekedetek birtoklóiból tevődtek össze. Sorra olyan ismerősöket és később barátokat szerzett magának, akik valamilyen kétes kimenetelű ügybe keveredtek. Az egymás történeteinek megismerései pedig egyre inkább arra ösztönözték egymást, hogy ezeket az ügyeket valamilyen más, nagyobb súlyú tettel meg tudják emelni. A döntés hátterében pedig a barát, vagy éppen ismerős szemében való nagyobbnak látszat volt az irányadó.
Az általános iskola 3. osztályát járta Zsolt, amikor egyik felsős iskolatársa arra biztatta, hogy menjenek el együtt egy kertbe barackot lopni. Érdekes kihívásnak találta ezt a vékonyka srác, akit nem kellett sokáig biztatni a cselekedet végrehajtására. Egy hétfői napon elhatározták, hogy nem mennek be másnap iskolába, hanem helyette az eltervezett gyümölcslopást fogják véghez vinni a kiszemelt kertben. A lopásra buzdító hatodikos fiúval együtt, kedd reggel a közelben lévő Kossuth – Szobornál találkoztak. Örömmel nyugtázta az idősebb fiú, hogy nem jelentett félelmet Zsolt számára az iskolából való kimaradás, és a cselekmény kivitelezésének már maga a feltételezése sem. Szemrebbenés nélkül kérdezte Zsolt Lacit:
Akkor indulhatunk? – majd elővett ezzel egyidejűleg zsebéből egy doboz cigarettát, és szó nélkül társa felé nyújtotta azzal a szándékkal, hogy megkínálja őt a dohánytermékből.
Hogyne! – kiáltott fel büszkén Laci, és mondatainak elhangzásával párhuzamosan, a cigaretta után nyúlt, amit kérés nélkül Zsolt meggyújtott.
Itt már a tudatalattiból feltörő stresszhelyzet árulkodó jelei mutatkoztak meg mindkettőjük személyiségében, ugyanis a cigarettázással belső idegfeszültségük indította el a cselekvési kényszert. Haladtak gyalogosan az úttest jobb oldalán. Körülbelül egy kilométert kellett menniük azon a hosszú utcán, amelynek végénél megálltak. Egy temető volt a megállási helyszín, pontosabban annak bejárata előtt egy utcai kút, ahol mindketten szomjúságukat oltották. Tenyerükbe fogták fel a vizet, amit óvatos mozdulatokkal nyeltek le. Talán a hideg víz volt az, ami az óvatosságra sarkallta őket, vagy éppen a ruhájukra való vízcseppek megakadályozása volt a cél, mindenesetre a vízfogyasztást követően, folytatták útjukat. A temető mellett haladtak el, ami egy hatvan méteres útszakasz volt, majd balra kanyarodva egy földesúron folytatták útjukat. A vasúti kereszteződéshez érve rögtön az első utcába folytatták az irányt. Itt többnyire nyaralók találhatóak, amelyek tulajdonosai heti rendszerességgel látogattak általában ki a birtokukra. Lassan, szemlélődve mentek szótlanul, amikor is Zsolt kérdései törték meg a csendet:
Laci! – tudod pontosan hol van a barackfa? – tájékozódott a fiú, mikor kérdésére meglepő arckifejezést tanúsított Laci, majd válaszolt.
Jaj, hogyan lehetsz ennyire buta! Szerinted nem tudom merrefelé megyünk? – válaszolt meglehetősen agresszív hangnemben a fiú, akinek válaszreakcióját nem értette pontosan Zsolt, aminek hangot is adott:
Nem értem miért kell ilyen bután válaszolnod? Én csupán érdeklődtem, hogy most tudod merre megyünk, vagy éppen szemlélődünk, merre van az arra. – szólt Zsolt.
Jól van na! – tört ki újra a válaszadást megragadva Laci, aki bár verbálisan is kimutatta idegességét, de leplezni szerette volna fiatalabb társa előtt.
Menjünk, nem sokára ott vagyunk, csak arra befele kell mennünk még egy kicsit, látod azt a kanyart? – mutatott az irányt megjelölve Laci. Majd Zsolt bólintott fejével, ezzel nyugtázva, hogy megértette a tájékoztatást.
Mindkettőjük belsőjében emelkedett adrenalin mutatkozott. Zsolt szíve is hevesebben vert a szokásosnál, viszont már nem akarta magát olyan helyzetbe hozni, ami miatt azt gondolta volna Laci, hogy meggondolta volna magát. Rövid gyaloglás után a helyszínre érkeztek. Egy két méter magas kerítéssel volt körülvéve a nyaraló udvara, amely tele volt különféle gyümölcsfákkal ültetve. Érett is volt a barack, nagyon sok volt fent a fán. Mind a ketten a megszerzés utáni vágyakozás pillanatában beugrottak a kerítésen, és a magukkal hozott táskába elkezdték pakolni a gyümölcsöket. Nem éreztek semmi olyan megpróbáltató, különös nyomást a lelkükben, amelyek a lelkiismeret furdalás jegyeit hordozták volna magukban. Amikor végeztek, mindegyikük arcát mosoly uralkodott. Az arcukon felismerhetők voltak azok a jellemvonások, melyek a megelégedettséget testesítették meg. Ahogy bejutottak a kertbe, úgy távoztak is. Egy közeli zöldségeshez mentek, aki tárt karokkal várta őket. Zsoltra nézett a zöldséges boltos. Amikor tetőtől – talpig végig mérte a fiút, akkor kérdezte tőle:
Lássam, mit hoztatok, remélem hasznát is tudjuk venni és akkor mindenki jól jár. – szólt határozottan a boltos, azzal szó nélkül elkezdte kipakolni a táskából a jó tíz kilóra sikeredett barackszüret eredményét.
Amikor végzett a kiszedéssel, benyúlt a bolt kasszájába, és onnan vett ki némi pénzt, amit átadott Lacinak azzal, hogy aztán normális dologra fordítsátok, és útra bocsátotta őket. Lacinak természetesen már ott is volt az elméjében , hogy mire is költség a megszerzett összeget. A dohány ott volt a zsebében, az ahhoz szükséges papír pedig Zsoltnál. Tehát, minden meg volt ahhoz, hogy egy vagy több cigit tekerjenek maguknak. Ehhez azonban el kellett menniük a zöldségestől körülbelül fél kilométerre lévő dílerhez, aki kiszolgálja őket. Szerencséjük volt, mert az idő is kedvezett tevékenységüknek. Lassan sétáltak az úton. Egy széles úttesten folytatták az utat  majd egy körforgalomhoz értek. Ott balra vették az útirányt. Amíg gyalogoltak a cél irányába, addig folyamatosan beszélgettek egymással. Nem volt olyan, hogy nem volt mit mondaniuk egymásnak. Szinte folyamatosan zajló párbeszéd folytatódott közöttük. Megtalálták egymásban a közös érdeklődési kört. Az öröm is meg volt mindegyikük gondolatában. A megszerzés sikerén felbuzdulva, elégedetten ballagtak a zöldségestől két utcával odébb lévő dílerhez. Már annál a kereszteződésnél voltak, ahol nagyon sokat szoktak gyülekezni , ha némi fennakadás van az árusításban. Akkor általában egy embert megszoktak bízni, hogy informálódjon időnként az áruszállítás változását követően , és amikor jelez számukra a megbízott, akkor mindenki elégedetten elindul az árusítás helyszínére. Ez gyakran változó, a biztonsági kockázatok mindenképpen teljes vagy legnagyobb elkerülése érdekében. Ügyelnek nagyon arra, hogy az áru mindig folyamatos mozgásban legyen, ne, hogy valamiféle bosszúálló ember,- az úgy nevezett jóakaró – pontosan be tudja határolni az árusítás színhelyét. Azzal természetesen nagyon sokat ártana a terjesztőknek, hiszen egy – egy razzia során teljes sikert énének el a dílerekkel szemben a rendőrség emberei.

Így viszont nincs olyan nagy lehetőség a bizonyításra, hiszen ha folyamatos mozgásban van a szer, akkor a helyét sem tudják pontosan behatárolni. Megtévesztően sok trükk van az ilyen emberek fejében, így a sokszorosan bebiztosított lehetőségeket állandóan cserélgetve alkalmazzák a siker érdekében. Gyakran gyermekeket bíznak meg , hogy a lehető leggyanútlanabb módszerrel, egyszerűen csak úgy mozgassák a drogot, hogy folyamatosan bicikliznek. Négy – öt gyermek csak azzal foglalkozik, hogy egy megbeszélt helyen találkoznak, és átveszi az árut, majd megy tovább. Találkozik a másik társával, átadja neki és a harmadik megy tovább egy másik irányban . Majd telefonon jelzik , ha jött vásárló, és akkor a vásárlás a vásárló közelében zajlik, a telefonban megjelölt helyen . Ez néhány másodperces üzletelési időtartamot vesz igénybe, hiszen a rövid ideig tartó üzletelés szintén a biztonság érdekében történik . Minél több időt töltenének el egymással díler és fogyasztó, annál nagyobb veszélye van annak , hogy lebuknak , és a lebukási lehetőség elkerülése éppen a cél érdeke. A már jó ideje kidolgozott tervnek azonban van egy vagy kettő kidolgozott másik alternatívája is. Gondolni kell azokra a lehetőségekre is, amikor egy olyan pillanatban keresik meg és igazoltatják a fiatalkorú gyermeket, amikor éppen van nála valami. Ebben az esetben a bizonyítási eljáráshoz fűzött feltételek meghiúsítása a cél, hogy ne képezzen a nyomozati időszakban eredményes felderítést. Ehhez is van egy olyan kidolgozott terv, amely méltóan azt engedi bizonyítani , hogy azok a fiatalkorú gyermekek , akik felvállalják ezen tevékenységeket, nem igazán a puhány karakterek közül válogatták ki . Ha a népi nyelven említenénk, akkor talán úgy tudnánk megfogalmazni ezen tényeket, hogy olyan gyerekeket válogatnak ki ehhez a mozgásban tartási rendszerhez, akikben van egy kis kurázsi. Ugyanis tudni kell kijátszani a rend őreit, gyakran a futási módszer, vagy tárgyi eltereléssel hajtják végre a bizonyíthatósághoz vezető módszereket. Ezek abban csúcsosodnak ki, hogy az igazoltatás során, hirtelen odamegy egyik gyermek az igazoltatotthoz, aki gyorsan átadja neki a magánál rejtegetett mozgó árut, és ahogy csak bír, teker biciklijével. Ha az igazoltatás során nem tudnak találni nála semmit, és bizonyítékokkal sem tudnak szolgálni, akkor kénytelenek elengedni az igazoltatás után. Természetesen ha elkapják a biciklist, akkor már ott van a társtettesként tevékenykedés a másik srác esetében, és a kábítószer ha még megtalálásra kerül, akkor pedig a bizonyíték eltüntetésében közreműködés, társtettes kábítószer-birtoklásban. Ez általában nem szokott előfordulni, mert amint már említettük, nagyon dörzsölt gyerekekről van szó, és gyakran olyan ügyes elterelő hadműveletekkel tudják félrevezetni a rendőrség embereit, amit akkor , abban a pillanatban senki nem is gondolna, hogy megvalósult. Azonban megvalósítják, nem is egyszeri sikeres próbálkozás vezetett eredményre, amit a siker megszületése után, igyekeznek megünnepelni.
A következő nap szembe kellett nézni Zsoltnak és Lacinak a hiányzással az iskolában. Rögtönzött mondanivalójukat már jó előre megbeszélték, hiszen számítottak rá, hogy felelősségre fogják őket voltak tanítási idő alatt. Zsolt hasmenéssel indokolta távolmaradását, melyet az ellenőrzőbe hamisított szülői üzenettel próbált igazolni. Laci pedig az elalvással, amelyet ugyan nem igazolt, hanem a szülei munkába menettel, és az ő mély alvásával magyarázott tanítójának. Természetesen ez az információ nem volt elég ahhoz, hogy az említett napját igazolni tudja, de tanítója adott neki egy napot, hogy szüleivel az ellenőrzőjébe írásban igazolja, hogy elaludt és ezért nem látogatta az iskolát az adott napon. Csodálkozott Laci, hogy tanítója nem is nagyon zsörtölődött tovább, csupán egy kérdésre választ várva nyugtázta a tényeket. Talán már a pedagógus is belátta, hogy sokkal jobb neki is, ha le van igazolva az iskolai hiányzása a tanulónak és utána neki sincs semmi problémája. Rugalmasan kezelte a diákokat ez a pedagógus, így a különösen nehezen kezelhető gyermekek között az ilyen magatartásával könnyebben is boldogult. Nem csak a diákok igazodtak ebben az iskolában a pedagógusokhoz, hanem a pedagógusok is a diákokhoz annak a célnak az elérése érdekében, amely a békés egymás mellett élést biztosítani tudták.
Ebben az iskolában nagyon nehéz volt megtanítani egyetlen egy óra anyagát is a tanulókkal, mert amihez kedvük volt a tanulóknak azt elsajátították, amihez pedig nem, azzal csak kínlódott a pedagógus. Azonban a tantervi követelményeket mindenképpen meg kellett, hogy tanítsa a gyerekekkel, nem igazán azt helyezték előtérbe az itt tanító pedagógusok, hogy valamit tanuljanak a diákok, hanem ha többet nem is, a legalapvetőbb tantervi követelményeket legalább közepes, vagy elégséges szinten teljesíteni tudják. Nagy szó volt ebben az iskolában, ha valaki közepes szintű eredményt ért el. A nehezen kezelhetőség, és az abszolút érdektelenség az otthoni nevelési alapok hiányából fakadóan jelentkeztek az iskolában. A pedagógusok ebben az esetben nem csupán tanítói szerepkörben voltak kénytelenek dolgozni, hanem némi nevelői munkát is kellett belevinni a hétköznapi oktatásba annak érdekében, hogy legalább a minimális illemhatárokat megismerjék a gyerekek. Sajnos volt itt olyan tanuló is, aki annyira nem tudta a legalapvetőbb dolgokat otthoni nehéz körülményei miatt, hogy a mosdóban nem tudta kezelni a WC. Csészét sem. Az ilyen és ehhez hasonló alapvető nevelési hiányosságok gyakori problémákat szültek az iskola falai között. Ugyan úgy tanár és diák között meg voltak ezek a nehézségek, mint diákok és diákok között. Itt minden új pedagógus érkezésekor az iskola vezetése hangsúlyozta az említett hiányosságokat annak érdekében, hogy munkája során a pedagógus legalább lelkileg feltudjon készülni az itteni diákok nevelési hiányosságaira. Az egyik újonnan érkező pedagógus ámulva figyelte a szünetben zajló történéseket. Volt olyan nap, hogy a nagyszünetben, – amely 20 percig tart – az udvaron alsós tanulók dohányoztak az udvaron az egyik hulladéktároló mellett. Ezen észrevétel folyamán odament az egyik pedagógus kollégájához, akinek felhívta figyelmét a történésekre, mire a következő választ kapta:
Fogsz te még ennél cifrább dolgokat is látni! – mondta mosolyogva a férfi kolléga, aki mondandóját követően, csodálkozva hallgatta az új kolléganőjének kifakadását.
Ilyen nincs. Ezeket a dolgokat a legalapvetőbb erkölcsi normákhoz igazodva meg kell akadályozni. A pedagógus is felelősséggel tartozik a gyermekek neveléséért, erkölcsi fejlődéséért. Nem is tudom, hogy mit gondoljak akkor, amikor elnézem ezeket a gyerekeket, ahogy nyíltan tönkre teszik magukat, mi pedig pedagógusok szemet hunyva az egésznek, ölbe tett kézzel nézzük, ahogy szabadon dohányoznak, ráadásul nem is felső évfolyamos diákok, hanem egészen kicsi, csöppnyi gyerekek. Ez egyszerűen elképesztő! Számomra elfogadhatatlan dolog, és ennek én ha most is jöttem ide dolgozni, amikor egy megfelelő fórum adódni fog, szót is fogok emelni miatta.- fejezte be mondandóját az elképedt asszony.
Ezt nem ajánlanám, ha természetesen megfogadod a tanácsomat kedves kollegina, ugyanis itt ebben az iskolában a törvényeket egy régi rendszer alakította ki. Mégpedig azok a törvények, amelyek két végletből állnak ugyan úgy , mint bármi más. Ezen két végletnek viszont vannak több szálai is , amelyek egy ideig be voltak gubancolódva. Az évek viszont ezen szálakat is elegyengették, ugyanis a diákok nevelési hiányosságaival, viselkedési problémáival szembe kellett nézni a pedagógusoknak. A tanítási feladatok véghezvitelének eredményességét garantálni kellett. Az intézmény vezetése a rossz körülmények miatt nem várt nagy csodát a teljesítmény területén. Ennek érdekében kidolgozott a nevelőtestület egy olyan tematikát, amelyben a tanulók nevelhetőségét, fejlődésük egyénileg és készségszinten a minimális cél elérésére összpontosította. Mivel a minimalizálással több idő jutott a diákok nevelési és egyéb hiányosságainak kiküszöbölésére, némiképpen az eredmények utána kezdtek csak kicsúcsosodni. A nevelőtestület ugyanis azt találta a legfontosabbnak, hogy elsőként a gyermekek kapjanak egy megfelelő alapneveltetést. Amikor erre az alapra eljutottak, akkor már van értelme a tanterv elindításának. Ez is egy lassú folyamat ugyan, de nem véletlenszerűségből választott  gondolat – fejezte be egy kis időre a pedagógus a beszélgetést, aki látta hölgy kollégáján, hogy érdeklődve hallgatja amit mond, egy lélegzetet vett, majd folytatta.
Mi az? Látom csodálkozol, hogy mindezeket elmondtam neked. Pedig hidd el, ezeket a dolgokat minden pedagógus először nehezen kezelte, de utána rájött, hogy igen is jó ötlet az a sajátos tanmenet, amit ebben az iskolában alkalmazunk. Az iskola igazgatója számára sem okoz " fejtörést"a további problémák utáni vizsgálat, mert a gyerekek és a pedagógusok, szinte a saját szájuk íze szerint járnak ide iskolába, de a cél , vagyis a tanterv elérése év végére biztosított.- fejezte be mondandóját a pedagógus.
Igen. Csodálkozom. A csodálkozásom azonban némi  csodálatba is megy át, hiszen ha ezt eddig tudtam volna, akkor fel sem vetem neked ezt a kérdést. Itt is érvényesülni látszik az a tény, hogy az embereket és a világot ne csak a külső jegyeiből ítéljük meg, mert az igazi értékek a belsőben rejlenek. Azért köszönöm, hogy elmondtad nekem mindezeket, hiszen nem neked kellett volna, hanem amikor ideérkeztem és jelentkeztem dolgozni az iskolába, akkor az igazgató úrnak kellett volna ezt megtennie helyetted. Mivel viszont nagyon siet mindenki ebben a rohanó világban, ebből a képi megjelenítésből, kaptam egy kis induló adagot. Te meg tovább adtad hozzá a megfelelő tanácsokat, amit személy szerint köszönök még egyszer is. Ezen információk nélkül nem igazán tudnék boldogulni a hétköznapokban, mert úgy érzem magamat, hogy eddig kifejezetten feszesen ragaszkodtam egy átlagosan tanult pedagógiai életformához, de a való életben igazodnunk kell a tényleges dolgokhoz.- fejezte be a pedagógus hölgy, aki mosolyogva távozott kollégája mellől, ugyanis becsengettek, indult tanítani az egyik osztályba.

MIKLÓS – AKI A KÍVÁNCSISÁGÁT FELÜL SZERETNÉ MÚLNI...

Amikor Miklós néha depressziós állapotba szokott kerülni, gyakran elgondolkodott azon, hogy a kíváncsiságát az élet dolgaival szemben lehetne – e még fokozni.
Dávid mindig azt helyezte előtérbe Miklós kíváncsiságának szóba kerülése alkalmával, hogy ennél kíváncsibb ember már nem is lehet senki. Azonban Miklós cáfolta mindezeket. Arra hivatkozott, hogy az ő kíváncsiságának ugyan sokrétű lehetőségei vannak, azonban még mindig vannak olyan tartalékok, amelyekkel tovább lendítheti az ilyen irányú tevékenységeit. Dávid erre ezt válaszolta:
Amit te mondtál, már nem is a kíváncsiság fogalmába sorolható, sokkal inkább kémkedésnek hívnám ezt, ami ugye már nem azonos az eredeti szó jelentésével. – azzal Dávid mosolyt engedett meg magának, amiben szinte minden benne volt. Részese lehetett Miklós az arckifejezésből annak, hogy gunyorosan jegyezte meg Dávid, ugyanakkor a gyanakváson túl, még a személyes szféra megsértését is ki lehetett venni az arcmimikából. Egyetlen mosoly mennyi mindent elárul a másik emberről. Sokan el sem hinnék, hogy az emberi testbeszéd mennyire elárulja akaratlanul is az embert. Nincs mese, ha akarja, ha nem, akkor is megtörténik a testbeszéd, nem képes szabályozni egyetlen egy ember sem, mert ösztönös gesztikulációink korlátozhatatlanok.
Miklós amikor felfogta Dávid véleményét, látszott rajta az ismételt depressziós tünet. Abban szokott megnyilvánulni, hogy fájdalmas arcképet vágva, szótlanul ücsörög, és egyetlen egy értelmes megnyilvánulása nincsen. Amikor kérdezik, hogy mi a baj, rögtön odavágja szavait a kérdező felé, hogy értetlenül áll a kérdés feltevésén, hiszen neki semmi problémája nincs. Ez a már évek óta benne rejlő kisebbrendűségi érzés általában havonta, de ritkábban három havonta veszi körbe Miklóst, de nem csak a testét, a lelkét is átformálja. Hihetetlen depresszió veszi le a lábáról. Ilyenkor minden háttérbe szorított problémái előtérbe helyeződnek és azon agyal két – három héten keresztül. Csontig lerágott dolgokon mennek végig Dáviddal újra és újra, de soha nem tudta meggyőzni Dávid barátját arról, hogy nem mindig egy témán kell rágódni, különösen akkor nem, amikor nincs is oka arra, hogy azon a dolgon gondolkodjon szüntelen. Ilyenkor előkerül belőle a sorozatos csúnyaság érzet. Feltör belőle az örökös megfelelési vágy az emberek irányába, amivel nem tud megelégedni. Azonban a legnagyobb probléma mindig is az volt, hogy nem tudja elfogadni önmagát. Nincs megfelelő énképe, mármint pozitív irányba, ezért a restelkedés és az emberektől való tartózkodás, ami ilyen alkalommal felszínre tör Miklósban. Szerencséjére azonban vannak még barátai, akik ilyen alkalommal lelket öntenek a középkorú emberbe. Sokszor úgy tűnik, hogy felesleges köröket rónak le a segítő barátok, mert azonnal nem látszik a meggyőzés ereje. Ugyanakkor később ülepedik le Miklós lelkében minden, és a már feldolgozott tanácsok két - három nap elmúltával pozitívumokat engednek mutatni a változás palettáján. A barátok ilyenkor örömként élik meg napjaikat. Az eredményesség motiválja őket minden egyes alkalommal arra, hogy újra és újra lelket öntsenek abba az emberbe , aki a szívét - lelkét kiteszi nem csupán barátaiért, ismerőseiért, hanem mindenkinek igyekszik segíteni, ha egy szikráját is lát a segítségnyújtás szükségszerűségét illetően.
Érdekes, hogy Miklós mindenkinek tud segíteni-elsősorban lelki terápiás és életvezetési tanácsok területén- azonban a saját maga életét nem mindig tudja úgy irányítani, ahogyan azt elvárná önmagától. Hihetetlen, de amíg mások életének rögös útjait igazítani, formálni képes, addig a saját maga életvezetési kérdéseiben nem tudja azt a helyes utat megtalálni, ami elvezetné őt olyan irányba, ami a kiegyensúlyozottságát és magabiztosságát tudná nyújtani önmaga számára. Talán igazak azok a megállapítások, amelyek arra a tényszerűségre alapoznak, hogy egy ember önmagát nem, de másokat sokkal jobban tudnak eligazítani a hétköznapok alkalmával. A kívülállósság döntő szerepet kovácsol a tanácsadások során, hiszen nincs elfogultságérzet, hanem azt látja a külső fél, ami ténylegesen történik . Miklósban azok az elvek érvényesülnek amikor tanácsaival a segítőszándék indul el, hogy elsőként a probléma gyökerét kell megkeresni. Egy problémának mindig van valami előzménye. A kialakulását egy adott probléma, ok befolyásolja. Az "ok" ami problémához vezet, okozta valami. Ezen tényeknek a közös összekovácsolásából születik az "ok – okozati" tényező. Tehát ha egy probléma létrejön, annak az – az oka, hogy egy előtte elkövetett cselekmény befolyásolta a jó útra való irányba való haladást. Elméleti síkon Miklós úgy szokta behatárolni, hogy azt az okozati tényezőt kell megszüntetni a valós probléma fennállása során, ami még a bekövetkezés kezdeti fázisában volt. A megszüntetés hossza pedig az okozati tényező kezdetétől a fennálló problémáig bezáróan kell törölni, így megszűnik a problémás terület. Érdekes következtetésekre alapul Miklós ilyen irányú elméleti stratégiája, azonban az elgondolások gyakran sikerhez vezettek.


Út a végtelenbe...

Kedden reggel nem kellett mennie dolgozni Miklósnak. Úgy gondolta, hogy egy olyan napot alakít ki magának, amikor ellazul, nem törődik a külvilág zajával, hátra hagy mindent és engedi a dolgokat úgy alakulni, ahogy azoknak lennie kell.
Felhívta Dávidot:
Szia! – szólt barátságos hangon barátjához és azzal folytatta mondandóját.
Mit csinálsz Dávid? Van kedved egy spontán naphoz ma? Nincs különösebb dolgom, így arra gondoltam, lazulhatnánk egy kicsit. – fejezte be, tényközlő mondandóját Miklós aki kíváncsian várta a vonal végén Dávid válaszát.
Szia! – szólt a vonal végén Dávid, aki kifejezetten örömmel nyugtázta Miklós jelentkezését. Természetesen benne vagyok , ide jössz  értem , mert nem tudok bemenni a városba? – kérdezte Dávid, aki ugyanolyan kíváncsian várta Miklós reményteli válaszát az igen irányába, mint Miklós a találkozás létrejöttének sikerét.
Rendben! – szólt Miklós, majd közölte Dáviddal, hogy fél órán belül ott lesz érte autóval, arra legyen készen.
Amikor befejezték a rövid beszélgetést, Miklós elgondolkodott azon, hogy mi az, amit el szeretne vinni magával az útra. Szokásához hűen, gondolkodóba esett, mert néha olyan szétszórtan viselkedett, aminek következtében biztosan volt olyan, amit el szeretett volna vinni magával és otthon hagyott. Átgondolt cselekedet követte Miklós elméletben összeszedett dolgait, majd elindult az autója irányába.
Szokásának köszönhetően, most is először megnézte az autó külső részeit, hogy nincsenek – e olyan akadályok, amelyek problémát okoznának útja vagy az elindulás során. Ilyenkor külsőleg szemrevételezte az autógumikat, a motorolajszintet átvizsgálta és a hűtővíz szintjének mennyiségét vizsgálta meg. Miután meggyőződött arról, hogy minden rendben van, az autót kinyitotta és behelyezte az indítókulcsot a helyére, majd elindult Dávid lakásának irányába. Az úton sűrű forgalomba került, így sokszor meg kellett neki állnia nem csak a lámpáknál, hanem az autók haladása miatt egyéb helyeken is. Eközben hangosan szólt az autóban a zene. Mindig is szerette bömböltetni a rádiót, amiből vagy az általa kedvelt rádiók adásait sugározta a készülék, vagy külső adathordozóra mentett zenei felvételeket hallgatott. A jókedv mindig ettől indult be igazán. Azt vallotta, hogy aki a zenét és a virágokat szereti, rossz ember nem lehet. Természetesen tisztában volt azzal, hogy a hétköznapi magyar mondás nem teljesen így ismert a közéletben, azonban a számára átformált közmondást részesítette előtérbe. Volt úgy, hogy amikor a jelzőlámpánál kellett várakozni a szabad jelzésre, gyakran bolondnak nézték a mellette álló sávban várakozó autósok, ugyanis együtt énekelte az általa jól ismert slágereket a hangszórókból áradó zenei előadókkal együtt. Miklós ilyenkor sem zavartatta magát, hiszen tudta a cselekményének előzményeit. Olyan ez , mint amikor egy agyon tetovált emberrel találkozik az ember, és rögtön a negatív konzekvenciát vonják le róla, pedig a külső nem mindig tudja tükrözni az egyén tényleges érzelemvilágát. Ugyan azt vélik az emberek, hogy az első benyomás a legmeghatározóbb az emberek életében, azonban ha nem ismerjük az előzményeket, az egyén magatartásának a kiváltó okait, akkor nem illik rögtön a rossz dolgokra koncentrálni. Ha valaki dühös mozdulatokkal az utcán rugdal egy földön heverő kartondobozt, akkor még nem kell azt hinni arról az emberről, hogy egy brutális személy. A dühödt megnyilvánulást előidézte valami, és ha ismernénk annak a dühödt, indulatosan megnyilvánuló embernek az életét, vagy pedig ami kihozta őt a sodrából, máris másképpen ítélnénk meg annak a személynek a személyiségét. Ezen irányelveknek gondolatiságával énekelt önfeledten a kocsiban szóló zenével együtt Miklós, miközben várta, hogy zöldre váltson a közlekedési lámpa. Az útja során látott néhány olyan embert , akik olyan büszkén rótták az útjukat, mint ha valójában valamilyen különbözőségek lennének bennük. Úgy jártak, olyan büszkén lépkedtek és rövidítették céljuk irányába az utat, mint ha legalábbis a jövőbe látnának. Arckifejezésük ezt fejezte ki. Miklós fantáziája mindig működni szokott autóvezetés közben , elgondolkodott dolgokon. Olyan volt, mint aki a pihenés és a munka közötti fázisában lenne. Ahogy hallgatni szokta a zenét , már azon töprengett, hogy mit ígért meg ismerőseinek, mi az amivel még nem végzett, s közben az emberek viselkedését is tanulmányozta. Ezen cselekedetei meghazudtolják azokat az elveket, amelyek arra engednek következtetni, hogy a nők azok, akik egy bizonyos időben többféle dologra tudnak koncentrálni. Amikor felismerte azokban az emberekben azt a tulajdonságot, hogy talán rendelkeznek olyan értékekkel, ami befolyásolhatja őket a jövő ismerete irányába, hirtelen elgondolkodott milyen is lehet jövő látónak lenni. Talán ha látják is a jövőt, nem tudnak tenni a befolyásolás érdekében semmit. Akkor meg mit lehet kezdeni a jövő ismeretével? Csak szemlélni az eseményeket és tanulni belőlük, hogy mit miért fognak elkövetni és annak milyen befolyása, következményei lesznek? Ez is egy gazdagság, hiszen a mostani hétköznapi ember a saját hibájából, vagy éppen a mások elkövetett tetteiből tanulnak. A jövőbelátás viszont egy művészet, mert az elkövetendő hibák elé tudnak látni és ha azokat jól alkalmazzák saját életük során , akkor már eredményesebben fognak boldogulni . Amikor – e gondolatok kiröppentek Miklós agyából, hirtelen az a szikra is kipattant , ami arra engedte őt következtetni , hogy nem gondolkodik logikusan és ezen tények felismerése zavarni kezdte. Teljesen összekuszálódott benne a jövő és a jelen, ugyanakkor amikor filozofálni kezdett a jövőlátásról, akkor elsőként valami olyan dolgot akart kihozni belőle, amivel ki tudja következtetni a jövőlátás előnyeit. Azonban a fantáziája megint túl erős volt ahhoz, hogy a realitások talaján maradjon, így a múlt és a jövőképe a logikai következtetés során úgy összekuszálódott, hogy nem bírta kibogozni a képzeletbeli csomót. Amikor Miklós valamit nagyon szeretett volna megtudni, annak érdekében, hogy eredmény születhessen, a lehető legtöbb időt gondolkodással töltötte el. Azt tartotta, hogy elsősorban minden a fejben dől el. Mivel a fejben van agyunk, az ember életfunkcióinak a központja, nyilvánvalónak tartotta azt, hogy tovább gondolkodjon. Az eredmény csupán így érhető el, vagy legalábbis az a megnyugvást biztosító következtetés, ami elfogadható magyarázatot biztosít felállított téziseire.
Miközben Miklós hallgatta a zenét, közlekedett és gondolkodott, az út Dávid otthonához egyre fogyott. Már látta Dávidot, aki eléje ment Miklósnak, az úttest mellett várta őt mosolyt csalva arcára. Megállt az autóval és várta, hogy Dávid beszálljon a kocsiba.
Szia! – mondta Miklósnak Dávid, akinek rövid köszönését Miklós is viszonozta.
Merre menjünk? – kérdezte mosolyogva Miklós, aki éreztette Dáviddal, hogy mennyire örül, hogy újra találkoztak.
Szerinted? – kérdezte Dávid Miklóst, aki mint ami természetes lenne, éreztette Miklóssal a kérdés egyértelműségét.
Jó, rendben menjünk akkor vegyünk valami kedély javítót. – mondta Miklós, aki kérte Dávidot, hogy kapcsolja be a biztonsági övet- mert ezt mindig el kellett Dávidnak mondani, soha nem fordított rá időt a biztonságos közlekedésre, amit Miklós nem felejtett el egyetlen alkalommal sem amikor autóba ült és szállított valakit az autójával.
Az a tény, hogy a biztonsági öv mindig megvédi az embert az esetleges balesetek bekövetkezése során bekövetkező sérülések hatásaitól, mindig előtérbe helyezte annak az odafigyelését, hogy erre mindig jusson idő. El sem indult soha, ha valaki nem tette meg ezt az egyébként egy másodperces tevékenységet. Úgy érezte, hogy ha valakit szállít az autóval , mindig meg kell tenni mindent annak érdekében , hogy a szabályos közlekedés megvalósulhasson. Felelősséggel tartozik az utas iránt és a biztonság mindenek felett volt Miklós elméjében. Ez így is volt rendjén, ebből soha nem engedett. Amint Dávid bekapcsolta a biztonsági övet, Miklós beindította az autót, majd egyes sebességfokozatba kapcsolva megfordultak a megállási helyükből és úti céljukat újra a város fele vették. A zene szólt a kocsiban , és mint azt általában Dávid minden egyes alkalommal ahányszor csak be ült a kocsiba, lejjebb halkította. Úgy tartotta, hogy ne szóljon hangosan a zene, hanem inkább halkan, hogy meghallják egymás szavát. Az úton szinte szó nélkül rótták a kilométereket. A rádióból szóló zene lekötötte figyelmüket , mindkettőjük kedvenc zenéje szólt az mp3.lejátszóról szóló ,médiaeszközön. A céljuk elérését követően , összedobták pénzüket, hogy a Herbál árustól a megfelelő pénzösszegért cserébe, kapjanak 4 szál cigire való mennyiséget. Dávid hirtelen kipattant az autóból és már is elindult az árus lakására. Minden egyes alkalommal Miklós ez idő alatt a kocsiba szemlélődve nézegette a gyanús személyeket, akik véletlenül se zavarják meg mesterkedésük egyetlen pillanatát sem. Fura dolog volt, de addig amíg Dávid bent volt megvenni a drogot, addig Miklósban mindig ott voltak a lebukás veszélyeivel járó aggodalmak elméjében , viszont amikor már visszajött Dávid és be ült a kocsiba, akkor már mindezen érzések elmúltak. Azonban ilyenkor lehetett volna a veszélyre jobban idegesnek lenni, hiszen Dávidnál ott volt a tiltott szer, és a lebukás veszélye attól függetlenül, hogy mozgásban voltak , sokkal inkább kockázati tényezőt jelentett, mint mikor az autóban várakozott Miklós. Mindkettőjük számára megnyugvás volt amikor az autóval elindultak kitűzött céljuk irányába. Egy olyan nyugodt helyet találtak a cigarettázásra, ami teljes biztonságot nyújtott mindkettőjük számára. Egy a kiindulási ponttól úgy két kilométerre lévő erdőbe mentek. Ott a keskeny bekötőúton behajtottak autóval és Miklós leállította a motort. Dávidnak mondani sem kellett, rögtön elővette a dohánypapírt, majd szokás szerint Miklósnak kellett adnia a dohányt a már össze hajtott dohánypapírba, amit Dávid gondosan elosztott, utána Miklós markába vette a szert, és a dohánnyal szintén arányosan elosztotta a dohánypapírban. Közben Miklós már elkészített egy csigát, amit a cigarettásdoboz felső sarkából alakított henger formára. Ezt követően Dávid összerakta a füves cigit, majd ahogy általában szokott lenni, az öngyújtójával meggyújtotta azt. A szokás úgy tartotta , hogy aki készíti a cigit, az a személy gyújtja is meg, és szív elsőnek a cigiből. Ahogy a füstöt belélegezte Dávid, azonnal láthatók voltak rajta azok a jegyek, amelyek a tudat módosulását eredményezték. Egyszerre vérben úszott a szeme , és akadozó beszéddel kommunikált. 4 slukkot szívott amit mély belégzéssel párosított Dávid, majd szótlanul, csak kezeivel gesztikulálva jelzett Miklós felé, hogy vegye el tőle a cigit, ő következik. A szótlan gesztikulálást már Miklós kérdés nélkül is értette, és Dávid jelzéseire reagálva, kezével nyúlt a cigi felé. Lassan, megfontoltan irányította Miklós a cigarettát szájához, amit hirtelen mozdulattal szívott meg. Az első slukk valószínű igen nagy volt, mert elkezdett köhögni Miklós. Dávid meg is jegyezte, hogy ne legyen mohó és mondatait nevetés zárta le. Ezt követően Miklós még lassabb mozdulatokkal, kicsiket szívott a cigibe, amit 4 slukk után, átnyújtott szintén szó nélkül Dávidnak. Már az első szívást követően elkezdett Miklós tarkója zsibbadni, szemei vérben úszva jelezték a külvilág felé, hogy betépett. Az ilyen állapot volt az , amikor a még nem teljes, de a kezdeti tudatállapot módosulás bekövetkezett. A szer erőssége és az összetétele nagymértékben befolyásolta a ténylegesen kialakuló viselkedési formát. Ha nagyon erős volt a cigi, akkor kezdetben a zsibbadást követően – mint amikor részeg lenne az ember – elkezd forogni a körülötte lévő környezete, szédülés tapasztalható. Majd a második fázisban kialakul egyfajta olyan extázis ,ami hallucinációt idéz elő. Miklós tekintetében ez alkalommal olyan elképzelt valóság elmélet játszódott le, hogy vér folyik az arcán és még érezte is ahogy lefolyik, annak melegségét. Azután csak egy köralakot látott, amikor is a körben mozog a vér és egyre csak gyorsabban gördül a köralakban. A harmadik fázis amikor már a szer hatása kezd kiürülni az agyi stimulálásából, újra egy forgó mozdulatot idéz elő, ekkor úgy érezte Miklós, hogy egy körhintán ül, és látta önmaga testét, ahogy egy centrifuga körkörös mozgásában pörög, lassúból egyre gyorsuló forgó mozgást végezve testével, ami önfeledten átengedi magát a folyamatnak. Ha mindenféle összetételből álló drogot sikerült vásárolniuk, akkor itt jön az , hogy gyomor ingerek kísérik végig a szédülést, és küzd a szervezet. Eldől másodperceken belül, hogy a gyomor számára megterhelő ingereket kapott – e , vagy pedig a tűréshatáron belül maradnak az ingerek és az idő múlásával, mint ha a gyors forgó mozgásból kidobná őt a hatás, hirtelen kijózanodik. Ha pedig nem bírja a gyomor a behatásokat, akkor hányás fogja megelőzni a kijózanodást. Ritka volt, hogy hánytak volna a szertőr, de előfordult már velük. Ilyenkor mindig nagy segítség volt a hideg üdítő, főleg szénsavas termék fogyasztása, mert amikor kortyolgatták olyan érzést keltett a garatban, mint ha hűtené a nyálkahártyát. A cigi általában félórás tudatmódosulást eredményezett , ha a jó cucc jelzővel illették a szert. Azonban a rossznak titulált kábítószer hatását tekintve 20 percen belül fejtette ki hatását. Általában az ilyen összetételű keverékek nagy intenzitással tették meg ugyanazt a kört a tudatállapot módosulását tekintve, mint a jó drog elfogyasztása alkalmával. Amikor Dávid és Miklós kijózanodtak, elkezdtek beszélgetni:
Na, egész jó volt ez a kis cigi ugye? -szólt Dávid, majd alig, hogy kimondta a szavait, máris elkezdte csinálni a másik cigit.
Miklós nem szólt egy szót sem, csak igenlően bólintott a fejével, majd Dávid újra átvette a szót.
Na, mi van? – kérdezte csalódottan barátját Dávid, aki úgy látta Miklóson, hogy nem igazán látszott rajta a cigitől való extázis során átélt élmény pozitívuma.
Mi az, nem esett jól a cigi? – kérdezte Dávid Miklóst.
Nem, akarom mondani jó volt, csak lehet fáradt vagyok egy kicsit és azért nem is beszélek annyit, nem igazán jól aludtam a tegnapi napon és talán nem vagyok kipihenve. Azért látszom olyan unottnak. – fejezte be Dávid, majd rögtön elterelte a szót.
Csináljak csigát? – kérdezte, azzal meg sem várta a kérdésre a választ, máris nekilátott csigát gyártani a közelében lévő cigarettásdoboz egy részét letépve.
Látom, a formád azért a régi! – mosolygott Dávid, akinek tetszett a határozott hozzáállás az együttlét központi eleméhez.
Azt gondolom, hogy ez a nap a miénk, és érezzük jól magunkat, ne szomorkodjunk apró kis dolgainkon, hanem élvezzük az élet adta apró örömöket. – Kiáltotta szinte Miklós, akkora hangerővel adta ki a torkából a hangot.
Ez a beszéd! – szólt viszonozva hasonló hangerővel Dávid. Mint ha a mondat lendületet adott volna számára a cselekvés felgyorsítására, ütemesebben kezdte el véghez vinni a cigi elkészítéseinek mozzanatait.
Ahogy készült a következő kábítószer, hirtelen figyelmesek lettek egy autóra, amely feltűnően lassan közeledett feléjük. Rosszat sejtettek. Bár egy szót sem szóltak, de mindkettőjük gondolatában egyöntetűen megfogalmazódott, hogy a rendőrség járőrkocsija közeledik feléjük, ami azért nem egy pozitív dolog. Rögtön kiszállt a kocsiból Dávid, és a közeli bokorhoz rejtette a maradék alufóliába csomagolt Herbált, majd az elkészített cigit beletette az üres cigis dobozba, és a zöld színű törmelékanyag mellé helyezte, és arra kérte Dávidot, ne idegeskedjen, nyugodjon meg, és ha a kocsiban lát valami árulkodó nyomot, rögtön dobja ki, csak ne a kocsi mellé, mert az feltűnő lehet. Miklós elkezdett idegeskedni, kapkodásával egyidejűleg összeszedte a kocsi utasterének padlózatán heverő cigis papír darabkákat, a hamutartóból kidobált mindent, amiben voltak már előzőleg elszívott csigák is. Dávid folyamatosan nyugtatta Miklóst, aki nagy levegővétellel próbálta leküzdeni idegességét. Ahogy közeledett a kocsi, hirtelen felvillant mindkettőjükben a gondolat, hogy mit fognak mondani a rendőröknek, hogy miért vannak az erdőben. Gyorsan kellett gondolkodni, mert egyre csak közeledett az autó és a tartózkodási helyük közötti távolság. A távolságcsökkenéssel viszont a látótér is tisztult, amikor egész pontosan megbizonyosodott Miklós arról, hogy nem is rendőrautó közeledik feléjük, hangosan fellélegzett, majd kiabálással tompította tovább saját maga idegességét.
A fene vigye el! – kiabálta Miklós, közben önfeledt nyugalom vette őt körül, ami látszódott is megnyilvánulásaiban. Dávid csak kacagott Miklóson, és közben megjegyezte:
Ezért kellett annyira félned? – majd a mondat kiejtését követően, hangos nevetésbe kezdett, s közben ő is a benne rejlő feszültséget adta ki a külvilág felé megnyilvánulásával.
Ezért....ezért – morgott Miklós, nem tetszését nyilvánítva ki Miklós irányába, mert megint úgy tűnt, hogy csak ő félt, Dávid meg megőrizte továbbra is higgadtságát. Azonban ez a tényleges valóságban nem így volt, csak valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy Miklós tűnt valamennyi kínos, vagy éppen nehéz helyzetben gyengébbnek. Dávid mindig is tudta leplezni azok előtt a feszültségét, akik nem ismerték annyira, bár Miklós előtt azonban nem igazán tudta leplezni labilitását, inkább csak az adott pillanat volt az, ami a negatív szituációba Miklóst tüntette fel nagyobbnak. Tisztában volt vele Miklós – még ha Dávid sokszor görcsösen ragaszkodott az ellenkezőjéhez –, hogy mindkettőjüket érzékenyen érintette a váratlan autó érkezése, csak Dávid nem szerette, ha gyengének tűnik. Miklós meg már a barátságuk ideje alatt ki ismerte annyira, hogy nem törődött igazán a szituációval. Úgy tartotta múlt már a tegnap is, és bizonyos dolgokat egyetlen másodperc alatt átéli az ember, és a második percben már nem is emlékszik, vagy nem akar emlékezni rá, és feledésbe is merül.
A lényeg az – kezdte Dávid-, hogy nem a zsaruk jöttek, valahogy most nem hiányzik nekünk.
Bizony, semmi kedvem sincs magyarázkodni – mondta Miklós, aki intett Dávid felé kezével, hogy készítsen el egy újabb cigit.
Feszültségoldásként most mindkettőjük számára jól jött az újabb adag bódító cigaretta, amit rövid időn belül már együtt szívtak az autó utasterében. Hiába is tagadták volna mindketten azt, hogy nem ment fel a pulzusszámuk amikor meglátták az autót , amelyik lassan közeledett feléjük, mert amíg nem volt látótérbe és tisztán nem tudták kivenni , hogy milyen autóról is van szó, az izgalom állapota ott keringett körülöttük. A drog, mint ha most gyorsabban fogyott volna, Miklós is a tőle megszokott kisebb slukkok elszívása helyett, nagyobb intenzitással lélegezte be a füstöt. A természetességét így rövidebb időn belül veszítette el. Aki ismerte őt és abban a pillanatban meglátta volna, elcsodálkozott volna azon, hogy egy ember személyiségét miképpen tudja megváltoztatni pillanatok leforgása alatt a kábítószer. Szemei vérben voltak és ahogy egyre fogyott a cigaretta, úgy hallatszott Miklós beszédén a tagoltság elnyúlása, de időnként egy – egy betűt ki is hagyott mondatformálása alkalmával. Dávid meg csak ült, némán tekingetett jobbra – balra a kocsiban, közben szólt a zene halkan az mp3. lejátszóról. Ahogy váltakoztak a zenék, és múlt az idő, egyre kevesebbet szóltak egymáshoz. Némán múlatták az időt. Mindkettőjük elméjében a kábítószer hatásai szóltak bele a természetes ténykedésbe. Amit normális esetben nem, most ténylegesen meg is tették. Miklós például a szóhasználatának sokszínűségét rövidítette le, hiszen amikor természetes állapot övezte környezetüket, akkor folyamatosan kommunikált Dáviddal. Most azonban ez a folyamat nem csupán lerövidült, hanem az idő múlásával meg is szűnt. Dávid esetében inkább csak az álmosság volt a fő láttatója - a Herbál hatásából adódóan - a viselkedés változásnak. Különösebben nem szokott beszélni, ha kérdezték válaszolt, de inkább tipikusan az a személyiséget viselte, amely a jó hallgató szerepét tölti be a hétköznapok folyamán. Miklós ahogy az extázis közepén járt, mint a lift amikor fel és le mozog, úgy kezdett el a hasa mozogni. Talán túl sok volt neki az egymást követően a szervezetbe jutó készítmény, ugyanis hányingere keletkezett. Az erdőben még a madarak is csendesebben csiripeltek. A körülöttük lévő környezet zajából egyikük sem érzékelt túl sokat, csupán távolinak tűnő hangok zaja szűrődött be elméikbe. Kinyitotta Miklós szó nélkül az ajtót, majd jobb kezét a gyomrához fogta. Kézfejét tenyérrel befelé szorította a gyomrához, és lehajolt, arcával a földet bámulva. Nagy levegőket vett, ami kicsit javított a gyomorbéli problémákon. Játszadozott a szervezet Miklóssal. Ahogy Miklós arcát megérintette egy kicsit a szellő, hirtelen javította rosszullétét. Amikor viszont nem volt semmi szél, egyből visszajött az eredeti rosszullét, ami eléggé megviselte. Szédült, kavargott a gyomra és öklendezni kezdett.
Mi az? -kérdezte Dávid. Ennyire rosszul vagy? Adjak egy zsebkendőt? – kérdezte segítőkészen Dávid, aki a kérdésével egyidejűleg, Miklós felé nyújtott két darab papír zsebkendőt. Miklós a földre hajolt állapotából nem változtatott semmit, csupán a jobb kezét gyomráról leemelve, hirtelen hátra nyúlt a papír zsebkendőért, és jobb hüvelyk ujjával meg köszönte Miklósnak a zsebkendőket. Amint a zsebkendőt átvette Miklós, hirtelen elindult a hányás. Előre megtervezett pózt vett fel. Nyitott lábakkal a két lábszár közé indult a gyomor tartalma a földre, amivel egyidejűleg, hangos küszködés folyamata indult el a gyomor és a torok közös munkálkodásával. Dávid nem tudta soha elviselni, ha ilyen állapotban lát valakit, Miklósnál viszont ez ugyan ritkán fordult elő, mégse jelentett számára zavaró tényezőket. Hallgatott, némán figyelte az eseményeket, közben nyugtatgató kezdeményezéssel, meg – meg veregette Miklós hátát.
Meglátod hamarosan jobban leszel! – szólt Dávid Miklóshoz, aki bár hallotta a feléje intézett mondatot, inkább a hányásra koncentrált. Nem szerette volna, ha az autó kárpitja bánta volna meg a történteket. Annál is inkább, mert rettenetes bűz uralta volna el az autó utasterét. Már több m int tíz perce küzdött Miklós gyomra és a jó közérzet, azonban érdemi változás még nem következett be. Közben amikor nem ürült a gyomor, hirtelen kortyolgatott az üdítőjéből, ami a kiszáradás miatt is fontos lépés volt tőle. Amilyen hirtelen rá tört Miklósra a rosszullét, úgy el is múltak az ingerek. Dávid még tréfálkozott is:
Kár volt megenned azt a sonkás melegszendvicset, most az erdőben a hangyák egész jól fognak élni!  -Helyezte előtérbe mondatát Dávid a humor középpontjába szánva, azzal felkacagott egy nagyot.
Nagyon vicces vagy-szólt Miklós kissé gunyoros hangnemben, azonban tudta, hogy viccelődött vele Dávid, csak éppen még nem érezte egészen jól magát.
A hányinger és a rosszullétet követően, amikor már minden rendben volt, elindultak autóval visszafele. Újra a drogárusnál találták pár percen belül magukat.
Mit vegyünk? – kérdezte Dávid önfeledt mosollyal, majd Miklósra nézett és várta válaszát.
Szerintem most éppen elég füstöt szívtunk be, valamiért nem igazán bírja a gyomrom. Szerintem most vegyünk szintetikát. Azzal a kérdésre adott válaszból már Dávid tudta, hogy pikót kell hozni, és indult is az árushoz.
Ez a szintetikusan előállított anyag fehér színű por. Hatása élénkíti használóját. Nagyfokú önbizalmat ad használójának és teljesen felpörgeti az agyi funkciókat. Dávid és Miklós azért szerették ezt a szert, mert kifejezetten a bennük lévő ismeretanyagok, a tudás felerősödése tapasztalható meg hatása alkalmával. Őszinteségük a felsőfokig emelkedik, amit gondolnak, azt ki is mondják. Meglehetősen találó becenevet adott neki Miklós: igazságszérum. Ilyenkor a használója olyan extázisba kerül, amelynek során a gyors gondolkodás önbizalomra serkenti a felhasználót. Olyan dolgokról is tud beszélni, amiről eddig azt sem sejtette, hogy valójában tudja, hogy létezik. A mondatalkotásai kibővülnek, szókincskészlete ilyenkor valamennyi szerfogyasztónak a triplájára nő. Gyors kiszáradásveszélye miatt, oda kell figyelni a bőséges vízpótlásra, ennek ellenkezője esetén, a személy arcbőrén ráncos kiszáradási jelek, foltok keletkeznek. A dózis növelésével piros bőrpír jelenik meg az arcon, és az összetétel folyamán eltérő egyéb jelek is mutatkoznak. Kitágult pupillák, gyors és hadaró beszéd. A szájpadlás nyálkahártyája rövid időn belül kiszárad, ennek pótlására kell a bőséges vízmennyiség. Különös, de ilyenkor a nikotinmennyiség iránti igény is megnövekszik. Gyakran egy személy képes elszívni az eddigi átlag elfogyasztott cigaretta helyett kétszer annyit hasonló idő leforgása alatt. Az autóban vezetve a balesetveszély mellett- lelassuló vagy instabil reflexek miatt- az úgynevezett drogoszene, műfaját tekintve House, elektronikus zene, vagy olyan hangszerelés, amelyben zörejek vannak párosul a fentiekkel. Tehát ez a szintetikus anyag egyfajta bulizós, jó hangulatot keltő, ugyanakkor felettébb veszélyes anyag. Használóját hamar függővé teszi, és gyors fogyást eredményes a kis mennyiségben történő fogyasztása is. Gyakran egy adag szer két ember közös felhasználásával, – amely általában 4 csík mennyiséget tartalmaz- , az étvágytalanságból, a cigarettázás szinte láncdohányosként történő cselekedeteiből adódóan, 4-5 kg súlyvesztést is eredményezhet egyetlen fogyasztás alkalmával. Miklós általában kedvelte ezt a szert, mert amikor használata során elindult benne a folyamatos beszédkényszer, rájött, hogy sok olyan dolog van tudása birtokában , amiről eddig nem is nagyon tudott. Valamiképpen ezen szerek olyan erőt képviselnek az agyi funkciók ilyen formájú működése alkalmával, amelyek felszínre hozzák az emberben szunnyadó tudást. Volt úgy , hogy – e szer fogyasztását követően , folyamatosan hat órán keresztül beszélt, a mellette ülők bánatára. A folyamatosan fellépő beszédkényszer gyakran már Miklósnak is fájt, hiszen  annyira elfáradt a sok beszédtől álla , hogy szinte másnap nem is érezte azt. Akik ismerték és vele voltak ilyen pillanatokban, már nem volt feltűnő és ismeretlen a bőséges mondatalkotás. Azok pedig, akik újonnan látták eltorzult önképével párhuzamosan, csak bámulták mennyire el tud torzulni egy ember jelleme, viselkedése egy ilyen kábítószer fogyasztását követően. Ezt a fehér színű, port az orrnyálkahártyán keresztül szívják fel, közvetlenül az agyban kezd hatni, ezért is rövid idő kell a hatás eléréséhez. Dávidnak viszonylag nagy mennyiségre volt mindig is szüksége ebből a szerből, ugyanis évek óta használta és ennek következtében a szervezete megszokta, így a dózisnövelés tudott olyan hatásokat eredményezni nála, mint Miklósnál, akinek szinte egy csipetnyi is elég volt a teljes hatás eléréséhez. Ezért már többször is említette Dávid Miklósnak, hogy mennyire irigyelte, mert szinte egy parányi adag pikó is kitudta lendíteni a normális viselkedéséből és teljes mértékben megváltoztatta eddigi viselkedéskultúráját. Olyan volt Miklós, mint akit elvarázsoltak, és amíg tartott a szer hatása, ő folyamatosan beszélt, alkotott, elméleteket gyártott különféle helyzetekben és helyzetekről téziselve.
Dávid nem többet, mint öt percet töltött el a drogárusnál, és hirtelen léptekkel indult vissza az autóhoz. Amikor odaért, hirtelen mozdulatokkal feltépte az ajtót, és intett Miklósnak, hogy indíthatja az autót. A szemkontaktus már elég volt ahhoz, hogy a kérés jele eljusson Miklóshoz, ő pedig az indítókulcsot elfordítva, sebességfokozatba tette az autót, hátranézett a visszapillantó tükörben, majd irányjelzést követően, helyzetváltoztatással indultak ismét útra.
A széles utca kényelmes utazást biztosított számukra, azonban a nagy sebesség nem volt túl előnyös ilyenkor, ugyanis nagyon sok kisgyermek és felnőtt egyaránt folyamatosan jártak át az úttesten, gyakran nem is néztek körül, hogy autó közeledik – e vagy sem. A fokozott óvatosság mellett, kissé izgatottan folytatták az utat. Mindkettőjükben ott volt már az – az elképzelés, amely a szer fogyasztását követő teljes változást eredményezi szervezetükben, vagy legalábbis az agyi működés megváltozásának jeleire összpontosítottak. Mindegyikük másképpen fogta fel a fogyasztás közbeni viselkedés módosulást.
Dávid inkább a külső jelleméből ismert tudatos férfi megjelenését erősítette, vagyis biztosította elméjében is, tudatosult benne az önbizalom megléte. A pikóban találta meg a kapaszkodót, azt a biztosítékot, amely azt próbálta vele elhitetni, hogy ő megrendíthetetlen, magabiztos tulajdonságokkal bír, nincs semmi elvégezhetetlen dolog számára. Miklósban pedig a tudás utáni vágy, és annak létének felismerése, valamint a teljes felszabadultság volt az, ami vonzóvá tette számára a szintetikus anyag fogyasztását. Természetesen tudatában voltak annak is, hogy a szervezetből nagy mennyiségű kalciumot von ki a fehér por, azonban a hatás utáni vágy elsöpört minden negatívumot. Megérkeztek arra a helyre, ahol senki sem zavarhatta meg őket. Egy töltésen értek oda, amely a várostól úgy körülbelül 3 kilométerre lehetett. Ekkor Dávid – aki mindig szorgalmazója volt az egész ilyen irányú cselekedeteknek – ismét hasznosította magát. Elővett egy plasztikkártyát, majd egy másik után keresgélt. A zsebéből elővette az alufóliába csomagolt fehér színű port, majd a sötétebbik plasztikkártyára helyezte óvatosan. A másik kártya azt a célt szolgálta, hogy a port összetörje, még apróbb szemekre, hogy a későbbiek folyamán, az orrnyálkahártyába jutva, könnyen fel tudjon szívódni az anyag. A gyors mozdulatok után, úgy nevezett csíkokra osztotta a szert, egyenletesen két fő részére elosztva. Amire végzett ezekkel a tevékenységekkel Dávid, Miklós már egy ezrest összehajtott hengerformájú alakra, amit arra használtak, hogy az orrukba tudják juttatni a kábítószert. Dávid kérte Miklóst, hogy fogja meg a plasztikkártyát úgy, hogy azt a hengerre formált ezres bankjeggyel az orrba juttatni. A pillanatok tört része alatt játszódott le az egész folyamat. Dávid hatalmasat szippantott, majd fejét hátra hajtva, bal kezével a bal orrlyukát befogva szippantott egy nagyon, hogy a pikó egészen felszívódjon az agyba. Az ilyen módszerek a gyors, eredményes hatást érik el. A hirtelen szervezetbe jutó tudatmódosító szer pillanatok műve alatt elindítja a várva várt hatást,attól függ, hogy milyen fizikai állapotban van a felhasználója. Az utóbbi azonban lehetséges, hogy egy kicsit késik annál a droghasználónál, aki már évek óta rabja,fogyasztója, ugyanis kialakul benne egy függőség, ami miatt már egyre több mennyiség kell a szervezetnek ahhoz, hogy elérje a kívánt hatást. Ezért nagyon veszélyes ez a drog is , hiszen ha nagyon eltúlozza a fogyasztó az adagolást, akkor még halál is kikerekedhet belőle. Ilyenkor egy cseppet sem gondolkodtak azon egyikük sem, Dávid és Miklós önfeledt boldogsággal lebegtek a szer hatásának pillanatában. Annyira önfeledt önbizalom,tudás utáni vágyakozás, élcelődések sorai voltak a tetteik palettáján, hogy semmi mással nem törődtek, csupán átadták magukat a kifejezésnek, az önmegvalósítás utáni vágyakozással egybekötött ábrándoknak.
– Mennyire érzed magadat jól ilyenkor Dávid? – kérdezte mosolyt párosítva a mondatába Miklós.
– Mikor? Hogyan? – kérdezett vissza értetlenkedve Dávid.
– Azt akartam kérdezni, hogy amikor anyagozunk, mennyire érzed magadat másképpen?
– Hülye kérdésre hülye választ tudok adni neked! – kiáltott Dávid, de ahogy a hirtelen dühös mondatok elhagyták a száját, hirtelen a megváltozott arcból derült ki, hogy csupán viccnek szánta a komorságba burkolózást.
– Te bolond! – szólt Miklós Dávid felé, majd rácsapott erőteljesen a hátára, és mindketten nevettek.
– Örülök, hogy jól érzed magadat! – szólt Miklóshoz Dávid.
– Én is, hogy te jól vagy és sikerült egy olyan napot találnunk, amikor mindketten ráérünk és semmivel, senkivel nem törődünk!- kiáltott a levegőbe Miklós, akinél már a szer hatása teljes mértékben kezdett kibontakozni.
Egyre csak beszélt, beszélt és a szóáradat folyamatosan kezdett gyorsabb lenni.
Néha összefüggéstelen beszédek is bekerültek Miklós beszédáradatába. Dávid nagyszerűen tudja kezelni minden alkalommal Miklós ilyen irányú kényszer beszédét.
Ha nem ismerné, már az őrületbe kergette volna, de mivel ennek ellenkezőjét állíthatjuk a valóságban, teljes mértékben nyugodtság uralkodik Dávid belsőjében.
Már amennyire nyugodt tud lenni a tudatmódosítószer okozta izgalmi állapotváltozás során. Dávidra mindig is a jó hallgatói szerep jellemző, sajátos viselkedése ezen tekintetben is néhány mondatnál több szóhasználatig terjed, de ennek bővelkedését nem lehetne jelentős mértékűnek tulajdonítani. Így semmiképpen nem lehetne Dávidot a megváltozott tudatállapot alkalmával sem azzal illetni , hogy bőbeszédűbb lenne a szer használata során. Miklós meg mint egy teljes egészében átalakult tudományos professzor,hihetetlen dolgokat tudott kihozni magából az ilyen alkalmak során. Lehetett az matematikai számítások, vagy az irodalom témaköréből valami kicsi apróság, Miklós megtalálta mindig azt a legkisebb morzsát is, amit azután úgy széjjel szedett,témára bontott, hogy egy egyetemi tanár sem magyarázhatta volna el jobban mint ő. A folyamatos beszédkényszer hatása sokszor már számára is kínos volt. Gyakran elfáradt az állkapcsa a sok beszédtől, hihetetlen mértékben kiszáradt a szájpadlása és a torka. Hiába ivott közben vizet vagy bármilyen folyadékot, akkor sem volt meg az a megfelelő vízpótlás a szervezet számára, ami a kiszáradást megelőzhette volna. Ha már a sokrétű  változatos témában megszólaló Miklós az éneklésre tért át, akkor már aki ismerte őt, tudta, hamarosan lepörög,azaz véget fog érni a képzeletbeli műsora.
Már pedig tényszerűen annak lehet hívni, mert egy humorista nem beszél annyit egy előre begyakorolt fellépése előtt, mint amennyit a semmiből előkerít Miklós.
- Remélem , most már hamarosan véget fog érni a szóáradatod, mert már kezdesz fárasztani a szövegeddel – szólt Dávid Miklós felé fordulva , aki eközben nagyokat nyelt , és amíg Dávid szavait figyelte, vízért nyúlt a hátsó ülésre a kocsiban.
Nem válaszolt Dávid kérdésére Miklós, csupán egy korty víz elfogyasztásának idejéig maradt csendben , és folytatta azt a verzióját történetének, amikor is a mobil távközlési hálózatok működése milyen sok időbe telt kiépíteni. A jövőről és a múlt keveredéséből is fabrikált történeteket, melyek ha nem is sorrendben, legtöbbször periodikusan ismétlődtek az ilyen összejövetelek alkalmával.
Dávid és Miklós ha nem maguk élték volna át, hanem csupán valakitől hallották volna , bizonyára nem hittek volna a mesélőnek, hogy hat órán keresztül ültek a kocsiban és beszélgettek egymással, zenét hallgatva múlatták az időt. Egy munkahelyi teljes munkaidő hosszát éppen , hogy csak meg nem haladó időt töltöttek el a kocsiban, amit szinte néhány fél órának tulajdonítottak be maguk között. Azonban az idő múlását pontosan jelző karórán , Miklósnál hat óra telt el az érkezéstől számolva.
Dávid  kérte Miklóst, hogy vigye haza , és megköszönte neki, hogy együtt töltötték az egész napot.
Miklósból a szer hatása kezdett távozni , ivott egy kortyot , majd elindultak Dávid lakása irányába. Ahogy mentek az úton , észrevették , hogy valami nincs rendben , hiszen mindketten csak hallgattak, de pillanatra ránéztek egymásra. Egy ilyen csendes pillantást követően szólalt meg Miklós:
- Mi van velünk Dávid? - kérdezte röviden Miklós barátját , aki kicsit gondolkodóba esett, majd egyöntetű szóval jellemezte kettőjükre érvényes állapotukat:
  • Elfáradtunk! - kiáltotta határozottan Dávid , majd felnevetett. Az autó közben ment és fogytak a kilométerek. A zene most is halkabban szólt, mint mikor Miklós egyedül szokta hallgatni, hiszen Dávid soha nem tudta elviselni azt a hangerőt, amit Miklós engedett meg magának a kocsiban. Amikor úticéljuk végéhez értek, Dávid kiszállt, elköszönt és egy tolatást követően Miklós újra az úttesten tartott visszafelé lakásához.


















DÁVID ÉS A SZERELEM

Dávid házuktól nem messze, egy tó partjánál üldögélt barátjával , Tiborral. Nem csupán barátok, hanem szomszédok is voltak. Mindketten szerettek horgászni.
Ha alkalmuk nyílt közös horgászásra, nagy örömmel indultak el együtt. Szokásos csali,pecabot és a horgok mellé mindig volt valamilyen kábítószer is a táskában , amit magukkal vittek. Legtöbbször a „kristály” nevű drogot vitték ilyen alkalmakkor magukkal, mert ettől élénkek voltak, így az egymással való beszélgetés is hatásosabbnak bizonyult. Mindegyikük gátlása oldódott és szabadabban beszélhettek meg olyan dolgokat is , amit tudatmódosítószer nélkül elő sem hoztak volna egymás előtt. Sütött a nap. Körülbelül 25 celsius fok volt a hőmérséklet,és egyetlen egy fűszálat sem mozdított meg a szél. Teljes szélcsendben, a madarak csicsergése mellett tölthették az időt.
Dávid a pecabottal volt elfoglalva. Csendben , egy szó nélkül töltötték az időt Tiborral. Tibor a folyónál ült, egy horgászoknak készített széken, előtte egy hegyes horgászbot tartón volt a botja. Meredten bámulta a folyó medrét, ahogy a víztükörben látta a fákat, és saját arcprofilját. Néha egy – egy kismadár csicseregve elsiklott a víz tetején, s közben csőrével pár cseppnyi vizet juttatott szervezetébe. Teljes volt a nyugalom, de mindig résen kellett lenni , mert nem volt horgászathoz engedélyük. A súlyos pénzbírság elkerülése miatt, figyeltek jobbra- balra és az utak mentét is fürkészve folytatták a horgászatot.
- Annyira szép az idő ! - kiáltott fel hirtelen Dávid, aki cselekedetével egy kicsit megijesztette Tibort.
- A frászt hozod rám! - mi ütött beléd Dávid ? - szólt kissé ingerülten barátjához a horgászpartner, aki a szó nemes értelmében megijedt, és ezen tények tünetei látszódtak a kézfején és a nyaki ütőereinél. A keze remegett, az ütőerek pedig megvastagodni látszottak az ijedség idején.
- Most mit vagy úgy oda? -kérdezte értetlenkedve Dávid, amikor kezével integetve gesztikulált Tibor irányába.
- Az van , hogy rám hoztad a frászt! - kiáltott fel Tibor, aki még mindig az ijedtségből kifolyólag testében remegést érzett.
A nagy csendben elmerülő Tibor nagyon meglepődött amikor egy a semmiből felkiáltó ember hangját vélte felfedezni közvetlen környezetéből. Tibor nem is értette, hogy Dávidnak miért pont akkor és olyan hangerővel kellett jelentéktelen mondatokra fecsérelnie az energiáját. Úgy tűnt , egy kis időre mindegyikük megsértődött, ugyanis senki nem szólt jó tíz percig, majd Tibor kezdett el enyhülést mutatni Dávid irányába, feléje fordult és elkezdett beszélni hozzá:
- Remélem, hogy most az előbb amikor megijedtem , és szóltam miatta , nem okozott problémát? Én nem azért mondtam , hogy mi a fene tört rád, mert nem szeretném, hogy beszéljél, hanem mert nagyon megijedtem a hirtelen a semmiből előtörő felkiáltásodnak. Tudod milyen feszült vagyok amúgy is ilyenkor, amikor itt kint horgászunk , és figyelnünk kell arra , hogy a horgászatunk miatt ne , hogy valaki ide jöjjön és megbüntessen minket. Kinek hiányozna egy büntetés , amikor így is annyi nyomorultság van már rajtunk? - fejezte be mondanivalóját Tibor, aki egy kis szünetet engedett meg magának , majd egy hümmögést ejtett ki a szájából, jelezve Dávidnak, hogy reagálhatna valamit az előzőekben elmondottakra.
- Jól van, bocs! - kezdte Dávid.
- Nem is tudom miért, de hirtelen kényszert éreztem arra , hogy kifejezzem örömömet azon tekintetben , hogy mennyire örülök annak, hogy szép idő van.
- A jó időnek én is örülök, csak a frászt hoztad rám. - válaszolt mosolyogva Tibor , aki karját nyújtva próbálta Dávidnak a béke szándékát jelezni, majd kezet fogtak egymással és nagyot nevettek.
Már több mint két órája ültek a folyóparton, de semmi jele nem mutatkozott annak, hogy valamilyen kapásuk lenne, sőt még halat sem láttak a vízben úszkálni. Az időjárás egyre jobban éreztette erejét.
- Valamit kezdhetnénk magunkkal! - szólt Dávid, azzal cinikus mosoly ült arcára.
Tibor értette a célzást. Azzal a hirtelen gondolat vezérelte mozdulattal elővette irattartóját. Elővette az iratok közül a plasztikkártyáit, majd kettőt megtartott a térdénél, a többit visszatette eredeti helyére. Dávid pedig odanyújtotta Tibornak a drogot, ami egy műanyag zacskóban volt tárolva.
Egy kevés kis por volt benne, annyi talán, hogy kettőjüknek egy kis felfrissülést okozzon. Tibor lelkesedéssel látott neki a csíkok elkészítésének. Eszközként még Dávid hengerformára hajtott ötszázas papír bankjegyet nyújtott Tibornak, aki már közben a plasztikkártyáival apró szemcsékké varázsolta a fehér port. A térdén volt az egyik plasztikkártya fektetve elhelyezve, amire ráhelyezte a Dávidtól kapott drogot.
Ezt a szert a másik kártyával óvatos, de erőteljes mozdulatokkal igyekezett minél apróbb darabokra széttörni. Ezután a fektetett kártyán lévő anyagot a másik kártyával, igazságosan két csíkra húzta szét, majd átnyújtotta Dávid számára a hengerbe összehajtott bankjegyet, hogy felszívja vele az orrába a port. Dávid kissé vágyakozó tekintetet engedett magának. Tipikusan az – az érzés volt kiolvasható arcáról, mint amikor egy alkoholista a pohár után nyúl. Az – az megnyugvó tekintet mindent elárult Dávid drogfüggőségéről. Enyhén remegve vette jobb kezébe a bankjegyet, majd jobb orrnyílásához tartva szippantotta fel erőteljes,hirtelen mozdulattal a szert. A könnyei kicsordultak ezzel egyidejűleg.
- Nagyon jó anyag ez Tibi! - szólt elégedetten Dávid, aki könyökével és kézfejével felváltva törölgette szeméből a kicsorduló könnyeket.
Tibor is hasonló mozzanatokkal jutott el a kábítószer szervezetbe juttatásához, ami után egy öt perces csend váltotta fel a mozdulatokat.
A csend ezt követően szinte szabadságra ment. Tibor és Dávid szóáradata lepte el a környéket. Szenvedéllyel beszéltek, kérdeztek,és feleltek egymásnak. Tudományos dolgokon túl, az élet szépségei és rejtelmei mellett, a gondok és problémák megoldásának lehetőségeit boncolgatták. Egészen öt órán át csak beszéltek, és a szavak erejével töltve idejüket, arra sem figyeltek, hogy egy kisebb méretű hal horogra akadt. Az élőlény a vízben sorsára hagyottan ficánkolt a horog fogságában, azonban ezt a mozdulatot a két fiatalember nem igazán érzékelte. A saját maguk világába olvadva ontották a szavakat , melyek gyakran elcsépelt témák köré ismétlődtek, miközben teltek a percek, múltak az órák.
Tibor, csodálkozva hallgatta végig Dávid elmélkedéseit. Nem is gondolta volna róla, hogy ebben a külsőségekben  masszív, erős embernek látszó személy lelkében mennyi érzelem lapul. Belátta , hogy amikor az emberek azt gondolják, hogy egyetlen egy találkozás alkalmával meg tudják ismerni a másikat, azok tévednek. Akkor sem igaz ez – az állítás, ha több évről beszélünk , mert egy embert igazán nem lehet megismerni . Az embernek  a személyiségét látjuk, de igazán a legbelső, lelki érzéseit,cselekedeteinek valódi okát nem tudjuk megismerni. Dávid arról beszélt Tibornak, hogy szerelmet érez valaki iránt. Ez a lány azonban egy kicsapongó életet élő, mindenkinek odaadva magát éli a hétköznapokat. Dávid azonban szeretkezésük pillanatában jött rá arra, hogy nem csupán testi vágyak lapulnak szíve mélyén. A közeledés sem volt már a megszokott, hiszen a többi srác egy – két órán belül, vagy éppen ha a lehetőségek adottak voltak, azonnal lefektették a lányt. Dávidnak három hónap kellett ahhoz, hogy igazi vágyakat érezve alakítsa úgy a történéseket, hogy egymásé lehessenek. A lány gépies szexuális vonzódása nem is jelentett semmit Dávid számára. Ezek a dolgok eltörpültek azon érzelmek mellett, amit ő a lelke belsőjében táplált önmaga számára. Szoros volt ez a kötelék,a vonzalom egyre erőteljesebben éreztette testével, hogy be kell következnie a régóta várt együttlétnek. A szeretkezés során, a lány mosolygott, és táplált némi külső jeleket, amik azonban ha valaki jobban megszemlélte volna azokat, azonnal rájött volna a hamis vonásokra. A színlelt szenvedély, a hamisan átélt gyönyörérzet, arcára ülő generált pillanatok viszont Dávid és Marianna között nem jelentettek lebukást. A  szerelem elvakítja az embert, a lelket pedig befolyásolja. Szinte a vonzalom erejétől függ, hogy milyen mélyen, hány százalékban birtokolja azt. Dávid a lebeszélt szeretkezés helyszínéül is egy romantikus helyet keresett. A közeli határban, ahol a határ szalmabálákkal volt tele, oda beszélte meg a randevút, ahova külön érkeztek, mindketten kerékpárral.
A helyszínre Dávid érkezett elsőnek. A tíz óra volt az – az idő , amikor találkozniuk kellett. A megbeszéltek szerint, a lánynak délután kettőig nem volt semmi dolga. Addig tudott időt szakítani Dávidra, akivel előzőleg a legnagyobb közösségi internetes portálon , már előre eltervezték mit fognak csinálni , mivel töltik majd együtt az időt. Ezek a beszélgetések mindig  izzó parázsként voltak a térben , benne voltak az igazi érzelmek , és az elképzelt vágyak. Sokszor versengés volt a sorok írása folyamán, hogy melyikük tudja szenvedélyességét leplezve ugyan , de a másik tudtára adni . A romantika és a vad vágyak vezérelte köztes dolgok is ott voltak. A sorok jelentették a felkorbácsolt érzelmek sokszínűségét, miközben megismerték egymás érzelem világának egy – egy szeletét.Dávid fülig érő szájjal köszöntötte Mariannát, aki egy kedves mosolyt csalva arcára, viszonozta azt.
    • Szia Dávid! - szólította meg elsőként a lány ismerősét, majd Dávid következett.
    • Szia! - szólt viszonozva a köszönést Dávid.
Mi ez a bicikli nálad? - folytatta kérdését a lány felé intézve a fiú, majd rövidesen a válasz is érkezett a lány részéről.
    • Miért? Mi bajod van a kerékpárommal? - kérdezte csodálkozva Marianna a sráctól, aki ismét nagy mosolyt biggyesztett arcára , és mielőtt megszólalt volna és választ adott volna az előző kérdésre, nagy levegőt vett és  intézte szavait Marianna felé.
    • Semmi, csak ez a bicaj férfi bicikli, és a léányok nem szeretik a férfi bicikliket.Te neked ezt hogyan sikerült bevállalnod?
    • Ennek egyetlen egy oka van, nem volt otthon más bicikli, általában anyámét szoktam használni , nekem jelenleg nincs külön kerékpárom. Ez a kétkerekű pedig a bátyjámé, felpattantam rá és jöttem hozzád, nincs ebben semmi különös, máskor is mentem már férfi kerékpárral. - válaszolta meg kerek mondatokkal a kérdést a lány.
(folytatás következik)

Megjegyzések